Műfaja óda, mely azonban az említett fordulópontnál, a Természet megszólításával himnuszba megy át.
A vers hangvétele sokszor bíráló, gúnyos, ironikus (pl. amikor a bigott vallásosságot ostorozza: „Olyan nagy érdem-é egy-két liturgia, / Hogy az ember azzal lehet Isten fia?”) A gúny a felülemelkedés eszköze is: eltávolítja magától a témát. A csipkelődő, gunyoros, szellemes hangnem, akárcsak az eszmei mondanivaló, szintén Voltaire-t idézi.
Mindez humorral és ironikus lenézéssel párosul, amikor Csokonai a szultánról és háreméről ír: „És ha érkezése hallatik Szelimnek, / Sok száz előkontyú turbékol egy hímnek.”
Itt meg kell jegyezni, hogy bár Csokonai a muzulmán vallásra hegyezte ki a verset (ezt a muzulmán hit külsőségeinek bemutatása, a mecsetek, a Korán, Mohamed és Allah említése jelzi), legalább annyira szól a kereszténységről, a keresztény egyház túlkapásairól és a nyugati ember babonáiról is.
Úgy írta meg a Konstancinápolyt, hogy aki olvassa, az el tudjon vonatkoztatni a saját vallásától, és elgondolkodjon a felvetett problémákon.
Felháborodással beszél például arról, hogy vannak, akik elveszik saját maguktól vagy gyerekeiktől az utolsó falatot is azért, hogy az egyháznak adják: „Sok bolond kiadja utolsó fillérét, / Leteszi a mennynek árendáját s bérét”.
Később megjelenik a pátosz, amikor egy jobb kor eljövetelét jövendöli meg, és ez nagyban meghatározza a vers hangulatát: „Emelkedj fel, lelkem! – előre képzelem, / Mint kiált fel szóval egyet az értelem”.
A versnek több megszólítottja is van, ezek közül három a fontos.
A piktúra-részben a költő a Múzsát szólongatja, kalauzolja végig a városon, a szentencia-rész megszólítottja azonban a babona, a vakbuzgóság, amelyet ezzel meg is személyesít. A himnikus jövendöléses szakaszban pedig a szintén megszemélyesített Természet a megszólított, amelynek ősi törvényei szerint fognak élni a jövő nemzedékei.
És most elemezzük végig a költeményt!
Földrajzi helymeghatározással indul a vers:
Amint a Bosporus Európát mossa,
Másfelől Ázsia partjait csapdossa,
Itt büszke habjai dicsekedve folynak
Kevély fala alatt Konstancinápolynak
Figyeljünk fel az alábbi hátravetett jelzői alárendelésre:
E másik Rómának pompás düledéki
Borzasztó árnyékot bocsátanak néki.
Mit sugall ez a két sor? Érezhetjük, hogy nem a kelet és a nyugat szembeállításáról lesz szó, ellenkezőleg: azonos minőséget érzünk. Tehát a keresztény és a mohamedán egyház közti hasonlóságot fogja megragadni a vers.
Továbbolvasva az elképzelt Kelet színpompás leírását kapjuk: mintha városnéző sétán vennénk részt, a szemlélődő költő, miközben kedélyesen hívogatja Múzsáját, bemutatja nekünk a város rengeteg látványosságát, a konstantinápolyi utcák színes forgatagát:
A tágas utcákon sok veres selyembe
Őltözött törökök találkoznak szembe.
Kevélyen ugratják az arabs paripát,
Szíván ázsiai dohánnyal tőlt pipát.
Mint láthatjuk, Csokonai a rokokó stílusirányzatra jellemző, apró jelenetekből építi fel a versben szereplő képeket.
Több kifejezés is utal a törökök gazdagságára, és arra a kérkedő magatartásra, amellyel fitogtatják gazdagságukat: hivalkodó vörös selyembe vannak öltözve, kevélyen ugratják lovaikat stb.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
