Tanár úr kérem: Karinthy egyik legjelentősebb, legismertebb és legnépszerűbb könyve, és a magyar irodalom egyik legszebb gyerekkönyve. A benne olvasható novellák külön-külön is megjelentek, Karinthy utólag szerkesztette őket kötetbe. A kötet 1916-ban jelent meg, de bevezetése már 1913-ban elkészült.
Az első kiadás 16 novellát tartalmazott. A későbbi, egyre jobban bővített kiadások más témájú és műfajú írásokat is tartalmaztak, s ezzel megbontották az eredeti 16 novella egységes hangulatát és írói szemléletmódját.
Keletkezése: Karinthy 26 évesen írta meg diáktörténeteit. Gyermekkorában naplót vezetett, és ebben a naplóban gyakran került elő témaként az iskola, az iskolai élmények, a kisdiákként átélt félelem és szorongás. Csapongó gyerek volt, nehezen ment neki a tanulás (hetedik osztályban meg is bukott). Nem volt eminens és a tanárok nem kivételeztek vele, így nagyon jól ismerte a diákélet nehézségeit.
A diáktörténetekhez személyes élményei adták az alapot, a diákként szerzett valós tapasztalatok, de a képzelet, a fantázia is fontos szerepet kap. Diákszereplőit is részben saját egykori osztálytársairól mintázta (pl. Kelemen, Steinmann, Walch, Eglmayer és Deckner vele együtt érettségiztek), de kitalált szereplők is vannak.
Társadalmi háttér: a kiegyezést követő konszolidációs időszakban a gazdasági fellendülés lehetőséget adott a közoktatás korszerűsítésére. 1868-tól minden 6-12 éves gyereknek (fiúknak és lányoknak is) kötelező volt iskolába járni.
1883-tól kétféle középiskola létezett: a gimnázium és a reáliskola. Mindkettő 8 osztályos volt és érettségi vizsgával zárult, különbség csak a felsőoktatásban való továbbtanulás szempontjából volt köztük (a reáliskolából kizárólag természettudományos vagy gazdasági szakokra lehetett felvételt nyerni). Ezekbe az iskolatípusokba csak fiúk járhattak (leányiskolák is voltak, de a lányoknak ekkor még nem adtak érettségit).
Karinthy maga reáliskolába járt, műve gimnáziumban játszódik, de megemlít egy harmadik iskolatípust is, a polgárit („Ha nem ezt kérdezi, átmegyek különbözeti vizsgával a polgáriba, és katonai pályára lépek” – gondolja a rossz tanuló.) A polgári 4 évfolyamos népiskola volt, amelybe az alacsonyabb társadalmi rétegek és a szegények gyerekei jártak. Alsóbb szintű képzettséget adott, mivel itt nem tanítottak latint, és emiatt innen nem is lehetett felsőbb szintű iskolatípusba továbblépni. Aki csak polgárit végzett, az később alacsonyabb társadalmi státuszban maradt.
A tanárképzés igazán a századfordulóra lendült föl, sorra alakultak az egyetemek, és 1895-től a lányok is szerezhettek érettségit. Ez a kor volt a tanári hivatás megszületésének időszaka is.
Mivel egyre több iskola nyílt és a tanárokkal szemben magasabb követelményeket támasztottak, mint korábban (most már egyetemi diploma kellett a tanári képesítés megszerzéséhez), az első időkben folyamatos volt a tanárhiány. Ennek köszönhetően a tanári szakma tekintélye megnőtt a közvélemény szemében. A tanárok nagy tekintélye (élet-halál urai az iskola falain belül) Karinthy művében is érzékelhető, pl. az egyik novellában (A jó tanuló felel) az író a tanár kimértségét, előkelőségét egy gróféhoz hasonlítja.
Anyagi és társadalmi megbecsültségük következtében a tanárok a 19. század végére a társadalom középrétegének egyre befolyásosabb csoportját alkották. Hivatástudatuk is megerősödött, és független, öntudatos szakmai közösséggé váltak. Nagy befolyásuk volt a mindenkori közvéleményre és az őket érintő kérdésekben önálló véleményt, akár kritikát is megfogalmaztak.
A Nyugatban is folyamatos viták folytak az oktatás helyzetéről, a magyar iskolarendszerről, a természettudományos tantárgyak jelentőségéről. Ennek oka, hogy a Nyugatba író szerzők egy része maga is tanárként kereste a kenyerét.
A kor irodalmi alkotásaiban is egyre többször megjelent a tanár mint szereplő, pl. számos iskolaregény keletkezett (Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig, Szép Ernő: Hetedikbe jártam, Kaffka Margit: Hangyaboly), és iskolában játszódó novella is (pl. Tersánszky Józsi Jenő: Ákombák tanár úr).
A 20. század elején ugyancsak jellegzetes irodalmi téma volt a gyermeklélek ábrázolása, a gyermeki gondolkodás és titkos ábrándvilág boncolgatása, a gyermekkor emlékeinek felelevenítése. Ezt a témát bontja ki Karinthy Tanár úr kérem c. műve is.
Kultúrtörténeti hatások: Karinthy középiskolás évei a századfordulóra (a 19-20. század fordulójára) estek, így e korszak viszonyai, sajátosságai köszönnek vissza a műben. Megjelenik a kor jellegzetes atmoszférája és a korszellem. Példák:
- a németesen csengő nevek megidézik a kor (az Osztrák-Magyar Monarchia időszakának) hangulatát – mind a diákok (pl. Bauer, Büchner, Neugebauer), mind a tanárok (pl. Frőhlich tanár úr, Müller tanár úr) körében gyakori a német vagy németről magyarosított vezetéknév.
- az akkor frissnek számító természettudományos felfedezések miatt az európai ember érdeklődésének középpontjába a technikai fejlődés került, így a szereplők is a természettudományok lázában égnek (maga Karinthy is rajongott az új találmányokért, pl. a repülőgépért – gyakran még a komikum, a humor eszközeként is felhasználta technikai és természettudományos ismereteit).
- a diákok a kor híres írójáért, Verne Gyuláért (Jules Verne francia szerzőért) rajonganak, ami abból is látszik, hogy a Verne-regények hatására katonaiskolába akarnak menni vagy tengerésznek állni.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
