Petőfi Sándor: Nemzeti dal (elemzés)

A 3. versszakban a harag tör ki a költőből azok ellen, akik gyávaságból megalkusznak a rabság állapotával. Megint nagyon kemény szavakat használ:

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.

Itt is, akárcsak A XIX. század költőiben, a magánérdeket és a közösségi célt állítja szembe egymással, s elítéli azokat, akik saját életüket a haza érdekei elé helyezik.

Régi, kedves gondolata Petőfinek az egyéni becsület kérdése: régóta azt vallja, hogy a becsület az életnél is értékesebb. Tudta, hogy egy forradalmárnak sok mindenről le kell mondania, és ha a helyzet úgy kívánja, akár meg is kell halnia az elveiért. Ő maga már rég elhatározta, hogy ha kell, meghal: 1847-ben írt versei tele vannak a közeli halál, a szabadságért önként vállalt mártíromság gondolatával.

Itt válik a legszemélyesebbé a vers: a költő valósággal ígéretet tesz a nyilvánosság előtt, hogy szükség esetén a halált is vállalja, és erre buzdítja a hallgatóságot is azzal, hogy szigorúan ítélkezik azok felett, akik nem mernek meghalni a jó ügy érdekében.

Mellbevágóan éles szavakat használ („sehonnai bitang”, „rongy élet”), ami komoly indulatot, haragot sejtet. Tudjuk, hogy a harag kemény szavak használatára, káromkodásra késztet, ez történik itt is. (Petőfi ekkortájt írta a Dicsőséges nagyurak és az Akasszátok föl a királyokat! című verseit is, amelyekben még jobban kieresztette az indulatait.)

A sok indulat ellenére azonban a vers nem válik pattogóvá, sőt lassabb ütemű, elgondolkodóbb, mint az előző strófa volt (a 2. sorban a „ha kell” lassítja az iramot, mert előtte is, utána is vessző van és szünetet kell tartani).

Ezután újra a refrén következik, de az említett lelassulás miatt ez a refrén úgy hat, mintha ezt már nem a tömeg, hanem maga a költő válaszolná önmagának:

A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A vers irama innentől ismét felgyorsul. A 4. versszak az előzővel ellentétben egy derűs, lelkesítő képpel kezdődik, a fényes kard képével, amely a bátor, szabad ember ékessége, de aztán megint felháborodás csattan a költő hangjában, hiszen mi magyarok kard helyett régóta láncot hordunk:

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!

A kard és a lánc olyan metaforapár, amely gyakran szerepel Petőfi verseiben, mivel a szabadságnak és a szolgaságnak nagyon egyértelmű szimbólumairól van szó, s a költő mindig közérthetőségre törekedett.

A lánc a Petőfi-versekben mindig rozsdás bilincs, amit össze kell törni, hogy szabadok lehessünk, a kard pedig fényes és villogó, amellyel ki kell harcolnunk és meg kell védenünk szabadságunkat.

Az is egyértelmű a költő számára, hogy a láncok eltörése csak akarat kérdése: ezért kezeli úgy a dolgot, mintha jelentéktelen díszítési probléma volna, mintha rajtunk múlna, mit hordunk, és valamilyen buta divatból hordanánk láncot, vagy azért, mert nem tudjuk, hogy a kard sokkal jobban áll nekünk, mint a lánc.

Ezért felvilágosít minket, hogy a kard „jobban ékesíti a kart”, azaz jobban mutat az ember karján, kezében, mint a lánc a csuklóján, és hogy érthetetlen, miért hordtunk eddig mégis láncot kard helyett. Ez a sajátos, a hallgatósággal összekacsintó irónia jelzi a bizalmasságot, azt, hogy a szónok teljes mértékben azonosul az emberekkel, akikkel jól megértik egymást.

A rablánc és a kard tehát olyan metonímiák, amelyeket arra használ Petőfi, hogy a segítségükkel bátor helytállásra buzdítsa a hallgatóságot. A kard természetesen a nemesi múlt kelléke is, olyan kép, amelyet más költők is sokat koptattak már, de ebben a versben új értelmet kap: az egész nemzet számára tettre késztető embléma lesz.

A felháborodás után, ami saját rabságunknak szól, Petőfi ismét lelkesít, buzdít, arra sarkallja az embereket, hogy ragadják meg régen letett kardjukat, és harcoljanak.

Ezután ismét a refrén következik.

A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Ez a versszak (a 4. strófa) a vers tetőpontja, a lendület itt a legnagyobb. Ezután már csak az van hátra, hogy megtudjuk, milyen eredményt várhatunk, ha nyomban cselekszünk.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 10. oldalra!