Nagy László: Ki viszi át a szerelmet (elemzés)

A Ki viszi át a szerelmet 2 szerkezeti egységből áll. A 7. sor („Létem ha végleg lemerűlt”) ismétlése szeli ketté a szöveget, és bontja két részre.

Az 1. egység (1-10. sor) kérdéseket fogalmaz meg, amelyek csak metaforikusan értelmezhető „feladatokra” vonatkoznak.

• „ki imád tücsök-hegedűt?” A tücsök művészjelkép, a költő jelképe (La Fontaine meséjéből vált ismertté mint az elhivatottság és a meg nem értettség jelképe). Arany János Mindvégig című versében is feltűnik a költészet jelképeként. A tücsök-hegedű a mikrovilágot jelképezi: a tücsökciripelés olyan természeti jelenség, amely kicsinyítő jellegű, egyszerű, puritán világot idéz meg.

Ehhez egy olyan állítmányt („imád”) kapcsol a költő, amely felfokozott érzelmi töltést és szakrális jelentéstartalmat is hordoz, így különös feszültség jön létre. A tücsök-hegedű imádása a költői hivatás szeretetét, komolyan vételét jelenti, az elhivatottságot.

• „Lángot ki lehel deres ágra?” A „láng-deres ág” Nagy László korai költészetének egyik meghatározó ellentéte. A „láng” több versében is az ihlet, az élet, a teremtőerő jelképe, ezzel szemben a „dér” a fagy, a halál és az élettelenség szimbóluma. De figyelmet érdemel a „lehel” ige is, amely összekapcsolja a két motívumot: a „lehel” ige töve ugyanis azonos a „lélek” szó tövével, a lélek pedig az élet jelképe.
• „Ki feszül föl a szivárványra?” A szivárvány biblikus kép: Noé történetében a remény és a szövetség szimbóluma. A szivárvány mintegy hidat képez, összeköti az eget a földdel, a tapasztalt dolgokat a tapasztalaton túli (transzcendens) jelenségekkel.

A hozzá kapcsolódó ige, a „fölfeszül” a megfeszítést, keresztre feszítést idézi meg, ezáltal a megváltás mozzanatát rejti magában. Ezzel Krisztus áldozatának jelentéskörét vonja be a versbe. A „fölfeszül” és a „lemerül” igék ellentétes irányú mozgást fejeznek ki (föl-le)

Deres ág, szivárvány – ezek a képek egyértelműen a mesék, mítoszok világába visznek, ugyanakkor tragikus színezetük is van. A mesékben a hősnek lehetetlen feladatokat kell végrehajtania, különféle próbákat kell kiállnia a győzelemért. Ez hatalmas áldozatvállalást igényel tőle. Vegyük a szivárványra való fölfeszülést: ez nemcsak tündérien szép kép, de tragikus is, mivel szenvedést sejtet, amit a „feszül” ige fejez ki.

Az első 3 mondat természeti képeket villant fel, így a jelképességbe, a mítoszba burkolva fogalmaz meg üzenetet a költő társadalmi szerepével kapcsolatban. A továbbiakban komplex költői képek következnek a természet, az emberi társadalom és a költő viszonyáról.

• „Lágy hantú mezővé a szikla- / csípőket ki öleli sírva?” Ez a kép is a lehetetlent ábrázolja, így mítoszi, mesei jellegű. A természeti kép és az emberi sík rétegződik benne egymásra: a „szikla” és a „lágy hantú mező” a természet, a „csípő”, az „ölelés” és a „sírás” az ember világához tartozik. A szikla-csípőket lágy mezővé ölelni meg a lehetetlen kategória.

A sírva ölelés érzelmi tartalmat hordoz: egyszerre fenséges és tragikus kép, mely azt sugallja, hogy az aktus, amely a sziklakemény, terméketlen csípőt termékennyé öleli, a világ formálását, új élet teremtését teszi lehetővé.

Itt a humanizáció a lényeg, a természeti kép csak érzékletesebbé teszi a mondanivalót, amely a teremtés, a fogamzás mozzanatát hangsúlyozza. Ez a fogamzás nemcsak a szerelemből fakadó emberi életre vonatkozik, hanem a költői munkára is, az ihletből és munkából fakadó alkotásra.

Itt tehát a teremtésmítoszok, termékenységmítoszok nemző, megtermékenyítő hőseit idézi fel a költő, és a költészet világformáló erejébe vetett hitét fejezi ki.

• „Ki becéz falban megeredt / hajakat, verőereket?” A falban megeredt hajak, verőerek metaforája a sivár környezetben is megkapaszkodó életet (gyökér, hajtás) jelöli. Másrészt ez a kép az előzőre épül rá: a sziklát a fal, a csípőt a hajak és verőerek képe viszi tovább.

A „becéz” szó miatt ez a kép tűnik a legidillibbnek, pedig a sírva ölelés magyarázatát adja meg. A fal az emberi test falait jelenti, a sejteket, amelyekben megerednek a hajak, verőerek.

Felsejlik a Kőmíves Kelemen balladája is az élet feláldozásának üzenetével (hősét élve befalazták). Vagyis nagy áldozatot kell hozni azért, hogy a fal álljon, azaz az emberi test, az ember éljen.

A tragédia nem pusztán a természeti vagy a társadalmi létben hanem a kettő egymásra vonatkoztatásában rejlik. Ezen az ütközőponton a költő, a teremtő ember, az alkotó áll.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!