A humanista költőkirály
Hamar kedvelt költővé vált, uralkodók udvarába hívták meg. Művének humanista szelleme és a tökéletes nyelvi megformálás híressé tette őt, és neki pont az volt a célja, hogy híres legyen.
Legbüszkébb arra volt, hogy 1341-ben a római Capitoliumon költőkirályi babérkoszorút kapott, és a római szenátus a poeta laureatus (koszorús költő) kitüntető címet adományozta neki.
Az ő művészetére is hatással volt az antik görög és római irodalom. Sőt, őt tekintik az első humanista tudósnak, hiszen valóságos szenvedélye volt a régi antik világ és az ókori Róma.
Petrarca nemcsak latin, hanem olasz nyelven is írt, és olasz nyelvű szerelmes verseivel nagy sikereket aratott, ezek alapozták meg világhírét.
Két korszak határán élt, így mind a középkor vallásos áhítata, mind a reneszánsz kor életöröme megvolt benne. Felfedezte a természet szépségét, de azt is, hogy az emberi lélek még a természetnél is gazdagabb. Erről egy különleges élmény győzte meg.
Petrarca élménye a hegyen
Petrarca nevéhez fűződik az irodalomtörténet leghíresebb kirándulása.
1336. április 26-án megmászta a 2000 méter magas Mont Ventoux-t (mon vantu), a Viharos Hegyet pusztán a magasság öröméért, és még aznap levelet írt a túráról egy barátjának (ez a költői levél híressé vált).
Elmesélte neki, hogy a hegy csúcsán előbb a természetben gyönyörködött, aztán Szent Ágoston Vallomásait olvasgatta, amelyet találomra ütött fel, és megdöbbenve olvasta a következőt: „az emberek a hegyek magasát, az óriási tengerárakat, az óceán partjait és a csillagok vonulását csodálják, de önmagukról megfeledkeznek.”
Ezt Petrarca úgy értelmezte, hogy a táj és a természet csodálata helyett az embernek önmaga felé kell fordulnia, lelki szemeivel befelé kell néznie. Észre kell venni az ember nagyszerűségét is.
Petrarca tehát ennek az élménynek a hatására fordult az ember felé, de a kor szelleme – a reneszánsz – is ezt a felfogást sugallja. Petrarca szerint az emberi lélek annyira nagy, hogy semmi másfajta nagyság „nem állja ki vele az összehasonlítást”.
Ez a kirándulás Petrarca életének kulcsa, mivel életét egy magasabb cél szolgálatába állította: le akarta győzni a természetet és önmagát azzal, hogy megtagadta magától a pihenést és a gyönyörködést. Tehát meg akarta ismételni a Lívius római történetírónál olvasható történetet, amely a thessáliai Haemus csúcsát megmászó Fülöp macedón királyról szól.
Hihetetlen nagy munkabírása és becsvágya volt, és még a Laura iránti szerelme is annak a gondolatnak a jegyében fogant, mely szerint az ember a teremtés csúcsa és beteljesítése.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
