A vers műfajilag többszólamú (polifon). Poétikai szempontból nemcsak az óda, hanem a himnusz és az ima (könyörgés) műfaji sajátosságait is felfedezhetjük benne. A modern himnusz már nem vallásos témájú, de a vallásos himnuszból alakult ki, eredete viszont az ősköltészetben található meg.
Nagy László verse himnusz is, hiszen a művészelőd, József Attila nagyságát magasztalja (ebben rokon az ódával), a legnagyobb, legfontosabb költőnek tekinti, alakját legendássá növeszti. Erre a képre még rámintázódik a szent, a mártír, a vértanú képe is. Sőt, a legfőbb vértanú, a Megváltó képe. József Attila egy „profán szent”, aki szakrálissá magasztosul ebben a versben.
Ugyanakkor a himnusz (és az ima is) tipikusan nem a kérdés, hanem az állítás műfaja, még akkor is, ha világi jellegű. Nagy László azonban sokat kérdez: a vers szövege inkább kérdező és értelmező jellegű, mint kijelentő vagy kinyilatkoztató.
József Attila nagyságát ugyan állítja, kijelenti a beszélő, de rákérdez, hogy érdemes volt-e József Attilának azt az áldozatos, nagy életművet létrehozó, de emberileg nyomorúságos életet élnie. Ez a kérdés nem retorikai fogás, hanem a vers világképének szervező jegye, lényege.
A vers alapproblémája az ember és az emberiség történelmi múltjának értelmezése. Nagy László a saját és József Attila életének értelmét kutatja, a költőszerep és az emberi közösség viszonyát vizsgálja (elsősorban a modern korra jellemző viszonyát, de általános érvénnyel is értelmezhetően).
A vers imádkozó, „énekmondó” lírai hőse válsághelyzetben van, teli van félelemmel és szorongással, ezért a hit és a remény problémája válik számára a fő kérdéssé. Azzal szembesül, hogy „a hit is kihalt”, ezért könyörög József Attilához reményért („te add nekem a reményt!”). Ilyesmit a hitében megingó, reményvesztett ember tesz.
A hit és a remény pozitív emberi értékek, ezekre lenne szüksége a beszélőnek. Ugyanakkor imádkozni a hívő ember szokott, a hitre szükség van az imához.
Milyen hite maradt meg a lírai hősnek? Az istenhit, a túlvilágban, halál utáni életben való hit már elveszett a modern ember számára. Még az evilági létben való hite megmaradt. Aki ebben a hitében is meginog, annak semmilyen hite nem marad, ezért a lírai én fő célja a hit visszaszerzése. A reményvesztett ember erről a mélypontról akar kijutni, és ahhoz fordul segítségért, aki már megtette ezt az utat.
A versben megnyilvánuló magatartás: emlékező, felidéző, példakereső, példahangsúlyozó, belélő, sirató.
A segítség akkor igazán hatásos, ha a költőelőd halhatatlannak bizonyul, ezért van a versben feltámadás-vízió, melynek révén egymásra rétegződik a siratás, az ünneplés és a könyörgés.
A vers kifejezőeszközei között található ismétlés, párhuzam, fokozás. Megszólítás jelzi a vers szakaszhatárait. Sok a felkiáltójel (a cím után és a vers végén is található). A kérdések és válaszok teszik változatossá a verssorok hosszúságát.
Jellemző az evokáció, allúzió (célzás), rejtett utalások József Attila műveire, pl.
- „Képzeletemre bízzál édes munkát” – József Attilánál: „Én dolgozni akarok” (A Dunánál), „Hadd írjak szépet és jót” (Hazám)
- „erővel győzze a szív / szép szóval a száj” – József Attila: „a szellem és a szerelem” (Ars poetica).
Megjelennek a József Attila által használt motívumok: tél, éjszaka, játék, rend, szép szó, törvény, tudat, egész, álom, kín, remény, emberség, szerelem, csont, logika, halál, Mindenség. Nagy László alkalmazza a József Attila által alkalmazott ellentétpárokat is, pl. szív-ész, rész-egész, jelen-jövő, értelem-téboly.
Sőt, jellemző a József Attila-féle szavakra, fordulatokra való rájátszás (intertextualitás=szövegköztiség) is, pl.
- „Mindenség summáslegénye” – József Attilánál: „A mindenséggel mérd magad!” (Ars poetica)
- „s végül már semmi se fáj” – József Attila: „Nagyon fáj” (Nagyon fáj)
- „el ne jussak soha ama síkra” – József Attila: „Az ember végül homokos / szomorú, vizes síkra ér” (Reménytelenül)
Látható tehát, hogy Nagy László rájátszik József Attila Ars poetica, Nagyon fáj és Reménytelenül című verseire, ezek egyes szavait, szószerkezeteit beépíti a saját versébe. Belsőleg magáévá tette a József Attila-versek világát: költői nyelve mintegy azonosul József Attila költői nyelvével, így idézi meg elődje költészetét.
Motívumok: élet-halál-feltámadás hármassága, elmúlás és halhatatlanság kapcsolata, az egyetemes kifosztottság (melyet hangsúlyoznak a fosztóképzős alakok, valamint egyes kifejezések és szidalmazó szavak, pl. „szerencsétlen”, „idétlen”)
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
