Kifejezőeszközök: természetes beszéd a dialógusokban, népi kifejezések, álom-allegória, hasonlatok (pl. hímszarvas-hasonlat, IV. ének), metaforák, megszemélyesítések.
Ezek közül legtöbbször a hasonlatot alkalmazza Arany – nagyon sok hasonlat van a műben (e rangsorban kevesen előzik meg: az epikusok közül csak Danténál található több hasonlat). Példák: „Mint kutyák közé ha nyúlfiat lökének, / Kaptak a beszéden a szilaj legények…”, „Végre a nagy öröm, mely szívüket nyomta, / Mint a terhes fölleg, mérgét kiontotta…”, „Fényes apró csöppek hulltak a magasból, / Mintha zápor esnék piros kalárisból…”
Nyelvezet: népies. Eleven, mindenki számára érthető, köznyelvi stílusréteg, fel tudja kelteni a közvetlenség, egyszerű természetesség ízét, színét. A szókincs választékos.
Stílus: többféle elemből szőtt, „megalkotott” stílus, melyben a régi irodalom, a korabeli romantika és a paraszti beszéd nyelvi elemei ötvöződnek. E tömött, sűrű szövésű stílusnak erős az esztétikai hatása. A szöveg tele van nyelvi és stílusenergiákkal, Arany a természetesség álcája alatt egyedi módon sűrít és dúsít.
Verselés: ütemhangsúlyos, felező tizenkettes. Rímei páros rímek: a a b b c c d d.
Arany a hangsúlyos ritmust vegyíti időmértékes verslábakkal (az uralkodó trochaikus versmenetet helyenként főleg jambussal, choriambussal és spondeussal élénkíti), ezzel változatosabbá teszi a hangzást, melynek fegyelmezett játékossága a nyugodt szív dobogására emlékeztet.
Cím: témajelölő, a főszereplő vezetékneve. Mintha ezzel arra akarna utalni a költő, hogy ez a név ősi, tiszta, a család becsületének szimbóluma.
Idő: I. (Nagy) Lajos uralkodása.
De valójában a történelmen kívül, a mesék időtlen idejében játszódik, azaz nincs historizálás és archaizálás (nincs olyan korrajz, mint a trilógia 2. részében, ahol Arany felléptette Toldit a történelem színpadára és komoly történészi kutatásokat végezve törekedett az Anjou-kor hiteles megjelenítésére).
A lovagvilág és a lovagi élet, a bajvívás csak minimális mértékben van jelen, egyébként a történet nem korhoz kötött, Arany egy közeli, leszűkített dimenzióba helyezi. Történelmi események és színhelyek helyett egy családot mutat be, egy udvarházat és annak közelebbi környezetét.
A szereplők viselkedésén nem a Nagy Lajos, hanem az Arany-korabeli falusi közösségek jellemző magatartása érződik, a 19. század szokásai, életmódja és szólásai jelennek meg. Ezt a kisvilágot ábrázolja Arany annyi közvetlenséggel és melegséggel.
A tér és az idő jelzésével nagyvonalúan bánik, csaknem teljesen figyelmen kívül hagyja. Ez a mese és a szóbeli epika régi sajátossága.
Időtartam: 9 nap eseményeit mondja el. Évszak: nyár (tikkasztó, fülledt, forró idő van).
Helyszínek: Nagyfalu (egy alföldi település, Toldi szülőhelye), Buda (királyi udvar).
Beszédhelyzet: E/3. személyű elbeszélőnk van, akinek jelenlétét állandóan érezteti egy-egy magyarázó közbeszólása, vagy együttérzését / ellenérzését kifejező és az olvasóra is hatással bíró megjegyzése.
Többnyire jelen időt használ (ha múlt időt használ, az is csak ál-múlt, mint a mesékben). A nézőpont belső: a beszélő az ábrázolt életformát belülről éli át, a szerzői közlések tökéletesen az atmoszférához igazodnak.
A beszélő saját világát idegennek érzi belső lényegétől, magányában mintegy megálmodja ezt a másik világot, Toldiét, amelyben az igazság győzedelmeskedik és amelyet idilli derű jellemez. Arany visszahelyezkedett ebbe az ősibb, igazabbnak, emberségesebbnek tartott világba, és egynek érezte magát a műben felidézett természettel, társadalommal és világrenddel.
Cselekményszövés: folyamatosan kibomló eseménysor, egyenes vonalú cselekményvezetés. Epikus jellegű, drámai vonásokkal is bír. A cselekmény egyszerű, félig falusi történetről van szó.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
A legnagyobb mű, amelyet magyar költő írni tudott. A Toldival Arany János a magyar nyelvet az univerzum magasságába emelte. Egyedülálló mű. Nem véletlenül mondják, hogy van a magyar irodalom és van a Toldi.