A költő és múzsája ezután más oldaláról is megnézik Konstantinápolyt, így a zárt térből ismét a szabadba jutunk:
A roppant templomok, nézd, miként kérkednek
Nevével a bennek lakó Muhamednek!
Amelyekbe sok szent bőgéseket halla
Az ezekben igen gyönyörködő Alla,
A templomok leírása némileg már előrevetíti a későbbi valláskritikát. A mecsetek óriás méretei és díszes külseje ugyanis meghökkenti a költőt, aki kérkedést érez ebben a magamutogatásban, a nagy gazdagság hangsúlyozásában.
Figyeljük meg, milyen finom gúnnyal figurázza ki a muzulmánok imádkozását a „szent bőgések” oximoron által (tehénbőgésre asszociálunk, melyhez közel sem illik a „szent” jelző).
Ezt a leírást követi a vers lényegi mondanivalóját rejtő szentencia-rész, ahol a templomok leírása filozófiai általánosításba megy át:
Óh, e népre, óh mely sűrű felhőt vona
A szentség színével bémázolt babona!
Denevér babona! bagoly vakbuzgóság!
Meddig lesz körmöd közt a Mindenhatóság?
Ezzel a költői kérdéssel vezeti be Csokonai egyházellenes gondolatait.
A „mindenható” babona ellen azért nehéz felvenni a harcot, mert szent tanításnak, Isten igéjének van álcázva (erre utal a „szentség színével bémázolt babona” sor), és az emberek hisznek benne, holott sötétségben, tudatlanságban tartja őket.
Nem véletlen, hogy a költő a babonát metaforikusan két éjszakai állattal azonosítja: denevérrel és bagollyal: „Denevér babona! bagoly vakbuzgóság!”
Többször is megjelenik a „vak homály” és a „nappali fény” ellentéte, amellyel Csokonai a babona és a józan ész, a felvilágosult gondolatok harcát fejezi ki. Hasonló szerepe van a múlt és a jelen szembeállításának:
Boldog volt a világ s e hiú szó: Szentség,
Nem volt a legszörnyűbb gonoszokra mentség.
Állott a Természet örök építménye,
Élt az emberiség legszentebb törvénye.
Említettük, hogy a piktúrában a térbeliség volt a szerkezeti elv, itt azonban, a szentenciában az időbeliség a rendező elv, hiszen a jelen problémáival szemben a természetközeli, ősközösségi idill állapotát vetíti elénk. Először a jelenben vagyunk, aztán a múltba tekintünk, majd visszatérünk a jelenbe, s végül a jövő kerül sorra.
Tehát időszembesítés segítségével mutatja be a költő, milyen értékek voltak még meg a múltban és vesztek el mára.
Itt szintézisben jelennek meg Rousseau és Voltaire tanai: a vallások kialakulása előtti ősállapotban, amikor az emberek a természet lágy ölén éltek, nem létezett babona, nem lehetett a vallás nevében szörnyűségeket elkövetni, kegyetlenkedni embertársainkkal; és az üdvözülés ígérete nem késztetett sokakat esztelen önmegtagadásra:
Azólta adja ki a kenyért házából,
Kikapván éhhel holt kicsinyje szájából
A szent névre vágyó, balgatag anya is,
Hogy tudjon mit rágni dervised foga is.
A babona még a középkor maradványa, azé a középkoré, melyet Csokonai kora, a felvilágosodás nevezett először „sötét”-nek.
Mint láthatjuk, a költő szenvedélyesen, sodró lendülettel, hevesen, gúnyosan ostorozza a vallási fanatizmust, a bigott vakbuzgóságot: megrója azokat, akik az utolsó falat kenyérről is lemondanak az egyház javára. Nem tetszik ez a vakbuzgóság Csokonainak.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!
