Korstílus: romantika, népiesség, realizmus.
- Népiesség. A korszakban a nagy nemzetek már kifejlesztették a maguk nemzeti irodalmát, a kicsik pedig adaptálták az idegen impulzusokat (Arany idegen ízt, idegen hatást érzett egész Petőfi előtti irodalmunkon). A népi mozgalom erősödésével feltámadt az igény az idegen inspirációtól való szabadulásra, az új esztétikai ideál a saját népi gyökerekből kibontakozó költészet lett.
Aranynak az volt a törekvése, hogy a népköltészet mellett a régi költészetet is a nemzeti irodalom forrásává tegye. A nemzeti irodalom létrehozása egy olyan irodalmi program volt, mely azt tűzte ki célul, hogy a „fentebb stíl”, azaz a keveseknek szóló költészet ellenében létrehozzák a nemzeti, azaz mindenkinek szóló költészetet. Ehhez a népies műköltészet jelentette az átmenetet.
- Romantika. A Toldi e népies irányzat és nyelvi program jegyében született, ugyanakkor megvan benne mindaz, amit a romantika korában Kelet-Közép-Európában elvártak: történelmi téma a nemzet fénykorából, a hős történelmi személy, de emlékét népmonda őrizte meg, karaktere, tettei példaértékűek, stb.
- Realizmus. Ugyanakkor Aranyban megvolt az igény a realizmusra is. Irodalmunkban együtt jelentkezett a népies és a realista hullám, így Arany verses epikájában népies is akart lenni és realista is.
A mai olvasó már nem érzékeli, hogy milyen merész realizmus nyilvánult meg a Toldi szemléletében és ábrázolásában a kor irodalmi közízléséhez képest, és ez milyen újszerű volt (Petőfi „ízléstelen durvaságá”-val rokon, amit annyit kifogásoltak). A realizmus pl. a lélekábrázolásban és a testi jegyek érzékletes leírásában tetten érhető.
Arany a szélső határig ment el, ezt jól jelzi az a vita, ami az édesen elszunnyadó Toldi szája szélén kicsorduló nyál körül támadt. Petőfinek, aki pont ilyesmikért kapott sok megrovást, nagyon tetszett, de másoknak szemet szúrt, Arany mégsem változtatott rajta („A tiszta szó, amelyet én gonddal tettem oda, mérsékel azon valamit”).
Arany valóságábrázoló művészetét finomító, mélyítő, arányosító törekvés jellemzi: a nyersnek ható leírásokat egy-egy finomító árnyalattal emelte a tisztultabb ízlés szférájába. A Toldiban a Petőfinél is gyakori népies életképek sora figyelhető meg, egy-egy jellemző tárgy, hang (malomkődarab, szúpercegés, öblös tarisznya stb.) megvillanó képétől a bensőséges jeleneteken át a nagy tablókig. Ezek hangulatukban is erőteljesek, egyszerre mozgalmasak és lekerekítettek (pl. a dühöngő bika megfékezésének képe).
De Aranynak csak a trilógia első részében sikerült megvalósítania azt a bravúrt, hogy a naivság és a valószerűség, a népiesség és a lélektani mélység egyszerre meglegyen és harmóniában legyen. A Toldi úgy hordoz súlyosabb, komolyabb esztétikai értéket, hogy közben egyszerű is. A naivnak, népinek látszó előadásmód tömény, sűrített esztétikai értékkel bír (ez valójában egyszerűségnek álcázott mélység).
Arany későbbi műveiben a jellem és az élet mélységeibe való alászállás, a sorsproblémákkal való viaskodás megtörte ezt az összhangot.
Műfaj: elbeszélő költemény. (Németh G. Béla irodalomtörténéslz meghatározása szerint „eposzformájú idill”.)
Hangnem: közvetlen, egyszerű, természetes, bensőséges. Arany hangvételében érezni a témában való szeretetteljes elmélyedést, az olvasóhoz való nyílt, közvetlen odafordulást. Bizalmas, otthonos légkört teremt. Néhol enyhe pátosz, néhol enyhe irónia érezhető.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
A legnagyobb mű, amelyet magyar költő írni tudott. A Toldival Arany János a magyar nyelvet az univerzum magasságába emelte. Egyedülálló mű. Nem véletlenül mondják, hogy van a magyar irodalom és van a Toldi.