Címe egy tagadást kifejező mondatcím, amely nem nevezi meg az alanyt, a cselekvőt. A címben az elhagyatottság, a magára utaltság fejeződik ki. Utal a költő elbukására, elesettségére, az ember reménytelen állapotára.
Szerkezetileg 5 egységből áll. Mind az öt strófa megszólítás, a vers beszélője mindegyikben közvetlenül Istenhez szól,könyörög és érvelésként feltárja saját helyzetét.
Az 1. egység (1. versszak) a kérés megfogalmazása és állapota leírása (ez az érvelés alapja).
Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
A lírai én azt panaszolja, hogy a helyzete kilátástalan, ember már nem segíthet rajta (ez szerinte befejezett tény, a befejezettséget a „nem”, „már”, „sem” szavak érzékeltetik). Az E/1. személyű megnyilatkozás jelzi, hogy személyes problémáról van szó, amelyet a beszélő egyedül nem tud megoldani.
Aztán megjelenik a gyermekmotívum: a mélyből kiáltja fel elhagyott gyermekként: „Fogadj fiadnak”. Istenhez tehát az apakép kapcsolódik, míg a beszélőhöz a gyermek képe. Mivel más lehetősége nincs, Istenhez fordul, azaz a tapasztalaton túli, transzcendens világ felé.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.
A „kegyetlen árva” szókapcsolatban nem az árva a kegyetlen, hanem az árva kegyetlen sorsát jelenti. De kifejezheti a beszélő magányosságát is: „kegyetlen(ül) árva”, azaz nagyon egyedül van. Illetve utalhat arra is, hogy a beszélő ne váljon kegyetlenné: mert ha Isten nem fogadja gyermekévé, akkor fájdalmában kegyetlenné is válhat.
A 2. egység (2. versszak) ismét a kérés megfogalmazása. Az „f” betűs alliterációval összekapcsolt első sor („Fogj össze, formáló alak”) a beszélő esengése Istenhez. A „formáló alak” utal a bibliai teremtésre és arra is, hogy az apák normákat állítanak fel. A lírai én az Istentől mint apától kapott szabályokkal akar úrrá lenni az életében uralkodó káoszon.
Ugyanis úgy érzi, hogy szét van csúszva, szét van esve. Saját személyiségét is és a világot is kaotikusnak érzékeli, se őbenne, se a világban nincsen rend. Szeretné magát rendbe tenni és a világban is szeretne eligazodni, hogy ne érezze magát idegenül benne.
Aztán belép a versbe a külvilág (ez a rész T/3. személyű, „kényszerítenek”):
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.
A lírai én személyiségét ellentétek szabdalják (valljalak-tagadjalak). A külső kényszer alatt egyszerre igényli a különállás dacos, lázadó magatartását („tagadjalak”) és az Istenhez tartozás bizonyosságát („valljalak”).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
