A Ki viszi át a szerelmet stílusa romantikus, mítoszi. Meghatározó jellegzetessége a mítoszképzés, a látomásos képiség (látomásos jellegű, hiszen a mítoszi művek mindig látomásosak) és a lírai én szerepének felnagyítása (a mondatszerkezet, a nyitó mondat ismétlődése kiemeli a lírai én hangsúlyosságát).
A háromféle művészi valóságformálás (valószerű, hihető és fantasztikus) közül a fantasztikusat képviseli.
A mítosz egy példaadó, egységes világmagyarázat, amely a költészet ősi, mágikus erejével megalkotható. Ha kiemeljük a versből az igéket – imád, lehel, feszül, öleli, becéz, állít, rettenti, viszi át –, akkor azt látjuk, hogy a jelentések – eszme, teremtés, áldozat, küzdelem, eszményőrzés – alapján a vers a nagy teremtésmítoszokkal hozható rokonságba.
A mítoszteremtéssel Nagy László a romantika váteszköltő-hagyományát követi. Ez a hagyomány ellentmondásban áll a későmodern világtapasztalattal, mely szerint az egységes világmagyarázatok ellehetetlenültek, hiteltelenné váltak.
Későbbi ars poetiácáiban Nagy László is eljut erre a felismerésre: a Versben bujdosó a költészetet már az egyén menedékének tekinti, a Verseim verse lírai énje pedig eljut a kiküzdött szerep értelmetlenségének, kudarcának kimondásáig.
A Ki viszi át a szerelmet legfontosabb kifejezőeszközei: metafora, költői kérdés, felkiáltás, ellentét, ismétlés (ismétlődő mondatszerkesztés, ismétlődő mondatok, ismétlődő kérdőszó), gondolatritmus, mondatpárhuzam (az ősköltészet varázslóénekei is gondolatpárhuzamra és mondatpárhuzamra épülnek).
A vers alapellentéte: az elmúlás és az értékek megtartása, megmaradása, megőrzése.
A metaforák értelmezése sokrétű: egyrészt utalnak a költői munkára, másrészt felfedezhetők távolabbi kapcsolódások is, pl. a „fal” Kőmíves Kelemen balladájára utalhat, a „keselyű” egy pusztító madár a görög mitológiában stb.
Képileg a víz archetípusa foglalja keretbe a verset, mivel a nyitó és a záró kép is a vízhez kötődik („lemerül”, „túlsó part”). A víz motívumához mint kerethez kapcsolódó ellentétpárok: élet-halál, költészet-élet, érték-veszélyeztetettség, értelmes jövő-bizonytalan kilátások.
A költői képekre romantikus, mítoszi felnagyítás jellemző („létem lemerűl”, „imád”). Nagy távlatokat fognak át, sok irányban keltenek asszociációkat, így az emberi lét teljességét idézik fel. A mítoszok hőseinek világába emelt lírai én kiválasztottnak, helyettesíthetetlennek tűnik.
A Ki viszi át a szerelmet rövid terjedelmű, 14 soros vers (a shakespeare-i szonettformát idézi), amely kérdő mondatok sorozata. Ebbe a 14 sorba rengeteg információ van belesűrítve.
A vers egy alárendelt tagmondattal kezdődik, majd utána ennek fölérendeltjei követik egymást, így teremt feszültséget az olvasóban, hallgatóban. Tehát az előrevetett mellékmondat közös alárendeltje az őt követő főmondatoknak. Ez az alárendelt tagmondat egyszer megismétlődik, ismétlése után ugyanígy következik annak fölérendeltje.
A címben a vers utolsó, legfontosabb gondolata jelenik meg, így a cím és a zárlat mintegy keretbe zárják a költeményt. A szerelemnek, a legfőbb emberi értéknek, a legnemesebb, legtisztább érzésnek a megmentése a kérdés. Bár értelmileg kérdésről van szó, az utolsó két kérdő mondat után nem kérdőjel áll, hanem felkiáltójel.
A Ki viszi át a szerelmet kompozíciós elve a fokozó felépítés és a csattanószerű lezárás. A szigorú kompozíció a klasszikus versformákéhoz hasonló alkotói fegyelmet követelt meg. Ez a megszerkesztettség az egyik lényegi vonása a műnek.
A vers 14 sorból és 8 versmondatból (6 kérdő és 2 felkiáltó mondatból) áll, minden mondata egy-egy külön képi egységet foglal magába. A kérdve állító mondatok nagyon szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Van egy közös feltételes időhatározói alárendelt mellékmondatuk: a „Létem ha végleg lemerűlt”, amely indítja a verset és a 7. sorban megismétlődik.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
szép
Magyartanárként mondom, ez egy kiváló elemzés.
Ha én lennék a költő, mit várnék el egy adott versem elemzésétől?
Elvárnám, hogy feltárják azt, hogy mit akartam kifejezni a versemmel, milyen hatást kívántam elérni vele és azt hogyan tettem.
Ehhez:
– mindenképpen szükséges a vers végleges alakjának megalkotásáig eltelt életem, oktatásom, engem ért kulturális és egyéb, szellemiségem alakítására kiható testi-lelki hatások alapos megismerése, megtámogatva, megmankózva, visszaellenőrizve a konkrét vers előtti műveim tartalmával, azokon keresztül tettenérhető írói fejlődésemmel, addigi életművemmel,
– az előzővel egységben, de az elemzett vers időpontjához közeledve egyre nagyobb mértékben szükséges a külvilág, a társadalmi hatások, politikai események, egészségem, érzelmi, szerelmi életem költői érzületemre gyakorolt gerjesztéseinek minél teljesebb megismerése, Pl. Petőfi Talpra magyar! c. versénél ez eléggé kézenfekvő.
– előnyös az előző kettőből annak felismerése, hogy miért éppen azt a verset írtam meg, miért az a téma, érzelem, hatáskeltési kényszer foglalkoztatott. Pl. József Attila Óda c. verse „megrendelésre” a világirodalom legszebb szerelmes verse elvárással íródott.
S ha már ily módon mint verselemző eggyé váltam a költő versíráskori külső-belső milliőjével, már csak azt kell néznem, hogyan is öntötte sorokba a költő a feltolult érzelmeit, költői szándékát, azaz a célzott tartalom megalapozott ismerete, helyes értelmezése után már a formalizálás mikéntjével is foglalkozhatok. Természetesen ehhez is jól jön a költő előéletében alkalmazott formai megoldásainak ismerete.
Ha mindez megvan, már elkerülhető, hogy az elemzés ne az elemző személyiségét tükrözze, hanem a versnek a költő általi céljait, ne csapkodjon szerteszét, esetleg mások elemzéseiben fellelhető gondolatok logikátlan egyesítéseként, ne menjen hamis vágányra a sorok, metaforák értelmezésében, stb.
A verselemzést is lehet magas szinten művelni a versíráshoz hasonlóan.