Az Iszony műfaja, témája, stílusa, ábrázolásmód, nézőpont
Műfaja: én-regény, tudatregény, lélektani regény. A helyzet-és önelemző reflexiók és meditatív elemek uralkodnak benne, s ezek alakítják a kompozíciót is. A párbeszédek és jelenetek is ezeknek az önértékelő elmélkedéseknek vannak alárendelve, szerepük jóval kisebb, így a külső történések lelassulnak, maguk az események lefokozódnak (redukció).
Témája: egy hibás házasság története. A műben minden lényeges mozzanat a rossz véget előlegezi.
Stílusa: köznyelvi.
Ábrázolásmód: realista. A hagyományos realista lélekábrázolás ötvöződik a jellegzetesen 20. századi tudatregénnyel. Németh László részletesen elemzi hősnője tudatát és érzelemvilágát.
A regény az elbeszélő tudatának működését tárja elénk: bemutatja, milyen tudatállapotban volt az elbeszélt események időszakában, és milyenben van az elbeszélés jelenében, ill. hogy viselkedése hogyan tükröződött más személyek tudatában.
Nelli először felidéz egy jelenetet, aztán elmondja, mit gondolt ezzel kapcsolatban akkor és hogy mit gondol róla most, aztán következtet, értékel.
Időszerkezet: a belső, szubjektív lelki időnek rendelődik alá. Az emlékezet által felidézett események visszatekintő eljárással kerülnek rögzítésre, de néhány előreutaló megjegyzés is van.
Nézőpont: Kárász Nelli E/1. személyben mondja el a történetet, egy későbbi időpontból visszatekintve az eseményekre. A történetnek ő maga is szereplője, tehát saját élményeit meséli el. Az elbeszélés jellege szubjektív, mindent a hősnő szemszögéből látunk, csak olykor sejlik át a szerző nézőpontja.
Egyfajta számadás a regény, de nem a világnak szól: Nelli önmagának írja, egyfajta önelemzést készít. Az eseményeket némi távolságtartással idézi fel, elsősorban azért, mert olyan életszakaszról mesél, amely eleve idegen volt a számára. A távolságtartás következménye, hogy számos elemet elhagy vagy csak röviden említ, más elemeket viszont, amiket fontosnak érez, részletesen ad elő.
Emlékeinek felidézése nem abból a célból történik, hogy eldöntse, bűnös-e vagy sem, vagy hogy mentegesse önmagát. Egyszerűen csak egy rossz kapcsolat történetét mondja el, amely az első pillanattól fogva kudarcra volt ítélve. Utólag visszanézve még jobban tudatosodnak Nelliben azok a dolgok, amelyek az események idején még csak ösztönszerű sejtések voltak.
Férje halála után a hősnő megbékél a világgal, amely rákényszerítette a házasságot és ezzel a tragédiát kiváltotta. Ennek a már megbékélt Nellinek a nézőpontjából és hangján íródik a regény. Mivel az elbeszélt események óta már sok idő telt el, a hősnő viszonylag objektív narrátornak érzi magát: „Mialatt ezeket a füzeteket írtam, nehéz volt úgy írnom, ahogy akkor éreztem iránta.”
Az olvasónak azonban észben kell tartania, hogy bár Nelli elbeszélése pontos és hiteles, csak abban az értelemben tudja az igazat írni, hogy valóban azt érezte, azt élte át, amit leír. Ettől még ez szubjektív nézőpont, hiszen Nelli csak a saját oldaláról tudja elmondani az eseményeket. Így visszaemlékezése nem lehet teljesen objektív.
Vannak a regényben utalások, hogy Sanyi egészen másként emlékszik vissza ugyanarra, mert ő az idilli pillanatokat idézi fel szívesen a korábbi életükből és az összekötő kapcsot keresi a kapcsolatukban. Nellit ez rettentően dühíti, a szökése előtti hónapokról írja: „engem viszont semmi sem bőszített úgy, mint az ő emlékezete.”
Sanyi idillvágya, közelségvágya ellentétben áll Nelli távolságra való vágyával. Az ellentét háttere az, hogy Sanyi vágyik Nellire, Nelli azonban irtózik Sanyitól. Erről egyikük sem tehet, alapjában véve mindketten áldozatok.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
