A regényben megjelenő ismétlődések azt a világértelmezést jelenítik meg, mely szerint a történelem ismétli önmagát.
Először csak Ursula nagymama hangoztatja, hogy minden esemény többször és ugyanúgy fordul elő a világban. Ezért is keresztelik az unokákat az apák, nagyapák nevére, ezért viselik a családtagok 3-4 generáción át ugyanazt a keresztnevet. De ami Ursula esetében csak babonás hit, az egy-egy gyermek esetében testi hasonlatosság, ill. sorsának alakulását meghatározó, láthatatlan törvény.
Ugyanazok a sorsot alakító tényezők újabb és újabb családtagnál jelennek meg, pl.
- öregkor – megbomlasztja José Arcadio Buendía elméjét, ezért egy fához kötözik az udvaron, később ez az állapot kuszálja össze Ursula gondolatait is.
- szerelem – féktelen és tomboló erő, melynek egymás után esnek áldozatul a család generációi, mígnem megismétlődik a regényt indító vérfertőző szerelem (és az utolsó gyermek disznófarkú lesz, mert az apja saját nagynénjét veszi feleségül).
- halál – kegyetlen, büntetésszerű pusztulás (a család első tagja egy fához kötve hal meg, a család utolsó, disznófarkú gyerekét pedig kirakják, s a földön hangyák eszik meg)
A nevek ismétlődése, az egymás után következő generációkban a szereplők és a sorsok hasonlósága azt a látszatot kelti, mintha az idő rohamosan telne, de az emberek élete mindig ugyanaz maradna.
Üzenet: a történet az emberiség útját rajzolja meg. A ciklikusság, a visszatérő nevek és jellemek által a regény az emberi lényeg változatlanságát mutatja fel.
Fogadtatás: a Száz év magány hatalmas sikert aratott szerte a világon. Számos nyelvre lefordították, és 1969-ben Párizsban elnyerte a legjobb külföldi mű díját. Ez a regény hozta meg az elismerést – és később a Nobel-díjat is – írója számára.
Népszerűsége annak köszönhető, hogy tele van élményanyaggal, könnyen átélhető, mesés és szórakoztató. Márquez a nagyközönségnek akart írni, nem csupán a kiválasztott keveseknek (nem úgy gondolkodott, mint pl. James Joyce, akinek elvont, nehezen érthető regényeiről egy időben mindenki beszélt, de nem olvasta őket senki). Márquez könnyen befogadható formában adta át gondolatait, így az olvasónak nem kell küzdenie a szöveggel, s minőségi élménnyel gazdagodik.
Jelentősége: Latin-Amerika irodalma ezzel a regénnyel foglalta el végleg a rangjához illő helyet a világirodalomban. A Száz év magány ma klasszikusnak számít.
Utóélete: az író életében nem készült filmes adaptáció, csak egy kolumbiai ismeretterjesztő film 2005-ben. Márquez sok ajánlatot kapott filmfeldolgozásokra, de kétségei voltak afelől, hogy a történet bemutatható egy – vagy akár két – filmben, és ahhoz is ragaszkodott, hogy a film spanyol nyelvű legyen. Az író aggályait ismerve született az a döntés, hogy a művet sorozat formájában filmesítik meg.
2022-ben volt a 40. évfordulója annak, hogy Márquez elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, ennek tiszteletére az amerikai Netflix médiaszolgáltató és produkciós vállalat beharangozta, hogy sorozatot forgat a regényből. A sorozat executive producerei az író fiai, és a történet Márquez kívánságának megfelelően spanyolul kel életre. Ez a sorozat a Száz év magány első filmfeldolgozása.
Magyar fordítás: 1971-ben készült, fordítója Székács Vera.
Magyar adaptációk: Magyarországon több színház is színpadra állította a művet (a Gárdonyi Géza Színház 2003-ban, a Vörösmarty Színház 2006-ban, a Móricz Zsigmond Színház és a Vígszínház 2007-ben).
