A 112. levél elemzése
Ez Mikes levélgyűjteményének egyik leghíresebb darabja, mivel egyben történelmi dokumentum is.
A 112. levél 1735. április 8-án húsvét körül kelt, s a bánat, a keserűség hangján íródott, ugyanis Rákóczi fejedelem meghalt nagypénteken. Megrendült, áhítatos, vallásos hangnem uralja ezt a levelet, amelyet Mikes a halál tényének közlésével kezd. Megrendülését, mély gyászát jól jelzi az, hogy a levélnek megszólítása sincsen.
Ebben a levélben Mikes visszatekintő (retrospektív) idővezetéssel él: előbb a haláleseményt mondja el, és aztán írja le a fejedelem haldoklását, utolsó napjait.
Jelképes jelentőséget tulajdonít annak, hogy Rákóczi nagypénteken halt meg: párhuzamba állítja őt Jézussal. A földi és az égi fejedelem, a földi atya (vezérlő fejedelem) és a mennyei atya párhuzama egymásra vonatkoztatja Jézus és Rákóczi halálát. Nagypénteken böjt van, Krisztus keresztrefeszítésére emlékezünk, és Rákóczi, aki nagyon vallásos volt, épp nagypénteken halt meg.
Ezáltal a fejedelem sorsa metaforikus jelentéssel telik meg, a krisztusi megváltást és a mártíromságot is felidézi. Ugyanígy metaforikussá válik a hátramaradott száműzöttek sorsa, amelynek jellemző létállapota a bujdosás és az árvaság, s ez a bujdosás és árvaság az egész földi életre általában jellemző minőséggé válik.
Rákócziról azt írja Mikes, hogy dicséretes életet élt, és ezért a mennyországba kerül. Nem is őt kell sajnálni, hiszen Isten jutalmat ad neki sok földi szenvedése után. A gyászolók nem is az elhunytat siratják, hanem magukat, a földön maradottakat, akik nagy árvaságra jutottak most. Meghalt az az ember, akiért vállalták a száműzetést.
Az első bekezdés középső része akár halotti beszédként is olvasható, mivel a halotti prédikációkra és imákra jellemző nyelvi fordulatokat és mondatszerkezeteket, valamint jellegzetes gondolatalakzatokat (párhuzam, ellentét, ismétlés) tartalmaz, pl. „hullassuk bővséggel könyveinket”; „szenvedései után a mennyei lakodalomba vitte” stb.
Ezután Mikes leírja részletesen, hogyan halt meg a fejedelem. Haldoklása a nagyhét napjaira esett, virágvasárnaptól nagypéntekig tartott.
A virágvasárnap a húsvétot megelőző vasárnap: Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe, s a tömeg pálmaágakkal üdvözölte.
Mikes hangsúlyozza, hogy Rákóczinak óriási önfegyelme volt: a házirendet betegsége, haldoklása idején is pontosan meg kellett tartani.
Ez az a levél, amelyben a legegyöntetűbben keserű hangon beszél Mikes. A levél befejezésében egybemosódik a politikai és a magánéletbeli elhagyatottság érzése: a száműzöttek otthontalannak, idegennek érzik magukat azon a földön, ahol élni kénytelenek.
Az árvaság és a siratás motívuma mintegy keretbe zárja a levelet: elején és végén is felbukkan.
Rákóczi hívei a fejedelem halála után még magányosabbnak érezték magukat, a száműzetés még fájdalmasabbá vált, még jobban gyötörte őket a honvágy. Mind szülőhazájuk, mind égi otthonuk (a mennyország) után erősen vágyakoztak, ami sok sírás-rívást okozott körükben.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!
