A Candide fő jellemzői
Műfaja regény. Típusa:
- tézisregény (tanregény, filozófiai regény) – Egy tétel, egy tézis, egy állítás állandóan visszatér benne („Minden a legjobb ezen a legeslegjobb világon”). A tézisregényeket egy filozófiai vagy erkölcsi állítás igazolásaként vagy cáfolataként írják. Ez a mű Leibniznek, a német filozófusnak és matematikusnak egyik tételét („Ez a világ a lehetséges világok legjobbika”) állítja vizsgálódásának középpontjába. Voltaire ezt a tételt nemcsak hogy megcáfolja, de kegyetlenül ki is figurázza.
- pikareszk regény vagy kalandregény – laza szerkezetű kalandsorozat, egymással lazán összefüggő epizódokkal, melyek során a hős tapasztalatokat szerez a világ és az emberek dolgairól. Ez a regénytípus az antikvitás óta uralkodott az elbeszélő prózában. Kalandregényen belül is próbatételes kalandregényről van szó: a főhős kibillen a megszokott helyzetéből (amely egy nyugalmi állapot) és az ő útját követjük nyomon az újabb nyugalmi állapot kialakulásáig.
- utaztató regény – az állandó helyváltoztatás adta az elnevezést: a regényben folyton utazik a főhős, s közben kalandokba keveredik, amelyekből tanul, megismeri a világot.
Ugyanakkor ezek a kalandok nem hatnak rá: a cselekmény ideje alatt se életkora, se jelleme nem változik (pl. nem lesz fiatalemberből aggastyán, és jellemfejlődés sem tapasztalható).
Stílusa klasszicista. Ez azért érdekes, mert regényről van szó, márpedig a klasszicizmus irányzata a regényt irodalom alatti műfajnak tartotta. A klasszicizmus az epikus műfajok közül az eposzt értékelte legtöbbre, ennek ellenére a 18. század közepétől a regény egyre népszerűbb műfajjá vált, az eposz pedig elvesztette hitelességét.
Ennek oka az, hogy az eposz mindig valamilyen fenséges tárgyat dolgoz fel, ezért feltételezi egy olyan állandó érték meglétét, amely az ember felett áll. Viszont a felvilágosodás korában az emberek kételkedni kezdtek abban, hogy ilyen érték létezik.
Az egyre erősödő polgárságot nem érdekelték a magasztos témák: saját mindennapiságát szerette volna megjelenítve látni, s ezt az igényt a regény elégítette ki, mely egyszerre adott szórakozást, önismeretet, információt és életmodellt. Voltaire tette „irodalmivá” a regény műfaját, részben a történetíráshoz, részben a bölcselethez közelítve a műfajt.
Szerkezete: A történet nem függ össze, a kalandok laza egymásutánja adja a mű szerkezetét. A regény tehát kisebb epizódokból áll, amelyek nem épülnek egymásra és nem hatnak ki a jelenre, nem vagy csak kevéssé hatnak ki a szereplők jellemére, világszemléletére. Ez azt jelenti, hogy nincs jellemváltozás (az egyetlen változás, hogy a szép Kunigunda megcsúnyul).
Ezért a regényt alkotó kis epizódok gyakorlatilag felcserélhetők egymással, bármilyen sorrendben olvashatók, és számuk tetszés szerint növelhető vagy csökkenthető.
Írói eszközök: Voltaire a második kiadás alcímével szándékosan a történet valószerűségét hangsúlyozta: „Fordítás Ralph doktor úr eredeti német könyvéből, mindazokkal a kiegészítésekkel, amelyeket a doktor úr zsebében találtak, amikor meghalt. Mindenben az Úr 1759. esztendejében.”
Ugyanakkor hitelteleníti is a történetet, teljesen valószínűtlenné is teszi. Ennek eszközei a szembetűnő túlzások (a kalandok nagy száma és képtelen volta) és a fantasztikumok (váratlan találkozások, halálok és feltámadások). Ezek az eszközök a történet kitalált voltát (fikcionalitását) nyomatékosítják, azt hangsúlyozzák, hogy egy irodalmi szövegről van szó.
Hangvétele, stílusa: ironikus, szellemes. Csípős, keserű humorral, gunyoros modorban tárja fel Voltaire korának bűneit, fonákságait. Már a kezdés hangvétele is gúnyos, helyenként pedig kifejezetten parodisztikus humorral is találkozunk.
Példák: az ősök halmozásának kifigurázása (Kunigunda kisasszonynak 72 őse van), a kastély megfelelő számú ajtajának és ablakának megléte (ez egy pofon a nagyon gazdagoknak).
A gunyoros stílus, a szatirikus-humoros hangnem kezdettől fogva a mű végéig jelen van. Könnyed, olvasmányos regény, ami nagy részben köszönhető annak, hogy a tragédiákat (pl. amikor felakasztanak valakit) is úgy mutatja be Voltaire, hogy az olvasó nem részesül tragikus élményben. Különben is a végén mindenki feltámad.
A szándékoltan szenvtelen stílus ugyanakkor inkább kiemeli a regényben előadott borzalmakat: mintha Voltaire azzal a ténnyel akarna szembesíteni minket, hogy bármilyen képtelenül hangzik is, mindez megtörténhet.
A cím egyrészt a főszereplőt jelöli: a Candide név jelentése „tiszta”, „ártatlan”, „jámbor”, „együgyű”, „jóhiszemű” (maga a címszereplő rendelkezik is ezekkel a tulajdonságokkal). Másrészt a cím a Leibniz-féle filozófiai tételre utal, amelyet a korban az optimizmus törvényeként (lex optimi) emlegettek.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
