A Szigeti veszedelemben megjelenő eposzi kellékek
Az 1. ének első 6 versszakában található a témamegjelölés és a segélykérés, amelyek ismert eposzi kellékek.
Az 1. versszakban Zrínyi – az Aeneis mintájára – saját korábbi verseit említi, azokat a szerelmi idilleket, amelyeket leendő feleségéhez írt. Ezek régebbiek, most viszont harcról, hadseregről, hadászatról fog írni.
A seregről szóló mű persze hangosabb, mint a szerelmes versek, mert egyrészt a téma nem olyan bensőséges, másrészt közérdekű dologról van szó, ami több embert érint.
A 2. versszakban található a konkrét témamegjelölés (propozíció). A költő előrebocsátja, hogy most fegyverekről és egy vitézről fog énekelni, aki meg merte várni Szulimán (Szulejmán) haragját. A „Fegyvert s vitézt éneklek” sor pontos fordítása Vergilius megfelelő sorának.
Egyelőre még Zrínyi nevének említése nélkül méltatja a szigeti hős erkölcsi és katonai nagyságát, kiemeli rendkívüli bátorságát, hiszen egyedöl ő mert szembeszállni Szulejmán szultán hatalmával, aki egész Európát rettegésben tartotta.
A 3-4. strófa az invokáció (segélykérés a múzsától): Zrínyi múzsája Szűz Mária, Jézus Krisztus édesanyja, a „szentséges királyné”, „égi királyné”, hozzá fohászkodik a költő, az ő irgalmát kéri. Tehát nem valamilyen görög-római mitológiából vett istenhez vagy istennőhöz könyörög, hiszen Zrínyi keresztény. Szűz Mária egyébként is a magyarok legkedveltebb szentje (a mennyei, égi jelenségek közül a legkedvesebb nekünk).
Az 5. versszakban elmondja, hogy az igazságnak megfelelően szeretne írni, és erőt kér Máriától műve megírásához. A középkori himnuszok fordulatait használva könyörög hozzá, a megszólításban pedig az imádság nyelvi fordulatai tűnnek fel.
Ezután a dédapa Zrínyire terelődik a szó, róla szól az eposz, aki bátran meghalt Jézus nevéért, aki megvetette a földi, evilági javakat, és feláldozta az életét az égi javakért. A költő szerint, ha teste meg is halt, lelke itt van közöttünk. Mutassuk fel Zrínyi Miklós személyét, nevét a pogányok előtt, mert aki a keresztény hitet vallja, soha meg nem halhat.
A szerző célja itt az, hogy dédapját példaképként, ideálként felmutassa, hiszen Zrínyi Miklós a kereszténységért, Krisztus nevéért önzetlenül halt hősi halált, ezért neve halhatatlan marad.
A dédapa Zrínyi Miklóst szokás úgy is emlegetni, mint: athleta Christi (Krisztus katonája). Ez azt jelenti, hogy a keresztény erkölcsért száll harcba a török ellen, és nem a földi javak szerzése céljából. Az athleta Christi a barokk eszménykép megtestesítője. Zrínyi athleta Christiként való említése pedig az ideálteremtés része.
Az eposzban megjelenik az epiteton ornans (állandó jelzők) használata, pl. vitéz Zrini, jó Zrini, erős Zrini stb.
A deus ex machina, azaz az isteni gépezet beindulása is jelen van, mivel találhatunk csodás elemeket, természetfölötti erőket a műben. Az égi hatalmak Michael és Gabriel arkangyal felhergelik a fúriákat, az utolsó nagy csatába pedig pokolbeli szörnyetegek és angyallégiók is beleavatkoznak.
Ugyanakkor mivel Zrínyi hihető, reális lehetőségként akarta bemutatni a török legyőzését, visszafogottan élt a csodás elemek használatával. Fontos volt, hogy a történet valószerű legyen, ezért a fikció (a kitalált történet) megalkotásakor sokat felhasznált a valós történelmi eseményekből, melyek nagyobb súllyal vannak jelen az eposzban.
Van seregszemle (enumeráció), részletes bemutatásra kerül a török és a magyar sereg. A csatajelenetek visszatérő elemei a műnek. A visszatérő helyzetet, jelenséget toposznak nevezik, Zrínyinél ilyen toposz a szerencséről való elmélkedés, valamint a harcok és a hajnal leírása. (Figyelemre méltó, hogy Zrínyi, aki elsősorban katonának tartotta magát, és nap mint nap vérben gázolt, a hajnalról ír, és mennyi derűvel! Van abban valami megható, ahogy állatokról, növényekről, szépségekről ír egy ilyen marcona férfi.)
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
