Az eltévedt lovas mint mű sokrétűsége azt követeli, hogy minden olvasó alkossa meg, küzdje ki a saját értelmezését (ennyiben – áttételesen – az irodalom természetéről szóló állásfoglalás is).
- Ha magyarságversként olvassuk, akkor az eltévedt lovas figurája a magyarság történelmi úttévesztését jelképezi. Ez esetben a vers tekinthető a nemzet sorsát megjelenítő keserű allegóriának, melyben a központi figura a saját identitását alkotó múltból nem bír kikeveredni, vissza-visszatér kiindulási pontjára, és minden alkalommal felébreszti a magyarság „démonait”.
- Ha tágabban értelmezzük, ha általánosabb értelmű versként olvassuk, akkor az eltévedt lovas talán az élete értelmét kereső, a sorssal küzdő embert jelképezi.
- Ha háborús költeményként olvassuk a verset, akkor az eltévedt lovas az eltévedt emberiséget jelképezi, amely a világháborúba belekezdve most tévúton jár – hiszen a világháború borzalmai azokat az ősi ösztönöket hívták elő az emberekben, amelyeket a civilizáció és az ember öntudatra ébredése egyszer már visszaszorított.
Ezek emberség nélküli, kegyetlen, vad ösztönök, a történelem előtti ősvilág ösztönei – annak a világnak a rémei támadtak fel újra. És még az erdők és a nádasok is a múltbeli, ősi borzalmak ködébe bújnak, tele vannak vérrel, titokkal, hajdani eszelősökkel. A háború maga a megtestesült, dehumanizált vadság, a rémek világa, az emberségét elvesztett ember civilizáció előtti labirintusa.
Központi szimbólum: az eltévedt lovas alakja. Nem látható, csak ügetése hallható, ezért alakja bizonytalan, még létezése is megkérdőjelezhető. A lovas figuráját nem a költő írja le, hanem az olvasó képzeli el magának.
Alapmotívumok:
- sötétség, láthatatlanság, elfedettség motívumai: köd, ősz, tél, éjszaka
- a szimbolikus táj elemei: erdők, nádasok, sűrű bozót, köd, hínár
- a Kárpát-medence metaforája: „a domb-kerítéses sík”
- a kísértetjárás: láncolt lelkek, rémek, kísérteties Ősz – előbújnak, megelevenednek a régi babonás mesék rémei, régi tompa nóta hallatszik, s civilizáció-történelem előtti emberellenes, vad szörnyek veszik körül a lovast (ezeket a szörnyeket a civilizáció, az ember öntudatra ébredése szorította vissza)
- a mű központi képe, a ló és a lovas egyetemesen előforduló jelkép, a Pégaszoszt megülő Bellerophóntól a táltos paripáig.
Maga a ló motívuma több európai kultúrában ősi termékenységszimbólum, nap-és költészetjelkép (Pegazus).
Az ősi magyar hitvilágban is fontos a ló motívuma: a hőst segítő táltos paripaként jelenik meg. És ne feledkezzünk meg a honfoglalást elbeszélő mondákról sem, hiszen A fehér ló mondájában is központi szerepet játszik a ló-motívum (az új haza megszerzésekor a ló mintegy vételárként szerepel).
Ady költészetében is rendszeresen előfordul a ló motívuma, vagy halálszimbólumként (pl. A Halál lovai című versben) vagy magyarságjelképként (Lelkek a pányván), de előfordul a jövő emberének szimbólumaként is („De ültesd szebb lóra az embert, / Hadd vágtasson tovább.” – Új s új lovat). Egyik legérdekesebb a Gálás vasárnapi nép (Minden-Titkok versei, A magyarság titkai). Látszik, hogy a múltból itt maradt lovas képe éveken át kísértette Adyt.
Kifejezőeszközök: metafora, szimbólum, allegória, megszemélyesítés, szinesztézia, metonímia, paralelizmus, halmozás, anafora, alliteráció.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folyatatáshoz!
