Arany János,: Toldi, Toldi estéje, Toldi szerelme, A rab gólya, Évek, ti még jövendő évek, Letészem a lantot, Ősszel, Kertben, Családi kör, Visszatekintés, A lejtőn, Az örök zsidó, Ágnes asszony, V. László, Szondi két apródja, A walesi bárdok, Zách Klára, Tetemre hívás, Híd-avatás, Tengeri-hántás, Vörös Rébék, Epilógus, Naturam furca expellas, Mindvégig, Buda halála, Az elveszett alkotmány

A 7. strófában azonban elutasítja a sorsra való panaszkodást és az elégedetlenséget. Megnyugvásra, zúgolódás nélküli önszemléletre inti magát:

Szűnj meg, panasz; ne háborogj, szív!
Bűnöd csak egy volt: az erény.
Ha veszteség ennek jutalma,
Jajgassak-é, hogy megnyerém?

Arany itt a hagyományos kálvini morál jegyében belátja azt, hogy azért érte annyi veszteség, mert erényes volt: az erény volt az a „bűn”, amelyért így büntette a sors. És szabad-e panaszkodni, ha az erényesség boldogtalansággal jár együtt? Ha az erény jutalma a balsors és a bánat, akkor azt zúgolódás nélkül kell elfogadni.

Fontos ugyanis, hogy erkölcsi értelemben a jobbat, nemesebbet válasszuk, akkor is, ha az a nehezebbik út. Vállalni kell a feladatainkat és felülemelkedni a szenvedésen.

Erkölcsi értelemben vigaszt nyújt a költő számára az a tudat, hogy nála sokkal különbek is szenvednek, akkor miért pont őt kímélné a sors:

Vigasztalásul, annyi szenved,
És szenved nálam annyi jobb;
Miért ne én is… porszem: akit
A sorskerék hurcol s ledob!

A 7. sorban látható három pont azonban azt jelzi, hogy ez az egyetemes szenvedésélmény mint vigasz megszakad. A lezárás szinte ettől független.

A sors kereke által hurcolt és ledobott ember képe arra utal, hogy az ember milyen jelentéktelen, mennyire kis porszemek vagyunk a világban, és mennyire tehetetlenek a sorssal szemben.

Az utolsó versszakot uraló szembeállítások: bűn-erény, költő-a többi ember, porszem-sorskerék. A porszem-metafora az egyén kiszolgáltatottságát és kicsinységét fejezi ki, s ezzel a vízióval zárul a költemény.

A zárókép nem azért szuggerálja az egyén porszem voltát, hogy azt éreztesse, hiábavaló minden elv és értelmetlen minden ellenállás. Arany célja az volt, hogy rávegye az embereket, hogy az 1849 előtti, olykor utópisztikus nézetek helyett vegyék tudomásul a valóságot, melynek kérlelhetetlen arányait a porszem-metafora jól érzékelteti.

Az Évek, ti még jövendő évek oktávákból (8 soros strófákból) áll (szerette Arany az oktávákat), félrímes (x a x a x b x b). Verselése időmértékes, jambikus lüktetésű, de Aranynál a jambus (amely általában ódai lendületű, magabiztosságot sugalló versláb) búsongó, mélabús dallamot közvetít.