Szakhmáry végül gazdálkodóként és magánemberként is elbukik. Felismeri életének kudarcát, azt, hogy semmit nem tudott elérni. Öngyilkosságát ez a válsághelyzet okozza: nem lát kiutat, nincs kitől tanácsot kérnie, s úgy érzi, egyedül maradt a gondjaival.
Talán kitartással, határozottsággal másképp fejeződött volna be a főhős élete és a regény is. A mű világában megjelenő sivárság ugyanis nem sorsszerű: kitartó munkával lehetséges lett volna zöldellő, termékeny tájat varázsolni a szikes földből. Ezt bizonyítja pl. Csuli városi házának kertje, Zoltán virágkertészete és a grófi arborétum is.
A talaj termékennyé tételének tehát vannak egyedi megvalósulásai, csak az átfogó változtatás nem történt meg, mert nem tud megtörténni. A múltban ragadt földesurak ugyanis nem látják be, hogy ez lehetséges, hogy a szikes talaj termékennyé tehető, a sors keresztjét viselő főhős pedig hiába szánja rá magát a feladatra, egyszerűen nem tudja kivitelezni.
Üzenet: bár a történet 1896-ban játszódik, mondanivalója a megírás évében, 1928-ban is érvényes volt. Sőt, sokkal inkább szól a 20. század elejének problémáiról, mint a millennium évéről és hangulatáról. Móricz azt akarta megüzenni, hogy eltelt 30 év, és a magyar vidék még mindig ott tart, ahol a 19. század végén.
Mert mit jelent a millennium a regény szereplőinek? A kaszinóban mulatozó vidéki urak kimondják a kendőzetlen igazságot: „Itt vagyunk ezer esztendő óta. De mit jelent ez az itt vagyunk? Azt jelenti, hogy a földbirtokosoké a föld, a munkásoké a munka… hogy egyenlő testvéri, szabad érzéssel nyugodjon bele mindenki abba, hogy minden maradjon a régiben.”
Vagyis ragaszkodnak az úri életformához.
Utóélet: 1949-ben készített belőle filmet Bán Frigyes rendező, a főszerepet Deák Sándor játszotta (Szakhmáry Zoltánt). Lekenczey szerepében Rajnay Gábor, Csörgheő Csuli szerepében Tompa Sándor volt látható.
Tökéletes,összetett,érthető