Időszerkezet: mitikus. Minden szereplőre jellemző a jelenen túl a múlt érzékelése, átélése. Nemcsak a saját múltjuké, hanem őseiké is. Átadják egymásnak a tudást, a múlt tapasztalatát, így harcolnak a feledés ellen, az idő ellen. (A feledés a legnagyobb baj, ez gyorsítja a család pusztulását.)
Mivel az utódok emlékei közt szerepel az elődök élete is, az egymást követő generációk nemcsak a saját múltjukat, hanem a születésük előtti időt is őrzik. Ezáltal a kezdet és a vég közti teljes időtartomány egyidejűen jelenvalóvá válik. A teljes rálátás erre az időtartományra azonban csak a regény zárlata felől lehetséges.
A történet előrehaladásának folyamatában ugyanis az idő mindvégig a viszonylagosság, a ciklikusság érzetét kelti. Az időérzékelés szubjektivitása már a regény első mondata kapcsán kiemelendő: „Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe.”
Az első mondat Buendía ezredes sorsának két fontos motívumát vetíti előre: kivégzés, jégnézés. Mire a történetmondásban sorra kerül a kivégzés (kb. a regény egyharmadánál), addigra a szöveg még legalább 5 helyen ismétli variációkban az első mondat kivégzésre vonatkozó részét. Másrészt kiderül, hogy a kivégzés nem jelenti Buendía ezredes halálát.
A jégnézés is más vonatkozásban kerül elő ismét: José Arcadio Buendía (az apa) nézőpontjából mondja el az elbeszélő, az ő élettörténetébe van belehelyezve.
Az időérzékelés szubjektivitása a regény más fontos helyein is tetten érhető.
- José Arcadio Buendía saját hanyatlását tapasztalva szembesül az élet értelmetlenségével, és ezt a felismerést az idő megállásaként fogalmazza meg („Milyen nap van ma? – Aureliano azt mondta, hogy kedd. – Én is azt hittem – válaszolta José Arcadio Buendía. – De aztán rájöttem, hogy ma is hétfő van, mint tegnap.”)
- amikor második José Arcadio a hajózás fellendítése céljából hozzáfog a folyómedrek megtisztításához, a százéves Ursula – emlékezve José Arcadio és Buendía ezredes tengert kereső útjaira – megállapítja, hogy: „Mintha körben járna az idő, és visszatértünk volna a legelejéhez.”
- Pilar Ternera is érzékeli a ciklikusságot: „Tapasztalatai megtanították rá, hogy a család története csupán az elkerülhetetlen ismétlődések láncolata, olyan kerék, mely akár az idők végezetéig is forogna, ha lassan és óhatatlanul el nem kopna a tengelye.”
Macondo és a Buendíák pusztulása véget vet az idő körforgásának, és ideje egybeesik a pergamen megfejtésének időpontjával, amelyből az utolsó Buendía megtudja, hogy: „mindaz, ami írva vagyon bennük, öröktől fogva és mindörökre megismételhetetlen, mert az olyan nemzetségnek, amely száz év magányra van ítélve, nem adatik meg még egy esély ezen a világon”.
Kifejezőeszközök:
- csodás elemek (fantasztikum) – a valós és a képzeletbeli, csodás események úgy keverednek a regényben, hogy nemegyszer a reális esemény tűnik abszurdnak és a csodás elem magától értetődőnek (pl. José Arcadio Buendía találkozik barátja szellemével, akit fiatalkorában párbajban megölt – a szellem egyedül érezte magát, ezért megkereste ellenfelét, hogy beszélgethessen vele, s mindez úgy van előadva, mintha természetes lenne).
- ismétlés – ismétlődnek a nevek és gyakran a jellemek is generációról generációra.
- előreutalások – vannak a jövőre vonatkozó előreutalások, pl. Buendía ezredesről már a regény első harmadában tudjuk, hogy kivégzőosztag elé kerül, de nem fog ott meghalni, hanem békében szenderedik jobblétre.
- cselekményesség – történésekben, eseményekben gazdag a regény, akárcsak a mesék, mivel az író a történésekben ragadja meg az élet titkait, és ez teremt keretet a csodás elemek számára is.
Stílus: sajátos, mitikus
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
