Beszédhelyzet: a lírai én megszólítja a darvakat, illetve a darut, azaz a darumadárhoz beszél (E/2. személyben).
A madárhoz szólás gesztusa nemcsak a népköltészetben jellemző, hanem a régi irodalomban is, így ez finoman archaizáló vonás Kölcseynél (más verseiben is találunk archaizálást, pl. a Himnuszban). A madár megválasztása (daru) azonban egyértelműen népköltészeti jellegzetesség. Ha sólymot vagy pávát választ, akkor a főúri udvarok kedvenceit emelte volna versbe, a daru a nép és a bujdosók kedvenc madara volt.
A versben végig az E/1. személyű igealakok dominálnak, ami a szubjektum erőteljes jelenlétét jelzi. Ez a személyesség látszatra ellentétben áll Kölcsey rejtőzködő alkatával. Valójában a provokálóan nyílt szubjektivitás a forma, a kompozíció segítségével rejti el az igazi személyességet (ebben a rejtőzködési vágyban Kölcsey nagyon hasonlít költőtársára és ellenfelére, Berzsenyire).
A cím témajelölő, a vershelyzetet idézi. A „csolnak” egy nyelvújításkori szóalak (csónakot jelent).
A vers szerkezete keretes és szinte mértani szabályosságú, középpontjában a 3. strófa áll. Az igék, igenevek strófánkénti megoszlása is szabályos (6-3-3-3-6). Ez az elképesztő szabályosság a mesterkéltség benyomását keltheti, főleg mivel a vers egy népdal-kísérlet. A szabályosság Kölcsey harmóniavágyával magyarázható.
Hárompillérű kompozícióról van szó, mint amilyen Balassi Egy katonaének és Petőfi Egy gondolat bánt engemet című verse.
A Csolnakon 3 szerkezeti egységre bontható fel.
Az 1. egység (1. versszak, 1. pillér) a vershelyzet leírása és a darumadár megszólítása (népdalszerű a versnyitó megállapítás átmenete megszólításba). A daru a választás és a változtatás szabadságát jelképezi, míg a beszélő nem rendelkezik ezzel a szabadsággal. Ezt az ellentétet fejezi ki két ige mozgalmasságbeli ellentéte: „ültem”-„röpülsz”.
A 2. egység (2-4. versszak) idilli álomképek egymásutánja. A 2. strófa kiélezi a természeti kép és a lírai én helyzete közti ellentétet. A 3-4. strófában pedig szemben álló pólusok hirtelen szerepcseréje történik, a vágyott harmóniát a költő tárgyiasítja és ellátja a megfelelő kulisszákkal.
A 3. strófa a vers középpontja (és a 2. pillér), különleges szerepét jelzi, hogy egyedül ez a versszak áll egyetlen mondatból. Itt található az egyetlen hasonlat („Mint szivárvány, / Tűnne fel minden nap / Más nap után.”) és az egyetlen tiszta rím (eget-felleget) is. A vers szimmetriatengelyében egy ellentét áll: búfelleg-remény, mely metaforikusan az egész vers sűrítménye.
A beszélő az ábrándképek közepette sem veszti el a valóság tudatát, nem olvad fel teljesen az álmodozásban. Erre vall a 4. strófa felkiáltása: „Isten hozzád, csolnak, / S te vészes part!” Itt úgy hangzik, mintha a lírai én valóságosan is átlépne a csónakból az álomvilágba.
A 3. egység (5. versszak, 3. pillér) a vers zárlata, lemondó panasz. Megismétlődik a vershelyzet leírása (a konkrét helyzet, melyben az ábrándozás élménye történt), de itt már jelen időt használ a költő („ülök”, „hallok”). Ez azt jelzi, hogy a beszélő felocsúdott álmodozásából.
Az ábrándok világából fájó tehetetlenséggel tér vissza a valóságba, élete realitásaihoz („Sorsom, ah, nem adta / Szállnom veled!”). Az álomképek látása után még nehezebb a megnyugvás. A daru villantotta fel ezt az álmot, így a darutól való búcsú talán még keserűbb, mintha magától az illúziótól búcsúzna el a beszélő.
A kezdő és a záró strófa azonossága és egyszersmind finom szembeállítása érzelmileg hiteles.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
