Itt az 5. részben hangképzetek jelennek meg: zene, szemantikai és prozódiai szinten is. A zene metaforaként (a hárfa a költészet jelképe) új jelentésekkel gazdagítja a verset. Ebben a kiteljesedésben a költészet szolgálatába álló (zord) lélek megújuló szellemként van jelen. A világban szétszóródó zene a saját dala. A kifejezésmódot metaforikus gazdagság, hangulati és zenei pompa jellemzi.
A költő: hangszer a Mindenség kezében. A személyiség kiárasztása ez a világra, a költészet kiárasztása (omnipotencia). A szétszóratás, új kezdetek sarjadása pedig a költészet, a szó, a jelentés tartományai felé is elvihetik az értelmezést.
A vers üzenete az örök optimizmus, társadalmi szempontból az ígéret a szabadság győzelmére, az emberiség végső felemelkedésére. Shelley derűlátása a jelen és a közeljövő elkeserítő kilátásai ellenére is töretlen maradt.
Az Óda a nyugati szélhez verselése időmértékes. A strófákat ötös jambikus sorok alkotják, a versszakokat rímek kapcsolják össze.
A versformát, amely kifejezi a végtelen áradást és hatásosan emeli ki a szabadságjelképként megjelenő nyugati szél sodró erejét, Shelley maga alkotta. A mű 5 tizennégy soros szonettegységű részből épül fel. Shelley az öt részt tercinákban írta: minden rész négy tercinából (háromsoros strófából) áll, hagyományos tercina-rímekkel, és a négy tercinához jön egy páros rímű kétsoros lezárás.
A versforma kialakítására a költőt Dante Isteni színjáték című műve ösztönözte, melyet nagyon tisztelt és eredetiben olvasott. A tercinát Dante tette halhatatlanná, akinek művében a háromsoros strófák szélső sorai egymással rímelnek, de az előző strófa középső sorával is összecsengenek. Tehát minden szakasz középső sora a következő szakasz szélső soraival rímel, s ez így egy vég nélküli láncot alkot (aba bcb cdc ded stb.).
Ezt az epikus célokra létrehozott, epikus művekben használt versformát Shelleynek először líraivá kellett tennie. Ez úgy sikerült neki, hogy a tercinát ötvözte a szonettformával.
Az endecasillabo nevű olasz sorfaj, amely egy 11 szótagos jambikus sor, a magyarban és az angolban is ötös és hatodfeles jambusokkal adható vissza. Ezt a dantei szerkezetet Shelley először az Óda a nyugati szélhez című versében alkalmazta, méghozzá úgy, hogy az ötödik háromsoros strófából kihagyta a középső sort, így párrímek zárják az egyes részeket.
Ezzel tulajdonképpen létrehozott a petrarcai és a shakespeare-i szonettforma mellé egy új, harmadik szonettformát, melynek rímképlete: aba bcb cdc ded ee.
