A sors elviselése, önmegtartóztató tudomásulvétele, a belső méltóság megőrzése indítja a költeményt. A nyitó sor egy elégikus sóhaj, amely az élet lezárultságát hangsúlyozza:
Az életet már megjártam.
Az első 5 strófa idősíkja a múlt. Láthatjuk, hogy már az első sor is végleges befejezettséget érzékeltet. A múlt idejű ige („megjártam”) lezárult folyamatnak mutatja az életet. A kijelentésnek, hogy a költő élete már lezárult, véget ért, az igekötő („meg-”) és az időhatározó-szó („már”) ad nyomatékot.
A hangütés igen hatásos. A kezdő sor – metaforikus tartalma miatt – további, egymáshoz kapcsolódó képek kiindulópontja lesz.
Az élet leélését a második sorban az élet országútján való haladással azonosítja:
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon’…
Legfölebb ha omnibuszon.
A lírai én tehát az élet gyalogos vándoraként jelenik meg. Arany az ősi életút toposzt idézi fel: a befejezéséhez közeledő életről mint bejárt útról beszél.
Azzal, hogy továbbra is az utazás szókincsét használja (gyalog, omnibuszon), kitágítja a toposzt (az életnek úttal való azonosítása meglehetősen köznapi dolog, mára elhalványult a metaforikus kapcsolat az élet és az út fogalma között).
Figyeljük meg a játékos ismétléseket: megjártam – jártam, gyalog jártam – gyalog bizon.
Az út megtételének módjai lehetséges magatartásformákat szemléltetnek. Sokan haladnak ezen az élet-országúton, ki gyalog, ki omnibuszon, ki díszes hintón, és az utazás végcélja mindenki számára a halál.
Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se’ irigyeltem.
Az út-vándor toposzt Arany metonímiákkal (kevély fogat, cifra bak) és metaforikus képekkel (omnibuszon, fényes tengelyt) allegóriává szélesíti. A zsúfolt országút képe tehát a sors, a végigélt élet allegóriájává válik, és ez lehetőséget ad arra, hogy a vers beszélője játékos humorral, enyhe öniróniával érzékeltesse saját társadalmi helyzetét.
A díszes hintók a kevélység, a hetykeség és a jómódra törekvés magatartásformáját jelképezik. Ezzel szemben a költő önmérsékletet gyakorol és nem irigyli a nála gazdagabbakat és szerencsésebbeket.
Az se érdekli, ha a hetyke uraságok lenézik őt, aki gyalog baktat az út szélén.
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy’ áll orra
Az út szélin baktatóra.
Némi hetyke, önérzetes fölény érződik abban, hogy a szegény gyalogos nem törődik a hintón utazó gazdag emberrel („Nem törődtem bennülővel”).
Arany kicsit népies kiszólásokkal is él, pl. a „nem törődtem (…) hogy áll orra” egy népies kiszólás, jelentése: nem törődtem vele, hogy odafigyel-e rám.
Az élet országútján haladó emberek nem sokat törődnek egymással, lenézik, olykor bántják is a másikat:
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, –
Félreálltam, letöröltem.
Figyeljük meg a modern nagyvárosi élet sajátos szavait, amelyeket Arany beemel a versbe (lócsiszár, omnibusz)!
Az, hogy a költőt beverték sárral, szó szerint is érthető és átvitt értelemben is fel lehet fogni: ha szidták, sárral dobálták, politikailag elmarasztalták, soha nem pörölt, nem veszekedett. Ez azt mutatja, hogy sztoikus bölcsességgel tud felülemelkedni a bajokon, csapásokon.
Ugyanakkor érezzük, hogy titkolt keserűség is lappang a költő szívében, erre utal az út szélére, a peremre sodródás, a szegénység, a sértések, megaláztatások szó nélkül való elviselése, a kudarcba való keserű, néma beletörődés.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
