de Rênal úr: Verrières polgármestere, a hirtelen meggazdagodott, fölfelé törekvő polgárság képviselője. Dúsgazdag, gőgös, önelégült, elbizakodott, fontoskodó, szellemtelen és korlátolt férfi. Csak 1815 óta városvezető, addig egyszerű iparos volt, bár állítólag családja nemesi eredetű. Szégyelli iparos voltát és múltját, és megtagadja Napóleont is.
Nagy célja az, hogy lekörözze vetélytársát, Valenod-t. Fiai mellé is azért fogad nevelőt, hogy előkelőségét, úrhatnámságát fitogtassa. Így ő többnek fog látszani, mert Valenod gyerekeit nem kíséri nevelő.
Valenod: jómódú polgár, a szegényház, az árvaház és a börtön igazgatója, aki úgy szerezte vagyonát, hogy nem adott elég élelmet az árváknak és a raboknak. Gazdagságával hihetetlenül henceg (ha vendéget fogad, a lakásában minden bútornak megmondja az árát). Igazi felkapaszkodott parvenü (előkelősködő újgazdag), hozzá képest de Rênal úr finom úriember.
Modora visszataszítóan közönséges (szemtelen, harsány, tolakodó). El akarja csábítani de Rênal úr feleségét, de az asszony irtózik tőle.
Jelleméről sokat elmond az az eset, amit Julien a Valenod adta ebéden tapasztal. Miközben a társaság lakomázik, behallatszik a szalonba egy szegény rab éneklése a közeli börtönből. Valenod rögtön odaküldi egy szolgáját, hogy hallgattassa el a rabot. Julien titokban elsírja magát, annyira sajnálja a rabot.
Valenod és de Rênal úr között ádáz versengés folyik. Közös jellemzőjük a haszonlesés és a jakobinizmustól való félelem. Valenod sokkal gátlástalanabb a polgármesternél, ezért a küzdelmet ő nyeri meg (báró és prefektus lesz, míg de Rênal a polgármesteri széket is elveszíti).
Fouqué: Julien barátja, fakereskedő, akinek saját üzlete van, és be akarja venni Julient üzlettársnak, de a fiú visszautasítja ezt a lehetőséget. Amikor Julien börtönbe kerül, Fouqué egész vagyonát felajánlja arra, hogy megszöktesse. Ezzel bebizonyítja Julien számára az önzetlen barátság létezését (amiben Julien korábban nem hitt).
Értelmezés: Julien fényes pályáját és bukását mutatja be a mű. A főhős sikerének titka az, hogy minden helyzetben az elvárásoknak megfelelően viselkedik (akkor is, ha ez őszintétlenséget vagy hazugságot követel meg). Ha bonapartistának lenni hátrány, akkor eltitkolja Napóleon iránti rajongását. Ha szerelem kell ahhoz, hogy megkaphassa de Rênalnét, akkor szerelmesnek hazudja magát. Ha ájtatosságot várnak el (pl. a papi szemináriumban), akkor eljátssza az ájtatos papnövendék szerepét.
Stendhal elhallgatja az olvasó előtt, hogy Julien miért próbálja megölni de Rênalnét, így a gyilkossági kísérlet többféleképpen is értelmezhető. Julien maga bosszúnak nevezi, a kérdés az, hogy mit akart megtorolni. Valóban a kompromittáló levél volt-e az indíték, mely tönkretette a karrierjét, vagy azért érintette ilyen mélyen az asszony árulása, mert a lelke mélyén még mindig őt szereti?
Ha a karrierje tönkretétele lenne az indíték, akkor nem kellett volna bosszút állnia, hiszen a sikerre több lehetőség is kínálkozott. Korasoff herceg felajánlotta, hogy vegye feleségül unokatestvérét, a gazdag moszkvai örökösnőt, de Fervaques marsallné pedig püspökséget szánt neki. Julien azonban nem akar ilyen „mégis-karriert”, mert nem a mindenáron való siker a célja.
Akkor kifejezetten Mathilde-ot akarja? Ha elveszi Mathilde-ot, az még több képmutatáshoz vezet (Mathilde előtt nem mutathatja ki gyöngéd érzéseit, mert férfiasan keménynek kell látszódnia), holott már torkig van a szerepjátszással. Szabad akar lenni, meg akar szabadulni a színlelés kényszerétől, pedig az arisztokrácia világában a színlelés tudománya alapkövetelmény.
A gyilkossági kísérlet lélektani oka az, hogy Julien nem olyan hideg, könyörtelen törtető, amilyennek de Rênalné levele lefesti. Juliennek két énje van, a valódi és a megjátszott. De Rênalné volt az, aki az igazi, kedvesebbik, jobbik énjét szerette, míg Mathilde azt a gőgös, hideg, kemény férfit szerette benne, akit eljátszott. Annak az árulása, aki önmagáért szereti őt, fájóbb Julien számára.
Azonkívül de Rênalné nemcsak szeretője volt, hanem anyafigura is az életében, a hiányzó anyát is pótolta a számára (tíz évvel idősebb nála és úgy féltette-szerette, mint anya a gyermekét). Julien nem azért lő rá az asszonyra, mert keresztülhúzta a számítását, hanem mert árulásával összetörte ezt az anyaképet.
A merénylet elkövetése tehát azt jelzi, hogy Julien nem tud igazi Tartuffe-fé válni: a lelke mélyén fontosabb számára a valódi énje és a valódi énjét szerető asszony, mint a karrier és a megjátszott énjét szerető márkilány. Pedig a látszat pont az ellenkezője: Mathilde azt hiszi, hogy Julien a gyilkossági kísérlet által nemes bosszút állt tervezett házasságuk meghiúsításáért.
Holott Julien nem azért követte el tettét, mert Mathilde-ot elveszítette, hanem azért, mert azt hitte, hogy de Rênalnét veszítette el. Ez látszik abból, hogy amikor a börtönben kitépi szívéből a nagyravágyást, akkor Mathilde iránti szerelme is megszűnik, melyet főként a nagyravágyás és a hiúság motivált, és a Rênalné iránti szerelem lángol fel újra, amely a valódi énjéből fakadt.
Maga Stendhal is a szerelemféltést jelölte meg Julien motivációjaként, amikor évekkel a regény megírása után feljegyzett egy újsághírt a Vörös és fekete új kiadásának margójára. Az újságcikk egy szerelemféltésből elkövetett gyilkosságról szólt, s Stendhal azt írta, ez volt Julien indítéka is.
Vagyis Julien azért lőtt rá de Rênalnéra, mert a levél miatt azt hitte, az asszony már nem szereti (ha szeretné, nem akarna ártani neki). Az érzelmi elárultatást akarta megtorolni, és nem a karrierje megtörését vagy a de La Mole-házasság meghiúsítását.
Úgy látszik, bár szakítottak, Julien elvárta, hogy de Rênalné továbbra is szeresse. Természetesnek vette, hogy az asszony sosem ártana neki, és amikor ebben csalódott, az váltotta ki belőle a gyilkos indulatot.
Ha bárki más feketíti be, bizonyára nem érzi úgy, hogy ez vért kíván. De azt hitte, Rênalné ellen nem kell védekeznie (mindenki más ellen bebiztosította magát, Mathilde leveleit elküldte Fouquénak stb.). Rênalné volt az egyetlen, akiben bízott, mert biztosra vette, hogy az asszony szereti. A levél egyszerre volt a bizalommal való visszaélés és a szerelmük megtagadása, ezért késztette Julient ilyen drasztikus lépésre.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
