A legutolsó strófa formailag más, mint a többi. A kétségbeesés, a reménytelenség és a lemondás érzése olyan fájdalmas, hogy szétfeszíti a strófát: az eredetileg négysoros versszak ötsorossá bővül.
Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy’ szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?
A betoldott sort („Bár kalitja már kinyitva”) Arany több poétikai eszközzel is kiemeli a többi közül: a két ütem (egy magánhangzó kivételével) hibátlan mozaik-rímpárt alkot, s alliteráció (két „k” hanggal kezdődő szó) is található benne. A hatást növeli a nagy erejű metafora, a „rab madár”: Arany az élethelyzete miatt fogolynak érezte magát, pedig az ország legünnepeltebb költője volt.
A vers végén ilyen fájdalmasan búcsúzik az olvasótól, vagy inkább önmagától. Most már ha lenne ideje, nyugalma, akkor is késő: a kalickához szokott és túl későn szabadon engedett, szárnyaszegett madár metaforája a megkésettséget fejezi ki. Az ilyen madár már nem tud repülni.
A zárlat ezt az élethelyzetet véglegesnek mutatja. A szegett szárnyú madár képe lelki sérülésekre enged következtetni, amelyek miatt a lírai én alkalmatlannak érzi magát arra, hogy éljen azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a külső körülmények javulása kínált volna számára.
Arany már túl fáradtnak és öregnek érezte magát ahhoz, hogy kiemelkedjen a rezignált lelkiállapotból, és nem tudott mit kezdeni a frissen kapott szabadsággal, amelyre pedig régen annyira vágyott. A múltban rab volt, most pedig már a belső szabadság érzésének hiánya akadályozza a szárnyalásban.
A záró strófában feltett kérdés nyitva hagyja a verset (hasonlatosan a rab madár kalitkájához), ha csak formálisan is. A rab madár képe pedig visszautal Arany egyik korai versére (A rab gólya), és ellentétben áll a vers eleji vándortoposszal (az elején az élet-országúton gyalogosan haladó vándornak láttatta magát).
Azt is kifejezi, hogy a költőnek semmi reménye nincs arra, hogy helyzete megváltozik. Reménytelenséget áraszt és azt sugallja, hogy Arany beletörődött állapotába, rezignáltan elfogadta véglegessé váló helyzetét.
Ekkor már öreg, beteg, fáradt, de szelleme ép, és sok szép verset adott még nekünk.
