Témája Vörösmarty töprengései, belső vívódásai. Annak a kérdésnek körüljárása, hogy előrevitték-e a könyvek az emberiséget. Az emberiség haladásába vetett hit és kétely egyszerre szólal meg.
A költő létszemlélete tükröződik ebben a versben. Egy versen belül látjuk személyiségének különös, feszítő ellentmondásait: a közéletben harcoló, mások nevében fellépő, tettre sarkalló Vörösmartyt és a vívódó, kételkedő, látomásoktól gyötrődő, belső feszültségeit feltáró Vörösmartyt.
Kifejezőeszközök: metaforák (lom – könyvtár), megszólítás, ellentétek (eszmék – valóság, erény – zsivány, ártatlanság – dühös buja, törvény – hamis bírák stb.), hasonlatok, kérdések, felkiáltások, ismétlések, negatív tartalmú jelzők, metonímia (könyv – rongy), párhuzamos mondatszerkesztés.
A retorikai alakzatok és a túlzó, romantikus költői képek a belső vívódást, csüggedés és bizakodás hullámzását jelenítik meg.
Motívumok: visszatérő alapmotívum a könyvtár – a kultúra, a civilizáció jelképe, az emberiség által évezredek alatt felhalmozott tudás és műveltség szimbóluma, a felvilágosodás megismerésvágyának és tudáseszményének jelképe; könyv – az emberiség nagy, nemes eszményeinek hordozója.
Ugyanakkor a könyv szó helyett többször a „lom” és a „rongy” kifejezés áll. Ez a szóhasználat értékminősítést jelez: ha nem segítik a haladást, akkor a beszélő hitványnak, értéktelennek tartja a könyveket. Így a könyv végső soron a világ ellentmondásosságának, kétarcúságának jelképévé válik: „Világ és vakság egy hitvány lapon”.
Intertextuális kapcsolat: a „mi az ember célja, feladata a világon?” kérdés nem először merül fel Vörösmarty költészetében, csak másképp megfogalmazva.
A Csongor és Tünde írásakor a kérdést még úgy tette fel, hogy mi teszi az embert boldoggá az életben? Akkor elég szűkkörű választ adott: két ember szerelmi idillje a társadalomtól távol. A rom című kiseposz válasza már az, hogy boldogtalan társadalomban az egyén sem lehet boldog. 1844-re jutott el a költő odáig, hogy az ember rendeltetése foglalkoztatta, így a boldogság-motívum helyét a feladat kérdése vette át: mi az ember feladata az életben?
A versben Vörösmarty szabadon idéz egy sort Széchenyi István Stádiumából („Irtózatos hazudság mindenütt!”).
Emellett a mű kérdésfelvetései sokban előlegezik Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének problematikáját. Vörösmarty végkövetkeztetése: „Mi dolgunk a világon? küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért”. Madách szinte ugyanezt mondatja műve végén az Úrral: „Ember, küzdj és bízva bízzál!”
Madáchnál nem világos, hogy ez a küzdés pontosan mit takar, Vörösmartynál egyértelmű, hogy a „legnemesbek”, amikért küzdeni kell, a szép eszmék: az igazság, az emberszeretet, a társadalmi szolidaritás, a népek testvérisége, az emberi méltóság tiszteletben tartása stb. Az ember az eszmények megvalósítására született, így élete értelme és célja csakis ez lehet.
Motivikus kapcsolatot fedezhetünk fel továbbá Peter Greeneway Prospero könyvei című alkotásával (film Shakespeare Vihar c. műve alapján, 1992.).
A vers formailag monológ, azaz valójában a szöveg dialógusként indul, majd költői monológgá alakul át.
A kifejezésmód felfokozott, expresszív.
Beszédhelyzet: a lírai én megszólítja a könyvtárban szertepillantó tudóst („gondold meg, oh tudós”), majd elejti a tudós alakját, s a meditáció, a gondolatok hullámzása kerül előtérbe. Így a verskezdet végső soron önmegszólításként is felfogható.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
