József Attila: Hazám (elemzés)

Témája korrajz az akkori Magyarországról (1937), minden baj, probléma felvetése, a költői feladat megfogalmazása.

A táj, a környezet a költészetben mindig magán viseli az ember belső gondolatait, érzelmeit, amelyek kivetítődnek a tájra. Itt minden a fájdalomról, a sértettségről, a bántás elviselhetetlenségéről szól.

József Attila a társadalmi körkép megrajzolásakor valósággal szociografikus módszerekkel él, de ez nem feszíti szét a lírai kereteket, és nem tördeli pillanatképekké a szonettfüzért. A leírás során a kijelentései mindig értelmezéssel együtt jelennek meg.

Felmutatja a nyomor mögött annak okait, a társadalmi rendszert, az európai állapotokat. A nyomor képei mellett tehát a nyomor történelmi, gazdasági, politikai, társadalmi és egyéni vetületeit is megjeleníti. Mindezzel az a célja, hogy meggyőzzön, hogy változás kell.

Fő kifejezőeszközei: metafora, megszemélyesítés, ellentét, alliteráció. Nyelvi eszköze az áthajlás (enjambement).

Szerkezetileg a hét szonett önmagában is zárt, teljes egész, mégis egymásba kapcsolódó füzért alkotnak. A lírai én állandó jelenléte fogja össze őket (az első és az utolsó versben közvetlenül is megszólal a költő). Verselésük a szonettformának megfelelő, szabályos.

A cím vallomásértékű. Egyetlen névszó, amely utal Magyarországra és a hozzá való kötődésre. A vers maga egy tág társadalomrajz, egy körkép a társadalomról: a költő bemutatja, hogy ez az én hazám. Ugyanakkor a haza szó a „nemzeti nyomor” képeit takarja, amelyeket objektíven tár elénk (a falu, a parasztság helyzetét, a munkások sorsát stb.).

A ciklus 7 szonettből áll, ezek egységet alkotnak, de egyenként is lezártak, értelmezhetőek. Mindegyik egy-egy korproblémával, jelenséggel foglalkozik, mindegyikben egy programszerűen megfogalmazott tétel jelenik meg. Mély, gondolatisággal, érzelemmel teli versek ezek.

Az 1. szonett a vershelyzet leírása. A lírai én hazafelé megy a nyári éjszaka különös hangulatában és szemlélődik. Az utcán alvó emberek láttán hirtelen „rácsap” a nyomasztó valóság. Megrendíti a nyomorgó emberek látványa, annak a közösségnek a nyomora, amelyből származik.

Kezdetben idilli a kép („bársony nesz inog”, „tapsikolnak a jázminok”), majd zordabb lesz, mert már itt megjelenik a nyomor. József Attila a parasztsággal, a csóró munkással érez együtt. Szeretettel, együttérzéssel beszél az elesettekről, az utcán éjszakázó hajléktalanokról („s háltak az uccán”), akiken rúg egyet  a társadalom.

Az egyén és a közösség viszonya jelenik meg. Tenni kell az elesettekért, hiszen mind a közösség gyermekei vagytok, nincs magánügy, minden előbb-utóbb közüggyé válik.

A 2. szonett témája mindaz a sok gond és baj, amely a magyarságot kínozza: betegségek, egykeség, csecsemőhalál: mindaz, ami miatt fogy a lakosság.

Azt is megmondja, hogyan lehetne megszűntetni a bajokat: föl kéne már szabadulni! („nem elegendő, hogy kitessék: / föl kéne szabadulni már!”). A megoldás az lenne, hogy „a dolgozó nép okos gyülekezetében” megbeszéljük a problémáinkat.

Az erőszak is megjelenik, az erőszakon alapuló hatalom működése, az embertelenség, a terrorral való megfélemlítettség. A költő a hatalmon levőkkel nincs megelégedve, hiszen a törvényhozók az erőszak bűvöletében közönyösen nézik a magyarok pusztulását („Az erőszak bűvöletében / mit bánja sor törvényhozó, / hogy mint pusztul el szép fajunk!”) A vezetőket nem érdekli, ha a nép elpusztul.

A 3. szonett témája a földesúr-paraszt ellentét, a falvakban élő parasztság ki van szolgáltatva a földesúrnak, aki megfélemlíti, elnyomja a népet. A falu elmaradott, kiszolgáltatott.

A másik fontos téma a titkos választási jogtól való megfosztottság, amely pedig alapvető emberi jog lenne. A szabad választás, a döntés szabadsága hiányzik, mivel a szádba rágják, kire kell szavaznod („mint állatot terelni értik, / hogy válasszon bölcs honatyát”).

A földesúr szétvereti a falvakat. „Volt, aki úgy vélte, kolomp szól”: a kolompot megkondítják és úgy terelik a birkákat (az első birka nyakára kötik a kolompot, és amíg szól a kolomp, megy utána a többi). A kép jelentése: a népet is úgy terelik, mint a birkát.

„Cicáznak a szép csendőrtollak”: hosszú madártollak (fácán farktollai) díszítették a csendőrök által viselt posztókalapot vagy fémkalapot. Ez egy metaforikus kép, amelyben gúny, irónia jelenik meg.

Ugyanis a földesurak maguk mellé állították a csendőröket. Pedig a csendőr is a népből való, a falu emberei közül került ki, de mihelyt a hatalom másik oldalára kerül, ő köti meg a falu embereit („magával kötve mint a kéve”: a bálakévéket is kötik). A csendőrt tehát a pénz által önmaga környezete ellen fordítják a hatalmon levők, s a csendőr egykori barátai ellen fordul.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!