A kisebbségi sors és a megmaradás
Hősén keresztül Wass Albert a kisebbségbe szorult magyarság sorsát ábrázolja. A trianoni döntéstől kezdve az élet a magyarság számára abszurditások sorozata volt, békében és háborúban egyaránt. Békeidőben még orwellibb a helyzet, mint háborúban, és ez egy elfogadott, megszokott dolog lett.
A szereplők az abszurd léthelyzetekre adott lehetséges válaszok megtestesítői. Van, aki asszimilálódik (a húg), van, aki háborúzni akar (az öcs). A főhős szerint tanulni kell. Csakhogy teljesen mindegy, ki melyik formát választja. Nincs megoldás.
A főhős parancsnoka, a százados képviseli az író szemléletét, a tolsztojanizmus gondolatának erősen erdélyiesített változatát. Vagy tisztábbnak, vagy barbárabbnak kellett volna lennie az erdélyi magyarságnak.
Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényét is megidézi Wass, mivel Miskin herceg problémája a magyarság dilemmája: vagy ne harcolj, törődj bele és élj úgy, vagy fogj fegyvert, de akkor folyasd a véredet Erdélyért. Azaz vagy teljes odaadással harcolj, vagy sehogy. Úgy nem lehet, hogy valaki felemeli a szavát, de nem fog fegyvert.
Az erdélyi magyarság nem próbálta erőszakkal kivívni a függetlenségét, mindig csak diplomáciával, tárgyalással, és az eredmény ismeretes. Élet és halál dilemmája ez. „Vagy tisztábbaknak kellett volna lennünk, vagy barbárabbaknak.”
Ezzel kapcsolatos az „ahogy lehet”-vita. Makkai Sándor református püspök, az erdélyi magyarság vezéralakja 1936-ban azt írja, lehetetlen Erdélyben magyarként élni, ezért ő elhagyja Erdélyt. Reményik Sándor költő válaszul írt erre egy verset Ahogy lehet címmel, amelyben azt hangsúlyozza, hogy itt kell élni Erdélyben, ahogy lehet élni. Elviselni azt, ami jön.
„Ahogy lehet” – Wass Albert szó szerint megismétli Reményik Sándor versének a címét. Ő is azt vallja, hogy itt kell élni Erdélyben, ahogy lehet. Mert annak van joga ehhez a földhöz, aki itt született és itthon maradt. Itthon vagyunk otthon. Ahogy Tamási Áron írja: „Azért születtünk erre a világra, hogy valahol otthon legyünk benne.”
Wass Albert tehát egyértelműen Reményik állásfoglalását teszi magáévá. Regényében a főhős megéli a legmélyebb egyéni tragédiákat a magánéletében, elveszti otthonát, családja széthullik, földönfutóvá válik. És megéli a magyar közösség tragédiáját is, a haza elvesztését. Az ő egyéni kálváriája az egész közösség, az erdélyi magyarság sorsát szimbolizálja.
A főhős nevelődése és felismerése
A kisember kiszolgáltatott, nem alakítója saját egyéni sorsának sem. A háború elől nem lehet elmenekülni, a háború mindenhol ott van. A hátország is megérzi, az otthoniak életét is tönkreteszi (égnek a kazlak, égnek a házak, stb.). Nemcsak a fronton pusztít a háború. Ez már Radnóti Razglednicáinak a világa.
A pusztulás totális a hátországban is, mindenhol pusztulás van. A főhős hazatér a háborúból, és a teljes pusztulás fogadja otthon. Felégették a házát, csak üszkös gerendák maradtak belőle. És akkor megérzi ugyanazt a szagot, amit a fronton érzett, s azt gondolja, nincs Isten. A világ itt befejeződött.
A szenvedések fokozhatatlannak, a veszteségek jóvátehetetlennek tűnnek, mint a bibliai Jób történetében. A főhős magára marad: elveszti a feleségét és a fiát, húgát megerőszakolták, öccsét elhurcolták. És mégis élni kell. Ezek után is élni kell. Ez az „élni köll” filozófiája.
Érdemes élnie úgy, hogy nem maradt semmije? Neki teljesen más a motivációja a túlélésre, mint a románnak…
De még mindig nem szenvedett eleget ahhoz, hogy megértse saját sorsát és rájöjjön, mit kell ilyen helyzetben tenni. Így aztán Wass Albert tovább járatja főhősével a tapasztalatok útját.
Fontos mozzanat a hévízi kováccsal való beszélgetés. Azt mondják neki, a hévízi kovács hozta rájuk az orosz katonákat, ezért meg akarja ölni a hévízi kovácsot. Leülnek beszélgetni, s végül nem öli meg.
Még mindig van mit tanulnia.
Jön a kommunizmus. Wass Albert itt teljesen orwelli világot fest meg. A cigányt teszik meg bírónak, akiről mindenki tudja, hogy még életében semmi becsületeset nem tett. (Az orwelli világ sajátja, hogy minden fordítva van.)
Az író elmondatja az örmény kereskedővel a híres búzaszem-parabolát, melyben a tolsztoji tisztaságélmény jelenik meg. Ezt azért írja bele, hogy ne egyensúly nélkül érjen véget a történet.
„Ez itt a rossz gabona (…) félrebillenti a mérleget. De ha a túlsó serpenyőbe elkezdem önteni a tiszta búzát (…), akkor lassan elkezd a mérleg neyelve visszafelé… látod? (…) most csak egyetlen egy búzaszem kell (…). Ezt most beteszem a többi közé (…). Látod a mérleg nyelvét? Ez az egy búzaszem elég volt (…) és a jó győzött a rossz fölött (…).”
A búzaszem-parabola az egyik kulcsmotívum: ha egy mérleg két serpenyőjébe egyenlő mennyiségű jó és rossz búzaszemet rakunk, akkor egyetlenegy további jó búzaszem már el tudja billenteni a mérleget a jó irányba.
A lényeg tehát az, hogy nem a világot kell megjobbítani, hanem magadat. A világ attól lesz jobb, ha te jó leszel. Ha ma csak egyetlen ember jobb lesz egy kicsivel, mint tegnap volt, akkor egy kicsivel jobb lesz a világ. Nem az a fontos, hogy a világ milyen, hanem hogy te milyen vagy. Mert lehet, hogy te leszel az a további egy jó búzaszem, amely átbillenti a mérleget.
A regény végére a főhős átalakul. Megérti, hogy el kell mennie a világ uraihoz, és elmondani nekik az igazságot. Felismeri, hogy el kell mennie azokhoz, akik a világ sorsát intézik.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 10. oldalra!
