Értelmezés: A kötet elbeszéléseiből a diákélet bontakozik ki. A visszaemlékezésekben általában a múlt megszépül, itt is ez történik: a „boldog diákévek” térnek vissza.
A mű alapszituációja szerint a felnőtt Karinthy „visszaálmodja” magát az idillikus gyerekkorba, vagyis a múltba menekül a valóság elől: újraéli diákéveit. A diáktörténetek gyerekszereplői is gyakran a képzelet világába menekülnek a valóság elől, csak ők a jövőt képzelik el jobbnak, szebbnek, mint amilyen a jelen.
A gyerek és a felnőtt képzeletvilága tehát különbözik egymástól, mert a gyerek és a felnőtt ellentétes irányba tekint, máshova vágyik. A gyerek a jövőbe vágyik, mielőbb felnőtté akar válni és optimistán tekint az előtte álló évekre.
Az életet ismerő felnőtt ember azonban már semmi jót nem vár a jövőtől (pesszimista szemlélet), ezért a múltba vágyik vissza, amely utólag visszatekintve szebbnek, jobbnak tűnik, mint amilyen a valóságban volt. Ami közös bennük: a jelenből a gyerek is és a felnőtt is elvágyódik, a jelent – azaz a valóságot – mindkettő kellemetlennek, nehéznek éli meg.
A kötet egyik legfőbb értéke a gyerek gondolkodásmódjának, szellemi érésének árnyalt, hű ábrázolása (csírájában már ott van a majdani felnőtt gondolkodása és érzelemvilága, de még fejletlenül, az arányok eltolódnak, és nagyobb szerepet kap a fantázia).
A műben a kamaszkor zárt világa jelenik meg, amelyben teljesen mások a törvények, mint a felnőttek világában, és más az értékrend is. A gyerek életében a központi szerepet az iskola játssza, így Karinthy a diákélet legtipikusabb pillanatait jeleníti meg.
A diákok napja a keservesen nehéz ébredéssel kezdődik hat órakor. Aztán magányosan oson az elkésett diák a kihalt folyosón. Szörnyen elképed, hogy már becsöngettek. Ki nem élt meg ilyesmit diákkorában? Karinthy egy-egy konkrét iskolai helyzetet ír le, de az összkép, amit kapunk, általános érvényű.
A felelés izgalmai is megjelennek, amikor a tanár lapozgatja az osztálynaplót vagy a noteszét, és közben a diákok torka elszorul. Mindennapos a drukk a gimnáziumban, és az író mindezt finom humorral és lélektanilag hitelesen ábrázolja.
Külön epizódokban elevenedik meg a korabeli diákélet. A legkiemelkedőbb epizódok:
- szól egy-egy történet a jó tanulóról és a rossz tanulóról (A jó tanuló felel, A rossz tanuló felel). A jó tanuló és a matektanár között már-már intim párbeszéd alakul ki, mert ők ketten rokonlelkek, félszavakból is megértik egymást. Az osztálynak persze fogalma sincs róla, hogy miről beszélnek. Steinmann már a felelés előtt komolyan és melegen néz a tanárra, a rossz tanuló azonban nem hisz a fülének, amikor kimondják a nevét. A táblára szép lassan írja fel a számtanpéldát, hiszen tudja, hogy úgysem fog sokáig szerepelni. A felelés után pedig ösztönösen próbálja feloldani a kudarcélményt, a bukás okozta lelki válságot: buzgólkodik a következő felelő körül, még súg is neki (nem azért, hogy segítsen, hanem hogy a tanár lássa, hogy ő súg, tehát tudja a választ).
- Magyar dolgozat: két dolgozatot olvashatunk el, mindkettő Petőfi költészetéről szól. Mindkét dolgozat egyszerre kacagtató és keserű stílusparódia. Az egyik teljesen üres, de hangzatos frázisokat halmoz egymásra (és van benne némi hízelgés a tanárnak), amire a tanár „egyfeles”-t ad (régen az 1-es volt az 5-ös, a legjobb jegy volt, tehát az „egyfeles” ma „négyötöd” lenne). Az a dolgozat viszont, amely bár rosszul van megfogalmazva, tanúskodik némi tárgyi ismeretről, csak háromnegyed lesz (mai „egyketted”, vagy „kettes alá”).
- Röhög az egész osztály: ebben az epizódban egy klasszikus iskolai alaphelyzet jelenik meg. Diáktréfákat eszelnek ki és végrehajtják egymáson, majd az egyik gyerek bebújik az üres szemeteskukába. A tanár bejön, a fiú még mindig a kukában, és mindenkinek lila a feje, annyira igyekeznek visszafojtani a nevetést. A tanár észreveszi, hogy az egyik diák nagyon izeg-mozog, és mond egy teljesen szokványos hasonlatot („mit mozgolódik maga, mint a sajtkukac?”), mire kirobban az osztályból az addig elfojtott röhögés. A tanár elnézően mosolyog, és magában azt gondolja, milyen frappáns és ellenállhatatlan humora van neki (azt hiszi, azon nevetnek, amit mondott).
- Megmagyarázom a bizonyítványom: ez a rész teli van képtelen, sziporkázó ötletekkel, hogyan próbálja a diák meggyőzni a szüleit, hogy azok a rossz jegyek nem is valódiak, az egész bizonyítvány nem valódi, még nem végleges stb.
- Hazudok: az elszabadult képzelet merész csapongása jelenik meg, fantasztikumba átlépő ötletekkel.
A kötet zárása már a felnőttek világába vezet, és visszatérünk a 26 éves íróhoz, aki újraélte, végigálmodta feledhetetlen diákéveit.
Értékrendjében ez az időszak jelenik meg a legboldogabb életszakaszként, hiszen a felnőtt élet olyan szerinte, mint egy rossz álom. Felnőttként Karinthy nem volt boldog, nem találta meg a helyét. Kiábrándulásának, csalódásának okait többek között a Találkozás egy fiatalemberrel c. novellából tudhatjuk meg.
Üzenet: az egész kötet kacagtató írói játék, teli van fantáziával, reménnyel és szorongással, és persze humorral. Az utolsó mondata: „Így lettem íróvá.” Ez a mondat önironikus, azt sejteti, hogy az egész irodalom is csak afféle játékos „hazudozás”, szabad képzelet, bátor fantázia által teremtett alkotás.
Fogadtatás: a Tanár úr kérem nagy sikert aratott, még Karinthy életében többször is kiadták (de tartalmilag szinte minden kiadás eltér a többitől).
Népszerűségét később is megőrizte. 2020-ig mintegy 80 magyar nyelvű kiadása jelent meg, és számos idegen nyelvre fordították le (1925-ben jelent meg németül, a második világháború után pedig más nyelveken is kiadták, pl. angolul, franciául, lengyelül, oroszul, bolgárul, csehül, észtül, románul, vietnámiul).
Jelentősége: a magyar irodalom legkiemelkedőbb humoros-szatirikus alkotása.
Utóélete: több feldolgozása is készült, 1956-ban filmet forgattak belőle Mamcserov Frigyes rendezésében (neves magyar színészek is szerepet kaptak benne, pl. Gobbi Hilda).
Hangoskönyv formában is népszerű: az 1990-es években hangkazettán jelent meg Garas Dezső előadásában, a 2000-es kiadásban Szacsvay László, a 2003-asban Rudolf Péter olvasta fel.
Színdarabként is gyakran műsorra tűzik (pl. a Karinthy Színházban).
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!
