Wass Albert, az Adjátok vissza a hegyeimet! szerzője

Írói munkássága: Wass Albertet Erdély krónikásának nevezték, mivel műveiben a magyarság sorskérdéseivel foglalkozott. Amellett, hogy erdélyi regényíró, később pedig emigráns író, volt még novellista, publicista, meseíró és költő is, ám regényei emelik a legnagyobbak közé.

Lírikusként indult, már diákként írt verseket (alapvetően lírai alkat volt), mégis prózaíró lett (művészetében a regény műfaja dominált 1935 és 1980 között).

Életművét a líraizált próza jellemzi, azaz prózáját áthatja a líraiság (regényeiben prózavers betétek vannak), művészetében elválaszthatatlan a regényíró és a lírikus.

Wass Albert életműve 4 alkotói korszakra bontható:

  1. korszak (1927-1940) – a Trianon utáni, két világháború közötti időszak (jelmondata: „Justice for Hungary” = Igazságot Magyarországnak!).

Wass Albert alapélménye a kisebbségi létbe taszítottság minden nyomorúsága, ezt fogalmazza meg állandóan újabb és újabb nézőpontból. Ebben a korszakában azonban minden nyomorúság dacára otthon volt, később már az emigrációs lét fájdalma is hozzájárult a kisebbségi sors fájdalmához.

Művek az 1. korszakából:

  • Virágtemetés (verseskötet, 1927) – Wass Albert első verseskötete, Kolozsváron jelent meg. Míves nyelv jellemzi, de verseiben erős a reminiszcencia (utánérzés) hatása.
  • Fenyő a hegytetőn (verseskötet, 1928) – erdő-és természetszeretet fejeződik ki benne, de kevés az egyéni hang, így a kötet visszhang nélkül maradt.

Hobbiból verselgető főúrnak gondolták, így belátta, hogy ha író akar lenni, akkor több tudatosságra lesz szükség. Többéves hallgatás és élménygyűjtés után jelent meg első jelentős műve:

  • Farkasverem (regény, 1934) – melankolikus hangulatú lélekelemző regény, mely a közelmúltat idézi fel, konkrétan az erdélyi arisztokrácia történetét meséli el, a kudarcra és annak okaira mutat rá. A régi mezőségi főúri családok pusztulását ábrázolja, akiket megfosztottak rangjuktól, tisztségeiktől és birtokaiktól.

A narrátor keserű iróniával mutatja be a haldokló, pusztuló, bukását önmaga is előidéző erdélyi arisztokráciát (az író erősen kritikus hangot üt meg saját osztályával szemben). A szereplők „felesleges emberek”, akik saját magukat is elhagyták, alig van köztük életrevaló figura, enerváltság, zsibbadtság, tehetetlenség jellemzi őket. Ez egy társadalmi kor-és kórrajz, amely Erdély tragédiájának gyökerét tárja fel. Ugyanakkor a tragédiát sem érezzük tragikusnak a kisszerűség miatt, és a humoron se tudunk nevetni.

Wass Albert ebben a regényben találta meg saját hangját, de stílusa még nem kiforrott. Nézőpontja szűk, introspektív jellegű, ábrázolásmódja naturális, plasztikus (lehet érezni ízeket és illatokat a leírás alapján). Baumgarten-díjjal jutalmazták a regényt.

  • Emberé a munka (színmű, 1937)
  1. korszak (1940-1944) – a magyar világ visszatérése Erdélybe, mivel Észak-Erdélyt és Székelyföldet visszacsatolták Magyarországhoz.

Wass Albert alapélménye átalakult. Boldog volt, de öröme nem volt teljes, mivel Dél-Erdélyt nem csatolták vissza Magyarországhoz, és pont az ő birtokán ment keresztül a határ. A barátai a túloldalon maradtak (kb. egymillió magyar lakos maradt Dél-Erdélyben túszként).

Ez egyfajta ambivalenciát eredményezett, ellentétes irányú érzelmek egyidejű együttélését, ilyen volt az írói életérzése ebben a korszakában. (Ez régi költői toposz, már Catullus is leírta: „Gyűlölök és szeretek…”) Ez az ambivalencia érződik pl. Csaba c. regényén.

Művek a 2. korszakából:

  • Csaba (szintézisregény, 1940) – ez már egy érett, a saját hangjára rátalált író műve és nagyon tudatosan megkomponált regény. A benne megjelenő értékrend a reformkori értékrend 20. századi modernizált változata: folyamatos küzdelem és helytállás, folyamatos erőfeszítések a hazáért (az emberi élet célja a küzdés maga).

A cím egy székely ősmondát idéz. Az írónak nagyapja, Wass Géza rengeteget mesélt Csaba királyfiról, a székelység vezéréről, akire mindig lehet számítani, ha a székelység bajban van, aki időről időre visszatér és aki abszolút példakép.

A regény főhőse, Ferkó kisfiúból felnőtt férfivá érve megérti, mire kapta az életet, és mit jelent a Csaba-monda – az ő sorsa nem más, mint vállalni a magyarság sorsával való közösséget – hivatása megtalálásával ő lesz az új Csaba. Ő testesíti meg a 20. századi modern, haladó, toleráns férfieszményt – alakjában Wass Albert férfiideált teremt. Eszmélése a Csaba-mondával kezdődik és ér véget.

A regénynek nem a szokásos cselekményíve van, és úgy fejeződik be, hogy nem fejeződik be a történet. A lényege a parabolisztikus üzenet: Csaba = örök feltámadás.

Több mint tíz irodalmi műfaj fedezhető fel benne, pl. egy prózában írt klasszikus óda a faluról, egy idill a nagyapó és nagyanyó házáról, Ferkó tanításakor a nagyapó a példázat műfaját használja, a Csaba-monda mint mítosztöredék jelenik meg stb.

  • Jönnek! (riportregény, 1940) – a második bécsi döntés utáni állapotról fest hiteles képet. Aggodalom tükröződik benne a Dél-Erdélyben maradt magyarok sorsa miatt – velük mi lesz?
  • Mire a fák megnőnek (regény, 1940)
  • Tavak könyve (mesekönyv, 1942) – a kötet 9 mesét tartalmaz, és a természetszerető lírikus, az Istent a természetben ábrázoló prózaíró kézjegye érezhető rajta. Wass Albert összeköti természetszeretetét az istenhittel.
  • A kastély árnyékában (1943)
  1. korszak (1945-1951) – a német emigráció időszaka, Wass Albert Németországban élt ekkor, ez egy gazdag és aktív írói korszaka

Az elvesztett háború után megint átalakult az írói alapélmény: megjelenik műveiben a nemzetközi szervezetek, pl. az ENSZ és a nagyhatalmak politikai felelőssége a Kárpát-medencében élő magyarság irányában.

Művek a 3. korszakából:

  • A funtinelli boszorkány (regény, 1945-46) – Wass Albert legterjedelmesebb és leglíraizáltabb regénye, az író szerint: „a fájdalmas szépség nagyregénye”. Németországban írta, de Amerikában jelent meg 1959-ben.
  • Erdők könyve (mesék, elbeszélések, 1946)
  • Adjátok vissza a hegyeimet! (kisregény, 1946) – az író a második világháború okozta katasztrófával néz szembe
  • Te és a világ (Tanítások – útravalóul, 1947)
  • A rézkígyó (1947) – középpontjában a parabola és az Ószövetség parafrázisa áll
  • A láthatatlan lobogó (verseskötet, 1947)

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!