Miért nehéz Kassák versének megértése? Elsősorban a szöveg három tipikus jellegzetessége miatt.
- A vers építkezése mozaikszerű (törmelékes): érezhető egyfajta töredékesség, a folytonosság hiánya. Mivel a vándorlás története nagyon mozaikos képsorokban van megírva, az olvasó önkéntelenül arra törekszik, hogy logikus rendbe állítsa a darabokat, oksági összefüggéseket fedezzen fel, s így tegye értelmezhetővé a maga számára az utazás célját, tapasztalatait és eredményeit.
Ám rá kell jönnie, hogy újra és újra sikertelenül törekszik erre, mert a történetmozaikok logikus, ok-okozati rendbe állítását meggátolják a poétikai alakzatok. Ezek az alakzatok ugyanis megszűntetik a nyelvi jelek hagyományos jelentéseit. A montázselvű szerkesztés tehát meggátolja azt, hogy a vers egyes elemei értelmezzék, megvilágítsák egymást.
Apollinaire Égöv című versének vannak hasonló poétikai megoldásai, de ott könnyebb jelentést tulajdonítani a motívumoknak, mint Kassáknál. Az Égöv a szimultanizmus programadó verse, és szintén az utazás az alapmotívuma.
- A szövegépítkezés másik jellemzője, hogy Kassák elkezd kiépíteni egy metonimikus (ok-okozati logikára épülő) szerkezetet, amelyet aztán hirtelen megtör egy ellentétes hatású poétikai művelettel, pl. metaforikus képpel.
Példa: „kösd csak rám a térdeidet / asszonykám / ezüst szalamander / papagáj vitézkötés az életemen / gyümölcsfa / leszakított csillag / ó jaj ó jaj”. Itt a derék köré font combok egy metonimikus szerkezet (szerelmi fantáziálás), amelyet hirtelen megszakít a „vitézkötés az életemen”, ami metaforikus kép.
Tehát a metonimikus (ok-okozati rendben kibomló) és a metaforikus (utalásos) formanyelv egyszerre van jelen, így ugyanazt a szöveget az olvasónak két különböző módon kell olvasnia. Ha a két olvasási módot nem tartjuk egyensúlyban, akkor vagy egy töredezett történetet kapunk (metonimikus értelmezés), vagy egy jelentésbeli káoszt (metaforikus értelmezés). Erre Kulcsár Szabó Ernő irodalomtudós hívta fel a figyelmet.
- A költemény nagybetűvel kezdődik és ponttal zárul, de Kassák nem használt központozást (vesszőt és pontot nem, helyenként van egy-egy felkiáltójel vagy kérdőjel). Emiatt egyes mondattani egységek többféleképpen is értelmezhetők.
A költő nagy kezdőbetűket se használt (az országnevek és személynevek is kis betűvel vannak írva). Kassák a helyesírásra nem érzett mértéket, édesanyja analfabéta volt, ő maga 25 évesen kezdett helyesírást tanulni. Verseit előbb megírta, és csak később tette át „helyesírásba”. Ennek is lehet eredménye a helyesírási szabályok elhanyagolása.
- A szó szerinti és az átvitt értelmű jelentés közti feszültséget is kihasználja Kassák. A nyelvi szerkezetek ugyanúgy montázsszerűen épülnek föl, mint a nagyobb egységek, ezért nehéz értelmezni őket (pl. „szittya az öltözőben felejtette az új vallás kulcsát”, „galambok bukfenceztek a háztetők felett / jobban mondva galoppoztak a napkocsin”).
- Az elbeszélő sokszor visszavonja korábbi állításait, sok az állítás és a tagadás játékára épülő szerkezeti egység, pl. „higgyétek el az elefánt nem nagyobb mint a bolha / a vörös nem vörösebb mint a fehér”, „ez azonban nem jelentett semmit”, „amit fölállítunk az föl van állítva / de amit fölállítunk az nem jelent semmit”, „én láttam párist és nem láttam semmit”.
Ezek a poétikai eljárások azt a célt szolgálják, hogy ne legyen jelentés, a költői nyelv ne működhessen „jelszerűen”. Ez a „jelentéstelenítés” jellemzően dadaista célkitűzés. Kassák ki akarja mozdítani a nyelvet a megszokott használatából. Célja lényegében az, hogy a vers ne helyettesítsen (jelöljön) semmit, hanem önmagát jelölje. Nem véletlenül ismétlődik többször is a versben a „nem jelent semmit” kifejezés. Ezzel egy újfajta nyelvi valóságot épít föl.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
