Szereplők, jellemek: Karinthy lélektani ábrázolásmódot alkalmaz a diák jellemzésénél: részletesen, aprólékosan leírja a rossz tanuló érzéseit, gondolatait.
Rossz tanuló: nem tudjuk meg a nevét. Ez azért feltűnő, mert a jó tanulóról szóló novellában a jó tanulót név szerint megismerjük: Steinmann, és más diákokat is megismerünk név szerint.
A jó tanulót azért ismerjük név szerint, mert az ilyen kiemelkedő képességű diákból kevés van. Steinmann rendkívüli teljesítményt nyújt, valóságos kis zseni, ami ritkaság, ezért neki már az iskolában is „neve van”, a neve fogalom az osztályban. Minden szülő vele példálózik, minden gyerek tőle kér segítséget, ha valamit nem ért. Steinmann már most valaki (az iskolából kikerülve valószínűleg az elithez fog tartozni).
Más diákok is szerepelnek név szerint, akik nem kifejezetten jó tanulók, hanem átlagosak (pl. Polgár Ernő, akit a tanár a rossz tanuló után hív ki felelni). Őket a teljesítményük nem emeli az átlag fölé, ami szokványos dolog. Nem tűnnek ki pozitív értelemben, de negatív értelemben sem lógnak ki a sorból.
A rossz tanuló azért nincs megnevezve, mert az ő teljesítménye átlag alatti. Ő kilóg a sorból. Ő nem állja meg a helyét, s ez valószínűleg nem egyedi eset nála („ez is olyan idegen és furcsa… mint minden… amivel itt évek óta foglalkoznak körülötte… foglalkoznak vidáman és ruganyosan és hangosan… és amiből ő soha nem fogott fel semmit…”). Nemcsak matematikából gyenge, hanem minden tárgyból rosszul teljesít, és még ügyetlen is (megbotlik, elejti a füzeteit).
Átlag alatti teljesítménye nehéz helyzetbe hozza az osztályközösségben (kinevetik), mivel a többi diák tudja, hogy nem kap büntetést, ha a rossz tanulót bántja: „a rossz tanuló törvényen kívül áll, rajta lehet nevetni”.
Az, hogy nem tudjuk meg a nevét, jelzi, hogy ő már az iskolában is egy senki (nem áll előtte fényes jövő, valószínűleg felnőttként is csak botladozni és kínlódni fog).
Azzal vigasztalja magát, hogy ha megbukik, akkor majd átjelentkezik polgári iskolába és utána katonai pályára lép (amihez persze nem sok kedve van, mert a katonaiskolában nagyon korán kell kelni). Karinthy ellenezte a militarizmust, és azzal, hogy a gyönge képességű diák úgy gondolja, katonának még ő is jó lehet, a katonaságot akarta kifigurázni (amely pedig egyáltalán nem könnyű pálya, ezt a lelke mélyén a rossz tanuló is érzi, ezért is erőlködik annyira a táblánál, hogy ne kapjon elégtelent).
Azonban fájdalmasan tudatában van annak, hogy képtelen megfelelni az elvárásoknak. A felelet közben a tanár hallgat, nem mondja se azt, hogy jó, se azt, hogy rossz, de ő tudja, hogy amit ő mond, az nem lehet jó.
Ugyanakkor a rossz tanuló nem rossz fiú, nincsenek benne negatív indulatok társai vagy a tanár ellen. Sőt, gyermeki ártatlanság, bizonyítási vágy jellemzi. Még bűntudata is van, amiért nem tanult (Ágnes asszonyhoz hasonlítja a helyzetét). Valójában akart tanulni, csak elaludt a könyv felett. A jó szándék megvan benne (próbálkozik), és a feleléskor is látszik, hogy nem közömbös neki, milyen jegyet kap. Nagyon akarna valamit mutatni, de nem tud, mert szerény képességeiből többre nem telik.
A szorongás, a szégyenkezés érzése üli meg kedélyét a felelés alatt, és a sírás fojtogatja, mert nem akar megbukni. Ha bevallaná, hogy nem tud semmit, akkor nyomban elégtelent kapna, ezért azt állítja, hogy készült, és megpróbál úgy tenni, mintha valóban készült volna. Szalmaszálba kapaszkodik, eljátssza, hogy tudja az anyagot, bár belül érzi, hogy a tanárt nem lehet félrevezetni.
Később, amikor már mást hívnak ki felelni, a magányosság érzése fogja el („És most ott áll, egyedül a tömegben, mint egy szigeten.”). Utoljára még azzal is megpróbálkozik, hogy nem megy a helyére, mert ezt utolsó lehetőségnek tekinti arra, hogy javítson, holott a felelete már lezárult, így ezzel csak tovább ront a helyzetén.
Úgy tünteti fel, mintha egyszerre ketten felelnének, ami nyilvánvalóan képtelenség. Azzal, hogy egy ilyen kínos szituációt felvállal, megalázza magát, de még erre is hajlandó, csak ne bukjon meg (ez nagy kétségbeesésről árulkodik). Tisztán látszik, hogy a felelés problémája a kamasz gyerek személyisége fölé nő.
Végül a gyermeki fantázia segít neki feldolgozni a kudarcot, s nyújt neki némi vigaszt: elképzeli, ahogy a párhuzamos vonalak a végtelenben találkoznak. Úgy képzeli, hogy a végtelenben is van egy osztályterem, amely a megértés, a jóság és az emberszeretet világa (de ide ő soha nem juthat el elégtelen osztályzata miatt).
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!
