Cselekményvezetés: nem egyenes vonalú, egy széttöredezett visszatekintést (retrospekció) kapunk. Az idősík ábrázolás bonyolult.
Hangulat: tragikum és humor, derű is jellemzi, ezek az élethez igazított arányokban jelennek meg. Ennek megfelelően a hangulat változatos, de a nosztalgia, a szomorúság érzése az uralkodó.
A szomorkás, elégikus hangulat két forrása:
- a narrátor már eltávolodott attól a közösségtől, amelyet bemutat (nem lakik ott, nem része a mindennapjaiknak), de vágyódik gyermekkorának világa után, ez eredményezi a nosztalgikus hangot
- a narrátor látja a közösség fogyatkozását és széthullását, ez eredményezi a szomorkás, elégikus hangot (Sütőnek nincsenek illúziói a közösség jövőjét illetően)
Helyenként kegyetlenül kiábrándító az összkép, mégis van benne némi humor, anekdotizálás, kedélyeskedés, idillikus jelenet – nem azért, hogy ne legyen a mű túl sötét, hanem mert a teljességhez ez is hozzátartozik. A hétköznapi örömök ugyanúgy hozzátartoznak az összképhez, mint a problémák – és Sütő az igazságot akarja írni. Még a nehézségek közepette is akadnak idilli jelenetek az életben.
Elbeszélői nézőpont: egyes szám első személy, a narrátor szemszögén át látjuk a pusztakamarásiakat. Személyesség, vallomásosság jellemzi.
Írói eszközök: szimultán- és montázstechnika.
A paraszti világ hiteles és enciklopédikus ábrázolását leíró tárgyiasság, metaforikus személyesség és sorsjelképi jelentésesség jellemzi.
Enciklopédikusan gazdag társadalomképet ad, hol tárgyilagos pontossággal, dokumentatív hitelességgel, társadalomkutatói módszereket is felhasználva, hol személyességgel, bensőséges otthonossággal, szépírói eszközökkel, lírai vallomásossággal és anekdotikus történetformálással.
Motívumok: az édesanya kérése, hogy „igaz legyen” a könyv, azt eredményezi, hogy az „igaz szó” motívuma meghatározó a szövegben. Az író igazat akar mondani a pusztakamarási magyarság életéről. Az „igaz”, „igazság” kifejezés legalább 9-10 helyen fordul elő a szövegben, más-más összefüggésben, pl. „Az az igazság, hogy…”, „Az alkohol, melynek nyelvoldó erejében az igazságot is szokták keresni…”.
Szimbólumok: szimbolikus értelemmel ruház fel hétköznapi dolgokat, pl. a „világgá széledt” méhraj története – a pusztakamarási magyarság szétszóródása.
Nyelvezet: tömör, gazdag, a népnyelv leleményeit, szókincsét megőrzi.
Szereplők, jellemek:
Édesanya: központi szereplő, fiatalos, szelíd, örökmozgó, mindenről és mindenkiről mindent tud, bölcs, tisztességes.
Apa: fáradt, megtört, mégis kedélyes.
Mellékszereplők:
- az író közelebbi és távolabbi rokonai
- falubeliek (magyarok, románok, cigányok)
Igazi főhős: a mindennapok problémáival küszködő közösség
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!
