Az 5. egység (107-122. sor) a zárlat, melyben kétszer hangzik el a kérdés: „Mi dolgunk a világon?” Ez a kétszeri előfordulás bizonytalanságot jelez. A kérdésre a beszélő előbb általános szinten, majd konkrétan válaszol.
A vers zárlata ennek megfelelően 2 részre bontható fel:
- 107-113. sor: kérdés+válasz+indoklás. „Mi dolgunk a világon?” Válasz: egyetlen értelmes lehetőségünk a sorssal és az emberi helyzettel szembeszegülve „küzdeni, erőnk szerint a legnemesbekért” (optimista válasz). Itt általános, emberi szinten fogalmazza meg a teendőt.
- 114-122. sor: kérdés+válasz+indoklás. Itt konkrét, nemzeti szinten fogalmazza meg a teendőt: a nemzet jobb jövőjéért kell munkálkodnunk, akkor nem hiába töltjük el életünket. A zárlat szerint tehát a nemzeti sorskérdések megoldásán keresztül vezet az út az emberiség ügyének szolgálatáig.
A vers a kétség örvényein át elvezetett a bizakodás magaslatára. A beszélő magasztos magatartáseszményt fogalmazott meg, de eredeti kérdése megválaszolatlan marad.
Értelmezés: Tudás (könyv) és tapasztalat (társadalom) ellentmondását az értelmezők többnyire a kultúrkritikai szemlélettel azonosítják. Vagyis az emberi kultúra és tudás hiábavalóságát fedezik fel benne. Ennek bizonyítékát a lom-könyvtár metaforában, a rongy-könyvtár metonímiában látják és még más érveik is vannak (a könyv tartalmát és anyagát szembeállító nyolcszoros ellentét stb.).
Ugyanakkor a vers beszélője mégsem az könyvekben felhalmozott tudásban látja az emberiség kilátástalannak tűnő helyzetének végső forrását. Ha a könyvről mondana ítéletet, akkor nem sorjázna további kérdéseket, nem hivatkozna a „fényes lelkekre”, a népboldogító eszmék vértanúira, a jók önfeláldozó küzdelmeire.
A felvilágosodás fejlődéselvűségével szembeni kételye inkább lételméleti, mint kultúrkritikai jellegű, s a bibliai teremtéstörténetből hagyományozott kettős emberképben gyökerezik, mely szerint a jó és a rossz, az erkölcsi nagyság és a bűn, az eszme és az anyag egyaránt az emberi nem sajátja.
Ebből fakadhat a vers történelemszemléletének azon alapkérdése, hogy képes-e az emberi küzdés a maga földi teremtéstörténetében (a történelemben) jobbik részének kiteljesítésére, a tapasztalaton túli eszmény (igazság, szeretet) földi megvalósítására. Azaz célelvű-e az ember élete, és célelvű-e az emberiség története?
Erre a kérdésre a vers 3 szinten próbál választ adni.
- egyetemes emberi szinten (a történelem szintjén) – ez a történelembölcseleti sík. Az ószövetségi Bábel-történet felidézésével a cél-és fejlődéselvűség iránti kételyt, a történelem körforgásszerűségét fogalmazza meg. Az isteni szférát elérni akaró bibliai toronyépítésre mint ismétlődő vállalkozásra utal („Újabb kor Bábelét”). Kilátásba helyezi azt is, hogy az újabb meg újabb sikertelenséget újabb meg újabb próbálkozás követi. Ebből a nézőpontból a fáradozás kilátástalannak, a küzdelem feleslegesnek tűnik. Ez pedig előhívhatja a görög Sziszüphosz történetét, aki örökösen görgeti a követ, de a hegycsúcsra soha nem ér föl, és akinek sorsában majd a 20. század fogja felismerni az emberi lét képtelenségét (abszurditását).
- a nemzeti lét szintjén – ez az erkölcsi sík. A nemzeti haladás gyakorlati (pragmatikus) előmozdításának ügye mellett tesz hitet. Hiszen az emberiség ügyét is úgy vihetjük előre leginkább, ha saját nemzetünk felemelkedésén munkálkodunk („Előttünk egy nemzetnek sorsa áll”). Ez a nézőpont megfelel a reformkor eszményeinek, viszont az egyetemes történelembölcseleti síktól idegen.
- az egyén szintjén. Az egyes embert hazafiként értelmezi, s életének értelmét a hazáért való cselekvésben jelöli ki. E gyakorlati program kulcsszavai („fáradozni”, „tűrni”, „tanulni”, „küzdeni”) a reformkori viselkedésminta normái szerint valók: a türelmes, aprólékos, békés alkotómunkára, a haza javát szolgáló tevékenységre, szellemi és tettekben megnyilvánuló erőfeszítésre szólítanak fel. Ez az egyénnek a nemzetben való feloldódását jelenti: a személyes lét alárendelését a nemzeti létnek.
A Gondolatok a könyvtárban strófatagolás nélküli, rímtelen vers. Verselése időmértékes, 10-11 szótagos jambusi sorok követik egymást az érzelmi-gondolati lüktetést, rapszodikus hullámzást érzékeltetve.
