Szabó Lőrinc. Babits, Az Egy álmai, Semmiért Egészen. Különbéke, Dsuang Dszi álma, Tücsökzene, A huszonhatodik év, Mindenütt ott vagy, Mozart hallgatása közben

A zaklatott, de önmagát fegyelmező lírai én zsarnoki magatartása mögött nagyfokú belső bizonytalanság és félelem rejtőzik. Megtapasztalta (a külvilágban), hogy milyen a kiszolgáltatottság, ezért azt kívánja, hogy most a másik legyen az, aki a megsemmisülésig ki van neki szolgáltatva. Szavai mögött ott kísért az a lehetőség is, hogy elveszti a partnert.

Követelőzése mélyén valójában keserűség és fájdalom rejlik, lelkiállapotát leginkább a kiábrándultság, a megsebzettség és a szorongás érzései határozzák meg. Fél a személyiségét fenyegető, korlátokat állító világtól, ezért minden hagyományos és modern normát is megtagad, és saját törvényeket alakít ki a kapcsolatban, amely fordítottan képezi le a világ és az én viszonyát.

A vers lírai hőse megköveteli párjától a kiszolgáltatottságot, de közben ő maga is ki van szolgáltatva saját vágyainak. Érezhető, hogy ez nem önmaga: valami olyan jelenséggel azonosul, amit valójában gyűlöl, és ettől szenved. Tehát nemcsak a párjával szemben, hanem önmagával szemben is könyörtelen. (Már a vers elején kimondja az ítéletet, hogy „rettenetes”, amit követel.)

Céljait tekintve valamiféle megváltódásra és a szabadság belső megélésére vágyik. Saját maga számára is ki akar kínlódni egy igazságot, akár kegyetlenség árán is, de el akar jutni a kegyetlenség föloldásához is.

Ugyanakkor a sorokban ott izzik az önkívület határáig eljutó szenvedély is, a szerelmi vágy kegyetlen, a másikat megsemmisítő ereje, mindent akarása.

Van a versnek egy címzettje is, akit a beszélő név szerint nem említ, és aki nem szólal meg a versben. Ez a feltételezett hallgató, akihez a lírai én E/2. személyben beszél, nyilvánvalóan a társa, felesége vagy szeretője, egyszóval a másik fél, aki részt vesz a kapcsolatban.

A versben a szerelem profán módon (de nem illúziótlanul), szándékosan és kíméletlenül lecsupaszított érdekviszonyként jelenik meg (ezt jelzik az olyan szavak, mint alku, önzés, börtön). A beszélő szerint a törvény, a „modernek” és általában a világ által ideálisnak tartott párkapcsolat valójában csak önző harc és alku. Lehet, hogy szent alku, de akkor is csak egy alku, és a vers hőse nem hajlandó megalkudni.

Tudja, hogy a szerelem elvárások hálózatából áll, és ennek a hálózatnak a csomópontjain vannak a törvények (a saját törvénye, a világ törvénye, a modernek törvénye stb.) A törvények rendszerét tehát nem egyszerűen kétpólusúnak érzékeli a költő: a „kint” és a „bent” szembenállása „kinti” és „benti” szembenállások sorává esik szét.

Ezt a rendszert azzal próbálja meghaladni a lírai én, hogy a teljes alárendelődést és önfelszámolást várja el partnerétől, vagyis a szélsőségek megkísértésével. Tehát ki akarja küszöbölni azt, hogy a kapcsolat két ember közötti alku legyen, azaz két külön világ különbözésekkel, vitákkal megterhelt együttélése.

Ehelyett a társának az ő világa részévé kell válnia, feladva saját belső világát be kell integrálódnia az ő belső világába. Így lehetnek egylényegűek és élhetik meg a belső harmóniát.

A hozzálényegülésnek az is része, hogy a nő ne érezze tehernek az önfeladást, hanem örömként élje meg az áldozatot és alázatot. Ez már-már a krisztusi megváltáshoz hasonlatos szerep. Ha párjának sikerül beteljesítenie a vágyott nőeszményt, azzal megmenti a világtól elzárkózó férfit a magány poklától.

Ám a beszélő maga is sejti, hogy lehetetlent kíván: a rendszer ugyanis, amit meg akar haladni, meghaladhatatlan.

A vers sajátosan negatív értékviszonyokat állít fel, a jó választásra lehetőség sem kínálkozik.

Kifejezőeszközök: hasonlat, ellentét, fokozás, halmozás, gondolatritmus, mondatpárhuzam, áthajlás, anafora

Retorikai eszközök: érvelő jelleg, állítás és bizonyíték bemutatása.

Az 1-3. strófában rövid, kinyilatkoztatásszerű versmondatokat találunk, az 5-6. versszakban ez a feszesség oldódik. A 4-5. strófa anaforikus ismétlései és a tagadó és tiltó nyelvi formák a sürgető, követelő vágynak adnak nyomatékot.

A verset az E/2. személyű beszédmód uralja, ennek ellenére a szöveg monológszerű.

A versbeli kérdésfelvetések:

  • ember és világ
  • férfi és nő
  • magány és társas lét

Motívumok: börtön, rab

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!