József Attila: Óda (elemzés)

Bár a cím egy műfajmegnevezés, valójában a vers műfaja nemcsak óda lehet, hanem dal is. Felidézi az ódai hagyományokat, a szerelmi líra tradícióit (melyeket követ is és meg is bont), de a gondolati líra és a tájlíra elemei is megjelennek.

Tárgya egy különös szerelmi vallomás, amely egy pillanatnyi fellángolásnak állít emléket. Hangneme az ódákéhoz hasonlóan magasztos. Stílusa az ódai hang után köznyelvi, helyenként naturalisztikus.

Hangvétele elragadtatott, helyenként meghitt, vallomásos jellegű. Hangulata csendes, nyugodt.

Kifejezőeszközei, képei: anafora, ellentét, metafora, metonímia, hasonlat, alliteráció, felkiáltások-kérdések, oxymoron.

Néhány költői eszköz konkrétan:

• hasonlat – a 3. részben van sok hasonlat (pl. „ki mint vízesés önnön robajából”, „vérköreid, miként rózsabokrok, reszketnek szüntelen”: nagyobb igazság rejtezik mögötte – a rózsabokrok szó egyébként Mózesre utal!)
• szinesztézia – 3. rész: „A pillanatok zörögve elvonulnak”

Számos hangfestő, hangutánzó szót is találhatunk benne. A 3. rész elején található ismétlés (a mondatszerkezetek ismétlődnek) a fokozás, az erősítés eszköze.

Tétovaság, bizonytalanság érzékelhető a vers számos pontján, pl.

• a 4. rész utolsó két sorában: bolyong az örökkévalóság, mely létezik, forog, újjászületik, stb.
• „Ó, hát miféle anyag vagyok én?” – kérdezi a beszélő. Az anyag is ember, mozgás, az élet lüktetése. Alakítjuk egymást az anyagon keresztül. Egy tekintet, egy pillantás metszeni, alakítani képes. Az anyagisághoz kötött, mégis anyagtalan dolog a szerelem.
• Az 5. részben zárójelbe azt írja: „el vagyok veszve, azt hiszem”.

Fő motívumok a nőt idéző és az anyát idéző motívumok.

A nőt előidéző motívumok pl. 1. rész, 2. versszak: „Nézem a hegyek sörényét – homlokod fényét”. A 4. rész úgy kezdődik: „S mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok rejtelmeibe.” Ez a két sor egy örömteli felkiáltás: örül, hogy alászállhat (lefelé irányuló mozgás) a kedvese testének rejtelmeibe (befelé irányultság). Tehát a test belsejének titkairól van szó.

Az anya utáni vágy és a szerelem sokszor egybecsúszik a versben. (Ebben nincs semmi, József Attila kötődése az édesanyjához nem volt kórosabb, mint más férfié.)

A mama-motívumok:

• Az első rész 2. versszaka talán a mama leírása is lehet, vagy legalábbis hangulatában ilyen.
• Képeiben másutt is megjelenik az otthon, és számos mama-motívumot találunk, pl. „te lágy bölcső”, „szeretlek, te édes mostoha” (az édes mostoha oxymoron: ellentét áll fenn a jelző és a jelzett szó között), „szeretlek, mint anyját a gyermek”, „s méhednek áldott gyümölcse legyen” (az Üdvözlégy Mária kezdetű imádságból átvett sor).
• „A semmiség ködén termékeny tested lankás tájain”: a termékeny test az anyaságra utal.
• A Mellékdalban szereplő „Visz a vonat”-sor is az anya utáni vágyat fejezi ki (a mama után viszi a vonat).

A közepe táján kinyílik a vers tere, az első és az utolsó rész közötti képek sokkal tágabbak, tagoltabbak, egyetemesebbek. Ez a közbülső rész nagy ívű, emelkedett költemény, ódai gondolattársításokkal.

Majd a végén ismét személyesség zárja, amely a Mellékdalban jelenik meg. A Mellékdal egy kis nyúlvány, amely feltehetőleg azért került oda, mert a költő szükségesnek érezte, hogy a személyes motívum újra megjelenjen (József Attila amúgy soha nem szokott ilyen mellékdalokat írni).

A személyes, egyszeri motívumok (személyesség pl. az E/1. személy, a tegeződő viszony) után egyetemesebb síkra emelkedik a vers. József Attila a konkrétból az általánosba, a közeliből a távoliba, a kintből a bentbe, a testi szerelemből a testetlen, légies szerelembe jut el.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!