Időkezelés: a történetben van egy fordulópont akkor, amikor a főhős megkapja a katonai behívót. Előtte egy boldog és idilli időszakot él meg, amelyet röviden mesél el. A behívó érkezésekor a regény időkezelése megváltozik, innentől hosszan beszéli el az eseményeket és kommentálja is őket.
Míg a boldog időszak közlése kivonatos, a fronton töltött időszaknak minden stációját alaposan kidolgozza és részletezi. Utána viszont megint röviden, tömören írja le a háború további eseményeit.
Itt nyomasztó történések sorozata rakódik egymásra, és a főhős már nem is érzékeli az idő múlását, így nehéz követni, mennyi idő telt el („a napok összefolytak egy sűrű, maszatos, füstös, káromkodással és éhezéssel teletöltött időtömeggé”).
Cselekményvezetés: lineáris, a történet időrendben halad. Ezt az egyenes vonalú elbeszélést időnként megszakítja egy-egy kisebb történet, amely „történet a történetben”.
Ezek a fő történetbe épülő újabb és újabb, kisebb történetek egy torz világot mutatnak be, és azt írónak azt a meggyőződését támasztják alá, miszerint a háborúnak csak vesztesei vannak. Az értelmetlen és céltalan, megmagyarázhatatlan rémtettek történelmi tényeken alapulnak, hiszen a háború abszurditása minden írói képzeletet és fikciót túlszárnyal.
Hangulat: balladai, sorstragédiákra emlékeztető atmoszféra lengi be, melyet erősít, hogy a történelmi események (a tények) érzelmileg erős hatást gyakorolnak a főszereplőre, és rajta keresztül az olvasóra is.
Előadásmód: szubjektív látásmódú, visszatekintő (retrospektív), a főhős addigi életére tekint vissza.
Elbeszélői nézőpont: E/1. személy (énregény), a főhős vallomásos formában végigmondja az életét. Elbeszéléséből kirajzolódik, hogy hogyan látja egy kisember a lezajló történelmi eseményeket.
A mű tehát számvetés a saját szemüvegén át, szubjektív mérlegelés, ítélet a történelemről, de a főhős számot ad arról is, hogy mi az egyéni felelőssége benne, mert a tetteinkért mindannyian felelősek vagyunk.
Írói eszközök: érzékletes, képes beszéd jellemzi a regényt.
Motívumok: a címben is megjelenő alapmotívum a hegy, amely szűkebb értelemben az otthont, tágabb értelemben a hazát (pátriát) jelképezi, ugyanakkor szabadságszimbólum is.
Szereplők, jellemek: a regény szereplői kisemberek, akik csak elszenvedik a történelem fordulatait, nem alakítói annak. Még a saját sorsukat sem tudják alakítani.
Ezek a mértéktartó, egészséges lelkű szegény emberek békésen élnek és tevékenykednek, és a mindennapok csendes boldogságát, az apró örömöket is értékelni tudják.
a főhős: a regény főhőse egy egyszerű erdélyi erdőpásztor, akinek a nevét nem tudjuk meg. Apja erdőőr, anyja meghalt kígyómarás miatt, így félárván nőtt fel. Még békeidőben összeházasodik élete első és egyetlen szerelmével, Anikóval, aztán jön a háború.
A behívó érkezéséig tartó rövid életszakasz felhőtlen és idilli, melyet a szabadság és a szerelem élménye fémjelez. Aztán a csendőr hozza a behívót, amely holnaputánra szól. Ez egy éles sorsfordulat, amire nincs idő felkészülni, nincs idő mérlegelni.
Az elbeszélő egész családjáról tudósítást kapunk, de nincs megemlítve a család neve. Maga a főszereplő névtelensége is kérdéseket vet fel, hiszen ez nem jellemző Wass Albert regényeire.
Talán azért nem tudjuk meg a főhős nevét, mert sok ember behelyettesíthető lenne vele. Ami vele történt, az sokakkal megesett vagy megeshetett volna. Ez egy ember története, de sok emberé lehetne, mert sok embernek volt hasonló története. Így a regény főhőse valójában nemcsak önmagát, hanem kortársait, sorstársait is képviseli a történetével.
