Értelmezés: a regény mottójában Wass Albert Széchenyit idézi: „Minden becsületes szívnek legszentebb a hon!” A szülőföld determinálja, meghatározza azt, hogy ki vagy. Az elbeszélő is úgy hivatkozik rá, mint olyan helyre, amit Isten rendel az embernek.
Román-magyar együttélés
A regény nem egy, hanem legalább két család története: egy magyar és egy román családé, amelyek sorsa egy házasság révén összekapcsolódik. Így a magyar-román együttélés szinte minden lehetséges konfliktusa bekövetkezik.
A főhős bemutatja a valóságot, a vele együtt élő románok mentalitását. Wass Albert hisz a néplélekben és a népkarakterben. A magyar és a román ember együttélése azért nehéz, mert másként tanították (szocializálták) őket az iskolában, a templomban és otthon. Mást gondolnak Istenről, a hitről, a becsületről, az életről. Más a román igazság és más a magyar.
A román pap az Ószövetségből idéz („szemet szemért, fogat fogért”), a magyar pap az Újszövetségből („ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”). A román papokat félelemmel vegyes tisztelet övezi.
Másképp gondolkodik, más erkölcsöt szív magába egy román és egy magyar, a konfliktusok pedig nem múlnak el, hanem mindig újratermelődnek.
Az öreg Durdukás a román megmaradást szimbolizálja. Ő csak túlélni tud, de azt nagyon. A román a túlélés érdekében hajlandó a megalkuvásra, az önérzet elvesztésére is. Ez az, amire a magyarok sosem hajlandók.
Amikor bejön a magyar világ 1940-ben, a román a túlélés érdekében magyarnak vallja magát. Egy székely ezt sosem tenné. Még a túlélési technika is más a románok és a magyarok esetében.
Durdukás hihetetlen képmutatásról tesz tanúbizonyságot. Olyan harsány alakoskodással zengi a magyar katonák dicséretét, hogy a megtévesztett magyar alezredes példaképül állítja őt a magyarok elé, akik nem így viselkednek, hanem a háttérbe húzódnak.
Amikor négy év múlva visszajönnek a románok, Durdukás azt mondja, minden bajnak a magyarok az okai. „Az okos ember mindig azoknak a zászlaját tűzi ki, aki a hatalmat viseli.”
Durdukás nem igaz ember, de okos ember. Két zászlót tart otthon: egy magyart és egy románt. Rugalmas ember. A becsület kérdését rugalmasan kezeli. Ő a túlélés szimbóluma. Föladja a becsületét, identitását a túlélés érdekében. A magyaroknak ez nem megy. Wass Albert distinkciót tesz a túlélés tekintetében is.
Ám nincsenek jó és rossz népek, csak jó és rossz emberek. Az emberség, a humánum nem függvénye a nemzetiségnek, a vallási meggyőzősének, a hivatásnak vagy az iskolázottságnak, egyedül a jellem, az egyéniség dönti el, hogy valakiben megvan vagy nincs meg.
Stációtechnika
Wass Albert tudatosan szerkeszti a regényt, kompozíciós tudatosság és fegyelem figyelhető meg.
A főhős behívót kap, amely 1943. november 1-re szól, azaz holnaputánra. Egy nap van a bevonulásig, ezt az egy napot az író 4 napszakra bontva mint 4 filmkockát ábrázolja – ettől lelassul minden. Innentől filmszerű lesz a regény.
Annak az egy napnak a reggele nem egyszerűen egy reggel, hanem talán az utolsó reggel. A búcsú pillanatait Wass balladaian ábrázolja. Tudatosan készít elő ezzel valamit.
Stációtechnikája nagy újítás. Az első ütközetig 13 nap telik el, ez 13 stáció képbe sűrítve. 13 nap telik el az elindulástól az emberölésig, és az utolsó nap leírása a bevezetése volt ennek a 13 stációnak.
