Írói eszközök:
- a leírások (színhely, körülmények, szereplők) szűkszavúak, mértéktartóak. Stendhal gondos és tudatos megfigyelő volt és mindig ügyelt a részletekre, de kerülte a hosszadalmas, aprólékos bemutatást, a lényegtelen információkat elhagyta. Apró, de jellegzetes mozzanatokkal jellemez (ő fedezte fel, hogy egy sajátos gesztus, egy tömör mondat jobban hat az olvasóra, mint egy többoldalas leírás).
- belső monológ (idézőjelben található szövegrészek) – a főszereplők sokat gondolkodnak, töprengenek (elemzik önmagukat, mérlegelik tetteik következményeit stb.), s az író belső monológ formájában közli a gondolataikat.
- önéletrajzi elemek – bár Stendhal tiltakozott az ellen, hogy azonosítsák őt Julien Sorellel, saját lelkivilágából merített főhőse lélekrajzához, és sok hasonlóság van a történet és az író élete között is.
- előreutalás – jövőt megsejtető epizódok, pl. Julien különös élménye a verrières-i templomban átélt esemény, amikor a térdeplőn talál egy tépett papírdarabot, amely Louis Janrel kivégzéséről szóló újságcikk, aztán a szenteltvíztartó alatt a kiloccsantott vizet vérnek látja (az ablakokat eltakaró piros szövet miatt).
Előadásmód: az E/3. személyű történetmondó gyakran részletesen kommentálja vagy magyarázza az eseményeket. Mégis kevés a közvetlen írói közlés, és sok a szereplők önelemzését tartalmazó E/1. személyű szövegrészlet. Az elbeszélő olykor kiszól az olvasóhoz.
Motívumok: ismétlődő, szimbolikus motívumok fedezhetők fel a regényben.
- lent-fent társadalmi ellentét képi megjelenítései (amikor először látjuk Julient, fent ül a magasban egy gerendán és olvas).
- létra mint a szerelmi hódítás (Julien mindkét szeretőjéhez létrán mászik fel) és a társadalmi ranglétrán való fellépdelés szimbóluma – jelképe a nagyravágyásnak, feltörekvésnek és annak is, hogy Julien egy szintre kerül a társadalmilag felette álló nőkkel. De azt is jelképezi, hogy Julien céljai elérése érdekében bármilyen kockázatot kész vállalni.
- színszimbolika (a vörös és a fekete szín mellett még a kéknek van jelentősége: Julien kék egyenruhát visel a király látogatásakor Verrières-ben rendezett díszünnepségen és időnként kékbe öltözik de La Mole márki kívánságára, kék Mathilde szeme és kék a szalonban levő kanapé – a kék a középút, a köztes megoldások színe, amiket Julien elutasít).
Szereplők: Stendhal mindenfajta terv nélkül, improvizálva dolgozott, így alakjai alkotás közben fejlődtek. A regény középpontjában a főhős áll, a többi szereplő másodlagos jelentőségű: világosan megrajzolt alakok, de csak a Juliennel való kapcsolatukban kapnak kompozíciós és ábrázolási hangsúlyt.
Stendhal főhősei félelmet nem ismerő, vakmerő romantikus lelkek (Julien, de Rênalné, de La Mole kisasszony). Nagy, lázadó, romantikus szenvedélyek fűtik őket, de az író mindig kijózanító, valóságos körülmények közé helyezi őket. Így feszültség támad a főhősök tiszta, romantikus lelkülete és a cseppet sem romantikus valóság között.
A mellékszereplők viszont realista alakok, Stendhal rajtuk keresztül mond ítéletet a kor társadalmáról (korrupt polgárság, bigott, képmutató papság, unalmas köznemesség, romlott arisztokrácia).
A szereplők gondolkodását, tetteik mozgatórugóit az ábrázolt társadalom tipikus törvényei szabják meg. Egyes szereplők örülnek a fennálló társadalmi rendnek, mert segíti érvényesülésüket (de Rênal, Valenod), mások megvetik és undorral utasítják el (Julien, de Rênalné, Mathilde).
Julien Sorel: éles eszű és ambiciózus fiatalember. Külseje: törékeny testalkatú, sápadt, szelíd, már-már lányos arcú, feltűnően csinos fiú. Rendkívüli akaratereje és roppant energiája van. A mélyről jött népi tehetség típusa.
Először egy olyan jelenetben tűnik fel a regényben, amely jelképes értékű. Julient apja keresni kezdi. „Sorel a malom (fűrészmalom) felé ment, belépett, de hiába kereste Julient a fűrész mellett, akinek ott kellett volna lennie. Végül a magasban pillantotta meg, az egyik gerendán, lovagló ülésben. Ahelyett, hogy a fűrész munkájára figyelmesen ügyelt volna, Julien olvasott.”
Az öreg Sorel kiveri a kezéből a könyvet, aztán fejbe vágja, mire a fiú „tizenkét-tizenöt lábnyi magasságból majdnem a fűrész emelőrúdjai közé zuhant, s ezek rögtön összetörik, ha az öreg a baljával meg nem ragadja.” Ebben a képben szimbolikusan megjelenik a főhős sorsa: magasba tör, aztán a mélybe zuhan. Becsvágyát és intellektuális érdeklődését is jól kifejezi ez a jelenet.
Julien fizikailag és szellemileg is elüt a környezetétől, ezért otthon mindenki megveti, ő pedig gyűlöli apját és testvéreit (anyjáról végig egy szó sem esik, valószínűleg meghalt). Egyedül az öreg tábori sebészt szereti, aki Napóleon 1796-os hadjáratáról mesélt neki és latinra, történelemre tanította. Tőle kapta kedvenc könyveit (Rousseau: Vallomások, A Nagy Armada hadijelentései, Napóleon Szent Ilonai-i naplója).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
