Száz fabula: Ezópus (Aiszóposz) meséinek átdolgozása, Heltai 1566-ban adta közre egy gyűjteményben.
Forrás, minta: fordításról van szó, eredetije egy német nyelvű mesegyűjtemény: Ezópus meséinek Stainhövel-féle 15. századi német változata, melyet Sebastian Brant a 16. század elején újabbakkal bővített. Heltai ezt a mesegyűjteményt átdolgozta és kiegészítette. Két mese (a 66. és a 73. fabula) esetében más német forrásból is merített.
Nem arra törekedett, hogy híven tolmácsolja az eredeti művet, amelyet csak nyersanyagnak tekintett. Nem fordítóként nyúlt hozzá a történetekhez, hanem önállóan, szabadon fogalmazta meg őket. Nem is annyira fordításról, hanem inkább átdolgozásról van szó.
Átdolgozásai szabad átdolgozások, fabuláit a forrástól függetlenül formálta meg, eltávolította őket az állatmesétől és új motívumokkal gazdagította. Saját korának világából vett elemeket szőtt a mesékbe, így alkotása az eredeti német minta fölé emelkedik minőségben. Így tette különleges kinccsé Ezópus állatmeséit.
3 mesét Heltai kihagyott az eredeti német gyűjteményben szereplő mesék közül, egyet viszont ő maga írt (99. fabula: Egy nemesemberről meg az ördögről).
Keletkezés: a kötet megírására ihlető forrás a reformáció szellemiségében írt anyanyelvi próza volt,
Korstílus: reneszánsz (a 16. század volt a magyar reneszánsz második nagy korszaka).
Műfaj: fabula (mese), amely világi műfaj.
Téma: változatos.
Nemcsak bibliai vagy egyházi témákat dolgozott fel. Előtte is írtak a reformáció szerzői szórakoztatva tanító történeteket, de kizárólag vallási témában. Heltai nem riadt vissza a profán (világi) történetek írásától, mert észrevette, hogy ezek jobban felkeltik az olvasók érdeklődését, és úgy gondolta, a prédikátori oktatás érdekében a leghatékonyabb eszközt kell választani, megengedhető akár a világi történetek írása, közlése is.
Cím: műfajjelölő. Utal a történetek mennyiségére a jelzős szerkezettel.
Szerkezet: a fabulák előtt ajánlás található. Az ajánlásban a szerző kifejti: tudja, hogy ez új műfaj (tisztában volt vállalkozása újszerűségével és tartott a prédikátori előítéletektől, ezért az ajánlásban valóságos védőbeszédet írt meséi érdekében.)
Kifejti, hogy bár ezek kitalált történetek (tehát nem igazak), igen tanulságosak és hasznosak. Feltételezi, hogy sokan ócsárolni fogják munkáját, de azért reméli, hogy egyeseknek tetszeni fognak.
A fabulák felépítése:
- történet: az ezópusi fabulák cselekménye többnyire vérszegény – Heltai eleinte alig változtatott a szűkszavú, néhány soros meséken, később igyekszik élénkíteni azokat, először csak néhány közmondás vagy párbeszéd beiktatásával, aztán itt-ott tartalmilag is bővíti a meséket egy-egy új jelenettel vagy motívummal (pl. 12. fabula).
Később egyre többször egészíti ki a forrásában talált fabulákat máshonnan vett részletekkel, vagy két mesét egybeolvaszt, vagy átalakítja a fabula szerkezetét, változtat a cselekményen.
- a fabula „értelme” (= tanulság): „nem csak a puszta fabulákat szörzettem egybe, hanem minden fabulának az értelmét is melléje töttem”. Az értelmezés legtöbbször éles szatírája a korabeli társadalomnak, helyenként gúnyos-indulatos kifakadásokat tartalmaz.
Heltai feltételezte, hogy az olvasóknak főleg az értelmezések fognak tetszeni, ezért eleinte hosszan fejtegette a mesék tanulságát, annyira, hogy súlyuk, jelentőségük miatt az értelmezések már-már túlnőttek magukon a meséken (pl. 1., 27., 47. fabula).
A kötet végéhez közeledve a mesék értelmezése rövidül, maguk a történetek pedig hosszabbakká válnak (egyre színesebbek, egyre részletesebbek lesznek, és egyre több reális elem tűnik fel bennük).
Míg a kötet elején a mesék még nagyon áttételesek és példázatosak, és igénylik a magyarázatot, a kötet vége felé már nincs szükség hosszas értelmezésre, mert a történetek önmagukban is képesek tolmácsolni a mondanivalót, méghozzá félreérthetetlenül. Heltai itt már maga is ráébredt, hogy szükségtelenné vált az olvasók okulására szánt értelmezés, ami csak felesleges szószaporítás lenne.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
