A Tücsökzene egy versciklus, amely 1947 és 1957 között keletkezett, Szabó Lőrinc életének utolsó évtizedében.
1947 egyik késő nyári estéjén a költő a nyitott ablaknál állt Volkmann utcai szobájában, és meghallotta a tücskök ciripelését. Ez a ciripelés egyhangú, kitartó és boldog „zene” volt. A költő csodálkozott azon, hogy a természet képes vidám hangokra, miközben még alig ért véget a háború, az ostrom, az igazoltatások folyamata meg a többi szörnyűség.
Az ő lelke megkínzott volt, visszafojtott kétségbeesésben élt. Éles volt az ellentét a külvilág vidámsága és saját szomorúsága között, ezért csodálta, irigyelte a tücsköket. Ekkor gondolta végig addigi életét, és határozta el, hogy a felmerülő emlékeket megörökíti. Így született meg a Tücsökzene című alkotása, melynek első darabja éppen ezt a pillanatot, a „zengő, boldog nyári éjszaka” élményét örökíti meg A nyugodt csoda címmel.
A jelenben a költő kétségbeesett, jövőjét kilátástalannak érzi, ugyanakkor képes felülemelkedni a sorsán és azonosulni a természet örök rendjével. Vigaszt jelent számára az illatos rét, a széna szaga, a csillagok szikrázása.
A természet azt üzeni nekünk, hogy a sorscsapások ellenére mégiscsak szép a világ. Ez az üzenet készteti emlékezésre a költőt, aki megpróbálja összegyűjteni mindazt, ami örömet okozott neki valaha. A tücsökzene ragadja ki a jelenből, gondterheltségéből és visszarepíti a múltba, amelyet megszépített az azóta eltelt idő.
A Tücsökzene műfaját nehéz meghatározni, pontosan nem is lehet. Valahol az epika és a líra között áll, eseményeket, érzéseket mond el.
Hangulata az adott témától függ, tehát nem egységes, változó, hullámzó.
A cím az ablakon beszűrődő tücsökciripelésre utal, melynek hallatán a költő felidézi a közelmúltat és régebbi emlékeit is. Van egy alcím is: Rajzok egy élet tájairól – arra utal, hogy a Tücsökzene önéletrajzi ihletésű, visszaemlékező versek sora. Egyfajta számvetés is, önigazolás, merengés-meditáció az élet értelmén.
A versek legtöbbször egy-egy életadat, élmény, anekdota rögzítésétől a meditáción át az általánosításig haladnak.
A Tücsökzene témái:
- a költő végiggondolja, szinte újraéli az életét
- feleleveníti a fontos helyszíneket
- megemlékezik a számára fontos személyekről
- a gyermekkor önfeledtsége, naiv hite éled újjá soraiban
- bemutatja a küzdelmet a külvilággal és önmagával – ez jellemzi a közelmúltat, a felnőttkort, amely a hit, az idilli hangulat eltűnését hozta
- végül mégis sikerül valamiféle harmóniára lelnie
A versek tárgyi anyaga rendkívül gazdag, a költő megragadja az érzékelhető világ szépségeit.
A ciklus versei nem sorrendben születtek, hanem ötletszerűen. Szabó Lőrinc Proust módszerével, a spontán emlékezés technikájával fogott hozzá a versciklus megírásához. Az emlékezés zsongító, tűnődő, csak félig tudatos állapotában élte újra múltbeli élményeit. Így a darabokra tört világ jelenségeit az emlékezés egységes folyamában idézi fel, a jelennek a belső élményidejében.
Idősíkok: három időréteg olvad egybe, a jelen (amelyben a lírai én visszaemlékezik s megírja a verseket), a távoli múlt (az az időszak, amelyből az emlékek származnak, azaz a „cselekmény” történeti ideje), és a közelmúlt (a távoli múlt és a jelen között eltelt évek). Minden idősík hangulata beleérződik a többiébe, ezáltal lesz egységes a versfüzér.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
