A Daloskönyv (Canzoniere)
A Daloskönyvet Petrarca 1342 táján kezdte írni és 1347 körül fejezte be. A 366 műből nem mindegyik szerelmes vers, van köztük néhány közéleti, politikai vers is, ezeknek a fő témája Itália egyesítése, Itália békéje.
A 366 vers közül 317 szonett, a többi ún. balláta (a ballada egy formája), madrigál és canzone (dal). A költő címet nem adott a kötet darabjainak, csak sorszámot. A versek olasz nyelven (toszkán dialektusban) íródtak.
A kötet legszebb és legismertebb darabjai a Magamban lassan, gondolkodva járom, a Ti szerencsés füvek, boldog virágok, a Pó, földi kérgem bárhogy is sodorjad, a Pó, gyorsfutásu és az Áldott a nap, a hó, az év kezdetű költemények.
Versgyűjteményét Petrarca hol latinul Rerum vulgarium fragmenta (Köznyelvi dolgok töredékei), hol olaszul Rime sparse (Szétszórt rímek) megnevezéssel emlegette.
1356 körül úgy érezte, össze kell gyűjtenie az öt év óta papírszeletkékre írott „szétszórt rímeit”, így született meg a Daloskönyvként ismert versgyűjtemény.
Tudatosan szerkesztett, jól felépített kötetről van szó, amely két nagyobb egységre osztható fel: az egyik a Laura életében, a másik a Laura halála után íródott műveket tartalmazza (Laura 1348-ban pestis áldozata lett). Egyfajta lelki önéletrajz bontakozik ki a kötetből, amelyben éles válaszvonalat jelent a szeretett nő halála: ez nagy fordulópont volt Petrarca életében és költészetében.
Az első rész 263 verset tartalmaz és szenvedélyes hangvételű, a második rész 103 csöndesebb, szelídebb tónusú versből áll (a költő elsiratja bennük Laurát, de abban reménykedik, hogy a túlvilágon találkoznak. Ez is mutatja, hogy bár a reneszánsz ember elfordult kicsit a vallástól, azért hitt Istenben).
A Daloskönyv versei a trubadúrlírának és olasz változatának, a dolce stil nuovónak (édes új stílus) a poétikai hagyományait követik. Számos konvencionális jelleget tartalmaznak, mint például az életre szóló szerelem, a szeretett nő eszményítése, vagy a szerelmes férfi és imádottja közti távolságtartás.
Ugyanakkor ezek a versek újszerűek is, mert a szerelem Petrarcánál már világi élményként jelenik meg: igaz, hogy a nő iránti vonzalom eszményített, de egy földi nő iránt érzi a költő. Ez akkor szembetűnő igazán, ha összevetjük Dante szerelemfelfogásával, akinél a Beatrice iránti szerelem valamiféle tapasztalaton túli, transzcendens élmény, amely egyben Isten szeretetét is jelenti.
Szerelmi költészetében Petrarca szakított Dante Beatrice-verseinek merev nőábrázolásával is. A Dante által megformált Beatrice és a Petrarca által megformált Laura alakja jól megmutatja a középkor és az újkor felfogása közti különbséget.
A középkorban a versekben ábrázolt női szépség a hajnál, szemnél, arcnál véget ért, nem merték volna a nő lábát dicsérni. Ezzel szemben Petrarca nőalakja testi mivoltában is meg van mutatva, még a lábáról is említést tesz a költő. Egy teljesen eleven nőt jelenít meg, aranyszőke hajával és világos szemével.
A Laurát jellemző tulajdonságok – kegyetlen, bájos és erényes férjezett asszony (azért kegyetlen, mert nem enged a férfinek) – nemigen lépik túl a kor emelkedett nőideáljának tulajdonságait: a nő egyfajta testet öltött, platóni idea, félig-meddig elérhetetlen eszmény. Laurának ráadásul a neve is jelkép: babért, babérlombot, babérfát jelent.
A versek a szeretett nőnél jóval többet árulnak el magáról a költőről: Laura személye pusztán ürügy, hogy a költő önmagáról beszélhessen.
A Daloskönyvnek éppen az a legmodernebb vívmánya, hogy a költő kitárulkozik, feltárja előttünk vívódó lelkét, és teljes személyisége megmutatkozik közben. Az ő versei élő, szenvedélyes, modern szerelmes versek, és ez a vallomásosság a legvonzóbb vonás a költészetében.
A verseskötet úgy van összeállítva, hogy egy szerelem története rajzolódjon ki belőle. Petrarca tehát a Laura iránt érzett szerelem ürügyén megírja saját lírai önéletrajzát, naplóját, amely Szabó Lőrinc Huszonhatodik év című kötetének távoli előképe.
A Daloskönyv egyébként igen komoly hagyományt teremtett, Petrarcának számos követője akadt, többek közt nálunk Magyarországon is. Az ő Laurához írt verseihez hasonlítható Balassi Bálint Júlia-ciklusa, Ady Endre Léda-versei és Juhász Gyula Anna-verseinek sorozata.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
