Kifejezőeszközök: metaforák, ismétlés, fokozás, halmozás, refrén, felszólítás, izgatott kérdések, víziók, hallucinációk, továbbá:
- fokozás az igék halmozásával (pl. a 2. versszakban: forrjon, rendüljön, égjen, zengjen; a 3. versszakban: nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl).
- megszemélyesítés (pl. a világméretű vihar „Fákat tép ki és hajókat tördel, / Életet fojt, vadat és embert öl.” – a vihar tombolását olyan igékkel írja le Vörösmarty, amelyek emberi cselekvéseket jelölnek: az ember fejezi így ki a fájdalmát.)
- figura etymologica (pl. „ne gondolj a gonddal!”).
- kifejező alliterációk (szó eleji összecsengés, pl. zengő zivatar)
- akusztikai elemek, hanghatások (feltűnő, hogy a 4-5. versszakban az akusztikai elemek uralkodnak: hanghatások vannak, és eltűnik a látvány): üvöltés, sírás és vad rohanás – önkívületet érzékeltetnek
- nagy ellentétek (pl. magasság és mélység, suttogás és üvöltés).
- költői kérdések (pl. „Vert hadak vagy vakmerő remények?” – a bukott szabadságharc emlékét idézi meg) – A kérdések bizonytalanságot sugallnak, miközben a látomás egyre apokaliptikusabb, a képek egyre jobban kitágulnak térben és időben.
- kihagyások, töredékesség – nemcsak a kimondásnak, hanem az elhallgatásnak is fontos szerepe van.
- párhuzam – a költő párhuzamot von a tragikus bibliai, ill. mitológiai történetek és saját korának tragikus eseményei között (pl. az 5. strófa azt sugallja, hogy ugyanolyan csapás volt a szabadságharc leverése, mint annak idején a Paradicsomból való kiűzetés).
Költői képek:
- természeti jelenségek (örvény, vihar, jégverés, zivatar, fák, vadak)
- kozmikus látomások (üstökös láng, égbolt, pokol, „vak csillag”)
- az ember a maga bűneivel és ábrándjaival, a „tört szív” iszonyú fájdalmával és az „őrült lélek” kirobbanó feszültségeivel
- archetipikus képek – növelik a vers súlyát. Általuk a versben ábrázolt léthelyzet időtlenné és kozmikussá válik. Mivel a vers konkrétan a 48-as forradalom utáni élethelyzetre vonatkoztatható, ezért annak jelentőségét, fontosságát emeli világméretűvé Vörösmarty, aki nem kizárólag magyar problémának látta a szabadságharc elvesztését, hanem úgy gondolta, ez az egész emberiség ügye.
Nyelvi eszközök: a mondatok változatosak. Modalitás tekintetében a felszólító, kérdő és felkiáltó mondatok túlsúlya érvényesül.
Motívumok:
- cigány (zenész cigány, a költő metaforája) – alakja ismert a magyar hagyományban: könnyed muzsikájával feledteti a vigasztalan lelkiállapotot. Hegedűjátéka a gondűző, búfelejtő muzsika szerepét tölti be, a „sírva vigadás” eszköze.
- bor – nem a vidám mulatozás eszköze, hanem a lírai én a lelkén akar vele könnyíteni (ami nemigen sikerül neki, hiszen egyre keserűbb, egyre szélsőségesebb kijelentéseket tesz). A versben a gond és a bánat fogalma az ivászattal összekapcsolva jelenik meg: „Mit ér a gond kenyéren és vizen, / Tölts hozzá bort a rideg kupába.” „Szív és pohár tele búval, borral.”
- zene (=költészet), zenélés (=versírás), hangszer (=vers), zenész (=költő) – a motívumkör azt jelzi, hogy A vén cigány a költő, a művészet feladatáról mond véleményt. Vörösmartyt már nem lelkesíti az a gondolat, ami annak idején Petőfit, hogy a költőknek harcos társadalmi szerepet kell vállalniuk. Szembefordult a romantika művészetfelfogásával és arra vágyott, hogy a költészet pusztán esztétikai foglalatosság legyen, és a költőnek ne kelljen a világ problémáival foglalkoznia.
- bot – a refrén minduntalan figyelmeztet minket arra, hogy a hangszerből akár fegyver is lehet (ki tudja, „Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot?”). A bot ütésre alkalmas eszköz (a motívum másik előfordulása: „Gyilkos testvér botja zuhanását”). A versbeli cigány nyilvánvalóan nem akarja, hogy a vonóból bot legyen, azaz a költő nem akarja, hogy az alapvetően gyönyörködtetésre szánt, esztétikai értékként készült verséből fegyver legyen valaki vagy valami ellen (a műalkotást a művész akaratától függetlenül felhasználhatják politikai célokra, különböző ideológiák szolgálatába állíthatják). A vers az ő számára nem fegyver, és nem akarja, hogy mások számára az legyen. (Ezért akik politikai felhangot, pl. hazafias bizakodást kerestek a versben, csalódtak.)
- vész, vihar – apokaliptikus pusztítás. A vész-motívum az Előszó című versben is szerepel, de akkor Vörösmarty a vihart még kizárólag romboló erőnek látta. Itt már kettős természetűnek látja: igaz, hogy rombol, de mellette tisztít is, megújulást is hoz. (A vihar kettős természetének toposza más romantikus versekben is alapvető kompozíciós eszköz).
- lázadás – hangsúlyos motívum, melyet Vörösmarty az emberiség ősi, bibliai és mitológiai tragédiái által idéz meg (Prométheusz, Ádám, Káin mind lázadók voltak) – ezzel a magyar szabadságharcra utal, amely szintén egy lázadás volt
- vetés (a magvető régi toposz, már a Bibliában is megjelenik) – „És keményen mint a jég verése, / Oda lett az emberek vetése.” A reformkor és a romantika kedvelte ezt a toposzt, de eddig inkább bizakodást, reményt fejeztek ki vele. A csalódott Vörösmarty azonban negatív kontextusba helyezte a képet: arra utal vele, hogy a szabadságharc bukása miatt a reformkor erőfeszítései is kárba vesztek, az elvetett magok nem keltek ki. A vetés tehát a történelmi aktualitásra utal: a szabadságharc „vetése” lett oda Világosnál.
Utalások:
- mitologikus utalások – pl. Prométheusz története, aki dacolt az istenek akaratával és az embernek adta tüzet (a „kesely” szó utal arra a keselyűre, amelyet a leláncolt Prométheusz mellé rendeltek, hogy büntetésül örök időkig újra és újra kinövő máját tépje) – a motívum arra utal, hogy ugyanolyan felháborító igazságtalanság érte a magyar népet, mint amilyen igazságtalanul elbántak Prométheusszal, az emberiség jótevőjével
- bibliai utalások – Káin, Noé története, továbbá: „Hulló angyal, tört szív, őrült lélek” (a hulló angyal a Sátán, aki fellázadt a Teremtő ellen), a „fellázadt ember” Ádám, a megtisztulást hozó hatalmas vihar pedig a bibliai vízözönre emlékeztet
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
