Szerkezet: az elbeszélés anekdotázó jellegű, a történetmesélést kitérők szakítják meg (pl. már az elején is van egy hanyagul odavetett anekdota a sértődékeny rendőrfőnökről).
Alaphelyzet: a helyszín (ügyosztály), a főszereplő (Akakij Akakijevics Basmacskin) bemutatása, jellemzése. A főhőst munkahelyén gúnyolják, lenézik. Élete értelme a munkája, azaz a másolás. Nincs egyénisége.
Bonyodalom: régi köpönyege teljesen elhasználódott, újat kell varratnia a szabóval (Petroviccsal).
Kibontakozás: összekuporgatja az új köpönyeg árát – közben kezd egyénisége lenni, célja van! Emiatt elégedettnek érzi magát, elevenebb és szilárdabb jellemű lesz, viselkedéséből eltűnik a bizonytalanság.
Az új ruhadarab elkészülte után az irodavezető-helyettesnél megünneplik ezt az eseményt, ekkor már Akakij Akakijevics boldogsága kezd visszájára fordulni, mert észreveszi, hogy vannak az övénél drágább, szebb köpönyegek is, és hogy az övét valaki gondatlanul a földre lökte, bepiszkította.
Végül hazaindul. Útban lakása felé megtámadják és elveszik az új köpönyegét. Keresi a tetteseket és a köpönyeget több hivatalos helyen, de hiába. Sőt, még gonoszul is bánnak vele.
A „tekintélyes személy” ingerülten, durván, elutasítóan viselkedik vele, ráordít és sértegeti. Kérelmét szemtelenségnek, vakmerőségnek, lázadásnak minősíti és kidobja az irodájából. A megszeppent kishivatalnok úgy megrémül, hogy alig bír megállni a lábán.
Tetőpont: Akakij Akakijevics belebetegszik a bánatba, és meg is fázik köpönyeg nélkül. Másnapra magas láz tör ki rajta és pár nap múlva meghal.
Halála észrevétlen marad, senkit se érdekelt életében, senki se gyászolja halálában. „És Pétervár Akakij Akakijevics nélkül maradt, mintha sohase lett volna benne Akakij Akakijevics. Eltűnt, nyoma se maradt annak a lénynek, akit senki se védett meg soha.”
Megoldás: Akakij Akakijevics halála után Pétervár utcáin kísértet jár, aki elveszi az emberek köpönyegét, többek között a „tekintélyes személy”-től is elveszi a bundáját. Ezzel a tragikomikus bosszúval zárul le Akakij Akakijevics egész tragikomikus sorsa. Amíg élt, nem vették semmibe, csak halálában veszik komolyan.
Világkép: Gogol humora ellenére nem derűs, hanem inkább keserű (a novella, bár megnevettet, nem vált ki igazi jókedvet, hanem inkább megdöbbenést).
Előadásmód: E/3. személyű, bizalmas, közvetlen hangvételű, különös, komikus előadásmód. Ez adja a mű igazi hatását, nem a történet.
Gogol nemcsak a történetet „találja ki”, hanem az elbeszélőt is. Gondosan felépíti és eltávolítja önmagától, ezért tudja Akakij Akakijevics szánalmas életét és halálát komikummal ábrázolni.
Elbeszélői nézőpont: az elbeszélői szerep szélsőséges. Az elbeszélő egyszer ilyennek, máskor olyannak mutatkozik, mert egymástól távoli minőségekből van megformálva:
- Hol mindentudó az elbeszélő („Ez pedig pontosan így történt”),
- hol bizonytalan („ha emlékezetem nem csal”),
- hol titokzatos (a fontos dolgokról hallgat vagy tudásának korlátozott voltát hangsúlyozza: „Sajnos, nem tudjuk megmondani, hol is lakott a vendéglátó hivatalnok”),
- esetenként találgatásokba bocsátkozik („De nagyon lehetséges, hogy nem is ezt gondolta magában, hisz nem lehet belebújni az ember lelkébe, és kifürkészni mindent”),
- néha megjátssza, hogy az emlékezete kihagy (pl. „Mikor és mely időben lépett az ügyosztály kötelékébe, ki nevezte ki, erre már senki sem tudott visszaemlékezni.”).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
