A dilemma végső megválaszolását Dürrenmatt az olvasóra bízza. A dráma végéhez 21 pontot kapcsolt, s ezekben maga is megadja a saját válaszát, miszerint a fizika – és általában a tudomány – hatása „mindannyiunk ügye”.
A nyolcadik pont szerint: „Minél tervszerűbben cselekszenek az emberek, annál nagyobb erővel ütköznek a véletlenbe.” Hiába tervezzük meg cselekedeteinket, a következményeket már nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani.
Möbius tehát nem kerülheti el a sorsát: nem szabadulhat meg saját munkájának eredményétől, következményétől. A tudósnak nincs befolyása arra, hogy a felfedezéseit, tudományát mire használják. Azaz nincs igazi szabadság, hacsak nem az, ha felismerjük, hogy nem vagyunk szabadok.
A lét és a nemlét közötti döntés zálogát rejtő mai tudás végjátéka elől nincs menekvés. A világtól elvonuló fizikus nem akadályozhatja meg azt, hogy felfedezéseit, tudását mások a pusztító ösztönök javára sajátítsák ki. Nincs menekvés: olyan világ ez, melyben a géniusz csak a világ pusztulását szolgálhatja.
Ezért az, hogy a tudós mit fedez fel, nem a magánügye. Nem mindegy, hogy milyen célra lehet használni a felfedezést, számolnia kell a következményekkel is. Nem dönthet egyedül arról, hogy mit szabadít rá a világra. „A fizika tartalmi kérdése a fizikusok ügye. A fizika hatása: mindannyiunk ügye. Közös ügyeinket csak együttesen oldhatjuk meg.” Vagyis a tudósok és a társadalom közösen viselik a felelősséget.
Dürrenmatt drámájához fűzött tézisei szerint „Ha az ember egy történetből indul ki, azt előbb végig kell gondolni”, és „A történetet akkor gondoltuk végig, ha már bekövetkezett benne a lehető legrosszabb fordulat.” Ez a fordulat jelen esetben a végkifejlet: a magát őrültnek tettető, és az ideggyógyintézetbe menekülő fizikus felfedezéseit a valóban őrült, és világhatalomra törő doktornő szerzi meg.
Üzenet: a tudományt az emberiség javára és kárára is fel lehet használni. Ha ez utóbbi következik be, akkor a tudós – akaratán kívül – akár bűnözővé is válhat. Ezt akarja elkerülni Möbius.
A politikusok ezt a felelősséget nem gondolják végig: csak a hatalom számít nekik. Ki a bolond? Aki az emberiség életére tör, vagy akit szanatóriumban „ápolnak”?
Akik bolondnak tettetik magukat, ők a normálisak, egészségesek, aki ápolja őket, az őrült. A fizikusok a világ, a politika áldozatai, a három ápolónő is áldozattá válik.
A józan, épeszű ember inkább bolondnak tetteti magát, hogy a „kinti világtól” megvédje magát. Paradox helyzet, de a normális és a bolond jelentése megfordulhat olykor. Különösen a műben a háttérben megjelenő hidegháborús időszakban.
Magyar fordítás: Dürrenmatt valamennyi fontosabb műve megjelent magyarul. A fizikusok fordítói: Fáy Árpád (1962) és Ungvári Tamás (bemutatták a Vígszínházban, 1965).
