Az elemzők sokáig félreértették a verset, mert Szondi és a várvédők hősiességét állították a középpontba, holott Arany a címben jelezte, hogy az apródok dilemmáját tekinti a mű fő mondanivalójának (nem Szondi a ballada hőse, hanem az apródjai).
Szondi György eleve kilátástalan helyzetben vállalta az ostromot (100 000 fős török hadsereg állt szemben 150 főnyi várvédő katonával), azaz a biztos halált választotta, de jó lelkiismerettel másképp nem dönthetett. Ő az életről mondott le belső szabadsága érdekében, az apródok csak a török követ által kínált előnyökről és életélvező életformáról.
Szondi egy kivételesen bátor, átlagon felüli adottságokkal bíró ember volt, de az ő önfeláldozó halála a 19. századi átlagember számára követhetetlen példa, és már csak a nemzet fennmaradásának parancsa miatt sem halhatott meg mindenki a harcmezőn.
Arany számára és olvasói számára is átélhetőbb volt a két dalnok sorsa, akik túlélték a vár ostromát, de utána dönteniük kellett, hogyan viszonyuljanak a győztes elnyomó hatalomhoz: behódoljanak és feladják önmagukat vagy megőrizzék belső függetlenségüket, vállalva a rájuk váró büntetést (börtönt és verést)?
Az 1848-as szabadságharc bukása után is a mindennapi ember számára a legfőbb kérdés a hűség kérdése volt, akárcsak Szondi dalnokai számára.
Akinek csak a pénz és a hivatalbeli előrejutás volt fontos, az megalkudott az elnyomó hatalommal, és önfeladásáért cserébe előnyökhöz jutott, akinek viszont a nemzethez és a hazához való hűség volt fontos, az elutasított minden olyan előnyt, amit az elnyomó hatalom kínált, így lélekben szabad maradhatott.
Ily módon a vers lényegében a Világos utáni passzív ellenállás egyik költői megfogalmazása. Valahogy túl kell élni az elnyomatás éveit, sztoikusan megbékülni a ránk kényszerített helyzettel, de inkább lemondani minden előnyről és nélkülözésben élni, mint kiszolgálni az elnyomó idegen hatalmat.
Az apródok nem hajlandóak Ali basa dicsőségét megénekelni, így példát mutatnak a 19. század emberének is a követendő magatartásra, különösen ami a költőket illeti. Az ő tisztességük és hűségük mindenki számára járható út, nem kell hozzá emberfeletti teljesítmény. Csak annyi kell, hogy erkölcseinkben megőrizzük a Szondiék által képviselt elvet.
A vers a Bach-korszak passzív ellenállásának szellemében íródott, de a későbbi korokra is érvényes üzenetet hordoz.
’56-os a ballada, keletkezési éve 1856.
Mintha az évszázad múlva kegyelmet nem kérő bátor és hős miniszterelnök hangját hallanánk az idők árján.
Orosz(i)a a, aki hírére reagál: „Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi”
Arany a szimbolizmus-imresszionizmus ősatyja lenne?