Ugyanakkor a főhős élete az író életével is mutat párhuzamosságokat, és a regényt önéletrajzi elemek szövik át. A főszereplőre és Wass Albertre is igaz, hogy:
- gyermekként kénytelen átélni, hogy szülőföldje Románia része lesz (a trianoni békediktátum miatt)
- hol ennek, hol annak az országnak az állampolgára, holott ugyanott él: gyerekként és fiatal felnőttként román állampolgár, harmincas férfiként újra magyar állampolgár (mert Erdély egy részét visszacsatolják), aztán újra jön a román világ („csak három évet töltöttem el életemből úgy, hogy az ország, amelyikben éltem, a hazám is volt”)
- a második világháborúban a magyar hadsereg katonájaként vesz részt
- a háború után külföldre távozik és kint telepszik le
- fontos számára a hit és az Istennel való kapcsolat – az otthon élményét is úgy éli meg, mint a Teremtő által neki, a teremtménynek rendelt sorsot (mert a szülőföldhöz egy sors is tartozik, amelyben osztoznak azok, akik azon a helyen születtek).
A főhős egyénisége a gondolataiból rajzolódik ki, és azokból a kommentárokból, amelyekkel az eseményeket kíséri. Szeretni tudó, együttérző, az igazságot kereső férfiról van szó, akinek helyén van az esze, önmagát kívülről is képes látni, és hajlandó áldozatot vállalni a családjáért és a hazájáért. Elbeszélése egyfajta önarckép is, hiszen saját szavai által megjeleníti önmagát.
Nyitott szemmel jár, és a világban történő rombolást akkor is észreveszi, amikor ő maga épp boldog napokat él át. Ahogy mondja, azok közé tartozik, akik „az életet nem könyvből tanulták”.
Érzékeli például, hogy a „kaszárnyaszellem”, az egyformaság kényszere eltiporja az egyéniséget és züllesztő hatása van. Felfedezi, hogy az ellenség soraiban is vannak ugyanolyan egyszerű, ártatlan hétköznapi emberek, mint ő, akiket akaratuk ellenére kényszerítettek bele a háború poklába.
Határozott véleménye van a világról, gondolkodik azon, hogy mennyi felelősség terheli az egyént és a közösséget az eseményekért, állást foglal az igazság és a rend mellett.
Legfontosabb tulajdonsága a megbocsátás („nem haragszom”), amely egy keresztyén erény. A főhős valóban a keresztyén erkölcs szerint él, és másokat is ez alapján ítél meg. Történjen bármi a világban, ő Krisztust követő életet él, és őrködik fölötte a Gondviselés. Ez teszi képessé arra, hogy felismerje az igazságot és a hamisságot, és jól tudjon választani a kettő között.
Vannak a cselekménynek kalandos, szinte mesébe illő mozzanatai is. A főszereplő látszólag valóságos titán, hiszen hősiesen védelmezi hazáját a beözönlő román és orosz csapatoktól, túléli a háborús megpróbáltatásokat, háromszor megszökik a hadifogságból, mint egy mesehős, aztán a kommunizmus idején a kényszermunkatábor poklából is megszökik.
Ezt azonban saját jó tulajdonságainak köszönheti: részben azért éli túl a háborút, mert készséges, derék, jámbor ember, részben azért, mert eszes, jó kedélyű, és minden rosszon képes felülemelkedni.
Az őt körülvevő emberek viszont sérült lelkűek. Tetteikből és szavaikból kirajzolódó személyiségük egyfajta példázat is arra nézve, hogy a háború és a folyamatos szenvedés oda vezethet, hogy az ember teljesen elveszti emberségét, emberi arcát, azaz eltorzul a személyisége.
A regény szereplőit két csoportra lehet osztani: túlélőkre és azokra, akik a szenvedés miatt elveszítik önmagukat.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!
