31.
Zoltán meghívja az egész társaságot mulatni a tanyájára, így átvonulnak hozzá Vasgyúrótól.
Wagner megrendezi a koncertet, de csak Csulinak jut eszébe elmenni rá. Utána el akarja vinni a zenetanárt is a Szakhmáry-birtokra inni, hogy embert faragjon belőle, de útközben baleset történik: szembe jön egy szekér, amely elől Csuli nem tér ki, és egy kiálló rúd úgy szájon vágja Wagnert, hogy lerepül a kocsiról és több foga kipereg.
Csuli kénytelen hazavinni a zenetanárt a családjához, mert ápolásra szorul. Ezután hazamegy, hogy a felesége borogatást tegyen a fájós lábára, utána megy Zoltán tanyájára.
32.
Mire Csuli kiér Zoltánékhoz a tanyára, már javában folyik a mulatság. Éjfél felé jár az idő, mindenki szörnyen részeg. Az urak már a summáslányokat is felkeltették, hogy táncoljanak és enyelegjenek velük (és a lányok szívesen mennek, mert tudják, hogy Rozi is így csinálta meg a szerencséjét). Mindenki vidám, csak Zoltán bámul maga elé megtörten.
A parasztok közül egy öregasszony megszólítja Zoltánt, és elmondja, hogy jól tette Zoltán, hogy kidobta a Rozit, mert az egy mocskos céda, mindenkivel lefekszik, akitől pénzt remél. Zoltánt se szerette, a háta mögött mindig fanyalgott, azt mondta, undorodik tőle.
Zoltánnak olyan ezt hallani, mintha kést forgatnának a szívében. Még vadabbul kezd inni, mulatni, táncolni, hogy a zaj elnyomja a gondolatait. Bort hozat, és csapra vereti őket.
Borbíró figyelmezteti a többieket, hogy vigyázzanak Zoltánra, mert még a végén kárt tesz magában, de Csuli leinti: „Gyáva ez ahhoz” – mondja.
Zoltán ezt meghallja, elhúzatja a cigánnyal a kedvenc nótáját („Ég a kunyhó, ropog a nád…”), aztán cigarettára gyújt, és az égő gyufát a ház nádfedele alá tartja. Az pillanatok alatt lángra kap. Zoltán mosolyog.
Ég a ház, de az emberek eleinte nem veszik komolyan a veszélyt: részegek, nevetnek, táncolnak.
Hamarosan átterjed a tűz az istállóra, az összes épület lángokban áll, most már mindenki megijed. Zoltán lekiált a tornácról: „Csuli bátyám! ez ám a muri!… jó kis muri!… Úri muri!”
Puska van a kezében.
„Gyáva ez ahhoz?” – így Zoltán, és a tornácon mindenki szeme láttára szíven lövi magát.
A tűz ropog, az állatok, az emberek veszettül bőgnek, ordítanak. Zoltán teste és minden vagyona a tűz martaléka lesz.
Hajnalban az Alföld közepén egy tűzfáklya lobogott. „A tűz, a tűz, a szent tűz, amely minden rosszat megemészt…”
VÉGE