A 13. nap a legkeményebb, a legszomorúbb mérföldkő a főhős életében. A frontszolgálat 13. napján találkozik ugyanis először az ellenséggel, a Vörös Hadsereg katonáival. Ekkor arra kényszerül, hogy embert öljön. Teszi ezt annak ellenére, hogy nem akarja, és bűnnek tartja, és az együttérzése ellenére is. A szándéktalanul elkövetett bűn komoly lelki válságba sodorja.
A stációk sora a magyarság szenvedéstörténete, és ez az esemény egy stáció a szenvedéstörténetben. Jelképes értelme is van, hiszen ez a tizenharmadik stáció.
A háború lélektorzító hatása
Wass Albert azt a folyamatot ábrázolja, hogyan lesz a békés emberből magából kivetkőzött fenevad, aki embert öl. A főhős egy szelíd lelkű fiatalember, akiből gyilkológépet csinálnak. Így mutatja meg az író, hogy mit tesz az emberrel a háború. Megmutatja, hogyan sodorja veszélybe az ember személyiségének épségét az erőszak világa, amely eltorzítja a jellemet.
A metamorfózis folyamata expresszív képekben mutatkozik meg. Ömlesztett indulat érezhető, és minden emberi eltűnik.
Itt Móricz Zsigmond első világháborús novelláinak stílusa köszön vissza, de Wass Albert nagyobb intenzitással ábrázol, nagyon expresszív képeket használ.
A főhős, a székely férfi azonban meg tudja őrizni a józan eszét és önazonosságát a vérgőzös időkben is, nemes jellemét nem tudják kikezdeni. Ez egyedül neki sikerül a regény szereplői közül. A stációk megedzik őt, tapasztalatokkal látják el, és egyfajta nevelődésen megy keresztül.
Hasonlóan Móricz Zsigmond Szegény emberek című elbeszéléséhez, az Adjátok vissza a hegyeimet! is a gazdagok, a „fent levők” világát okolja a háborúért, akik csak saját önös érdekeiket nézik. A regénybeli orvos-százados ráadásul azt is kimondja, hogy az egésznek nincs értelme, és soha nem is volt értelme: „Hát nem tudjátok, hogy ez a háború vesztett háború volt már akkor, amikor elkezdődött?”
Olyan dolgok történnek, amelyek miatt a főhősnek újra meg újra választania kell az érték és az értéktelen, a lényeges és a látszólagos között. Ilyen például a háborús propaganda és a valóság ellentéte: „röpcédulákat és bombákat szórtak vegyesen, és a röpcédulákon az állt, hogy fölszabadítani jöttek bennünket, bombáikkal pedig porrá verték az otthonokat, a templomokat és a kórházakat, és elpusztítottak asszonyt és gyermeket”. A főhőst lesújtja az erkölcs hiánya, a szavak elértéktelenedése.
A háború poklába taszított ember tehetetlenül sodródik az eseményekkel. „Előttünk ellenség, fejünk fölött ellenség, és mögöttünk egy fölfordult és kirabolt ország.” Az élet leértékelődése még kilátástalanabbá teszi a jövőt.
A háború értelmetlen rombolás, és csak áldozatai vannak. Egy felfordult világot hoz létre, amely minden törvényt eltipor, és belehajszolja a vadállati létbe a békés embereket.
Mert akármilyen tiszta fejű, becsületes, törvénytisztelő és hazafias lelkületű egy ember, egy olyan világban, amely a puszta erőszakra épül, kiszolgáltatottá válik a hatalom kezében, amely saját érdekei szolgálatába állítja és vérszomjas fenevadat csinál belőle. Ezáltal a társadalmon kívülre kerül, s nem érzi többé otthon magát benne.
A főhős később azt szűri le tapasztalataiból, hogy: „Mindig a nagyobbik gonoszság és a nagyobbik gyűlölet győz.” Egy analógiát is hoz erre: „ha két vadállat küzd egymással, akkor mindig a vadabbik vadállaté a diadal”.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!
