Formailag nyolc 12 soros versszakból áll a költemény. A költő megszólítással indít, majd átvált E/3. személybe, és részletesebben kibontja az öröm világteremtő és életfenntartó tulajdonságát.
Az örömhöz minden versszaka 2 szerkezeti egységből áll.
Az 1. egység (1-8. sor) hosszabb terjedelmű, s szabadabb, líraibb változatokban magasztalja az örömöt. Rímelés: keresztrím (abab)
A 2. egység (9-12. sor) rövidebb hosszúságú, egyfajta összegzés, amely isteni elvként jeleníti meg az örömöt, s jórészt felszólító módban, ünnepélyes, felhívó, figyelmeztető hangnemben íródott. Ezek a részek kevésbé mozgalmasak, és gyakran utalnak a téma filozófiai vonatkozásaira. A beszélő arra szólítja fel az emberek millióit, hogy egymást átkarolva ünnepeljék az örömöt, az ég ajándékát, s adjanak hálát érte Istennek. Rímelés: ölelkező rím (abba). Írásképileg beljebb kezdődik, mint a többi sor.
Schiller az antik görög hagyományt folytatta. A görög költészetben kórus is volt, így a versszakok első 8 sorát szólóhangokra, lezáró 4 sorát pedig kórusra írta meg. A verselés időmértékes, 8 ill. 7 szótagos trochaikus sorokat látunk.
Tehát már eleve a vers megírásakor is benne rejlett a műben egy „éneklő” hatás, ma pedig már a megzenésített változata az ismertebb.
A vers utóélete szempontjából fontos ugyanis, hogy Beethoven megzenésítette Örömóda címmel és beépítette a IX. szimfóniába (annak zárótételében a kórus a zene nyelvén idézi meg a milliók testvéri átölelésének gondolatát). Ma már a vers gyakorlatilag elválaszthatatlan a Beethoven-féle dallamtól.
Érdekesség, hogy az Európai Unió 1972-ben himnuszául választotta az Örömóda dallamát.
Schiller költészete művészileg értékes, de mivel versei időnként tanító célzatúak, lírája az utókorra kevéssé hatott, a romantika alkotóit kivéve. Mivel Schiller esztétikai tanulmányai megelőlegezték a romantika nem egy gondolatát, a nyomában föllépő romantikus költők mérhetetlenül tisztelték a munkásságát. A romantika kora után viszont csökkent a jelentősége.
