Goethe munkássága
Goethe tevékenysége meglehetősen sokoldalú volt: a 18. század második felének minden stílusirányzatában alkotott, és nemcsak egy műnemben, hanem mindháromban, és szinte minden műfajban. Emellett írt értekezéseket, jelentős a levelezése, önéletrajza pedig a memoárirodalom egyik legszebb darabja.
Nemcsak az irodalom, a művészetek elmélete és a filozófia érdekelte, hanem a természettudomány is: anatómiával, növénytannal, ásványtannal foglalkozott.
Irodalmi pályája lírai kötetekkel (Anette, 1767, Új dalok, 1769) indult. Ezek az első versei még csak divatos, gáláns rokokó dalok.
Írásaiban elsősorban a saját élményeit dolgozta föl, márpedig életének két meghatározó élménye volt: a szerelem és az utazás.
Az ifjú Werther szenvedései című levél-és naplóregényben a Lotte-szerelem emlékét írta meg, verseit, pl. a Friderika-dalokat (1767–69) szintén egy szerelem hatására írta (első ifjúkori szerelme a sesenheimi lelkész lánya, Friderika Brion volt), 1788-as Római elégiáiban az itáliai élményeit örökítette meg. Utolsó szerelmével, aki végül visszautasította, a csehországi fürdőhelyen, Marienbadban ismerkedett meg, ez az élmény volt a Marienbadi elégia ihletője 1823-ban.
Írt két fejlődésregényt is, 1796-ban a Wilhelm Meister tanulóéveit, és 1821-ben a Wilhelm Meister vándoréveit, ezek egy fiatalember sorsának alakulásáról szólnak jellemfejlődéssel. A világirodalom leghíresebb nevelődési regényének tartják a Wilhelm Meistert, amelynek 1. részében a főhős a művészeteknek, a 2. részében pedig a tudományoknak (konkrétan az orvostudománynak) akar élni.
Lírája először a hagyományos irányt követte, majd Herder nyomán figyelme a népköltészet felé fordult. A Sturm und Drang vezető alkotójaként írta meg Prométheusz című himnuszát, amelyben a görög titán szerepében szólal meg és vitába száll Zeusszal, a főistennel. Prométheusz szenvedése a bizonyíték, hogy az isteni gondviselés nem létezik.
Goethe Schillerrel együtt balladagyűjteményt is kiadott, majd 1797-ben Xéniák címmel adtak ki közös kötetet, amely éles, ironikus, gúnyos epigrammákat tartalmazott kortársaikról, írótársaikról, és egyes társadalmi jelenségekről.
1819-ben pedig Nyugat-keleti diván címmel egy 250 darabból álló versgyűjteménye jelent meg Goethének (a „diván” szó versgyűjteményt, antológiát jelent). Ez a legkiegyensúlyozottabb, legteljesebb verseskötete.
Versei közül az ismertebbek:
- A kedves közelléte, amely szép példája a rokokó dalköltészetnek (Goethe három-négy korstílust is végigélt, a rokokót, a szentimentalizmust, a klasszicizmust, a romantikát).
- Vándor éji dala, amely epigrammatikus rövidségű, 8 soros dal (a műfaj neve németül Lied), s egy valóságos kirándulás emlékéből született 1780 őszén. Az emberi lét lényegét, az emberi sorsot, az ember nagy kérdéseit, lét és nemlét kérdéseit boncolgatja. Többen is magyarra fordították, pl. Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc és Weöres Sándor. Tóth Árpád fordítása a legjobb.
Balladaköltészetének legjobb darabjai:
- A Tündérkirály, amelynek talán a Rémkirály jobb fordítása lenne, mert a „tündér” szó a magyarban pozitív kicsengésű, míg a versbeli „tündér” gonosz: saját, a túlvilágon levő mesevilágába (vagyis a halálba) csábítja a gyermeket, miközben apa és nagybeteg kisfia egy erdőn vágtat keresztül az éjszakai viharban.
- Patkányfogó: egy hálátlan városról szól, amely nem egyenlíti ki a számlát a patkányfogóval, aki kicsalogatja a gyerekeket.
- Bűvészinas: a bűvész palackjából az inas kiengedi a szellemet. Az emberiség is nyitogatja a palackokat, de nem biztos, hogy vissza tudja parancsolni a gonosz szellemeket. Ilyen általános filozófiai jelentése van a Goethe-verseknek.
Bár regényeket is írt, Goethe elsősorban költő volt. Főműve a Faust című, két részből álló drámai költemény, amelyet eredetileg nem színpadra szánt, hanem filozófiai jellegű műről van szó.
Faust egy híres tudós, aki elégedetlen önmagával, mert sokat tanult, de úgy érzi, semmit sem tud. Az ördög felajánlja neki a mindentudás hatalmát a lelki üdvéért cserébe. Goethe ördögének neve Mephisto, aki bukott angyal és nagy kételkedő.
Faustus doktor nevű személy egyébként a valóságban is élt, reneszánsz kori humanista, tudós és mágus volt, akiről halála után megjelent egy népkönyv (1587), Goethe tehát egy létező személyről szóló legendát dolgozott fel.
Az 1. részben Faust a kisvilágban, a hétköznapi életben szerez különféle élményeket (jár boszorkányszombaton stb.). Elcsábít egy Margit nevű egyszerű fiatal lányt, aki teherbe esik tőle, és mivel Faust elhagyja, megöli a magzatát, a gyilkosság miatt pedig kivégzik. Faust nem akarta lekötni magát a kisvilággal, a mindennapokkal (ahogy Goethe sem).
A 2. részben Faust eljut a csúcsra, a császári udvarban él. Az ördöggel való szerződése úgy szól, hogy abban a pillanatban, mihelyt Faust azt mondja, hogy teljesen elégedett, és szeretné megállítani a pillanatot, az ördögé a lelke. Persze Isten a végén megmenti Faustot, megsemmisíti az ördöggel való szerződését.
Goethe egy Danténál is meglevő reneszánsz gondolatot vesz alapul, a „tudni és haladni előre” gondolatát, ami egy pozitív gondolat.
Schiller halála mélyen megrendítette Goethét, egy időre meg is betegedett. Később fokozatosan visszavonult a közélettől, de továbbra is Weimarban élt. Művészete is irányt váltott: filozofikus munkákat, életrajzi műveket és gyűjteményes munkákat írt (Vonzások és választások c. regény, Utazás Itáliában, Költészet és valóság c. önéletrajzi mű).
A jegyzetnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
