- a 4-6. versszak a tragikus múlt képeit ábrázolja romantikus történelmi tabló segítségével. Isten és a magyarság viszonya ugyanis megváltozott. Ez a változás a közelebbi múltban történt.
A 4. versszakban indulatszó (hajh) + ellentétes kötőszó (de) vezeti be az értékhiányos múlt bemutatását, és egyben arra is magyarázatot ad, hogy az isteni áldás miért fordult át büntetésbe.
A beszélő a bűnök megvallásán túl nem részletezi a magyarság vétkeit. Ennek oka az is lehet, hogy az erkölcsi és hitbéli romlást már Kölcsey előtt kifejtették egyrészt a magyar prédikátorírók, másrészt Zrínyi, harmadrészt Kölcsey kortársai is (pl. Berzsenyi). Ezért a költő számíthatott arra, hogy a korabeli olvasók ismereteik révén tudni fogják, mire gondol.
Tehát a bűnöket nem részletezi, csak a büntetéseket számlálja elő. Bűneink miatt Isten büntetései: tatárjárás, török rabiga. Isten haragjának következtében több évszázados balsors és szenvedés sújtja a magyarokat: a honvédő harcok sikertelenek, a győzelmek helyett sorra jönnek a vereségek, a virágzó haza pusztuló földdé válik, szabadság helyett rabság lesz a sorsuk. Általános az értékvesztés.
A külső támadásokból eredő problémákat belső viszály is súlyosbítja, a nemzeti egység helyett széthúzás jellemző, a magyarok egymás ellen fordulnak. A nemzeti tragédiákat jól jelképezi a bujdosók szomorú sorsa, a hazájában hontalanná váló magyarság képe.
A beszélő szerint Isten haragja és büntetése jogos. Ebben a jeremiádok történelemszemlélete érvényesül. A vers a nagyszabású romantikus vízió (nagy erejű romantikus képek, pl. „elsujtád villámidat”, „magzatod hamvedre”, „lángtenger”) ellenére is a protestáns prédikátor írók okfejtését idézi.
Az érvelésben keveredik ok és okozat, nem dönthető el tisztán, hogy Isten elfordult a magyarságtól, s ezért vált bűnössé a nemzet, vagy a bűn miatt vonta meg Isten a kegyelmét.
- a 7. versszak a sivár jelent mutatja be (a lírai én jelenét, vagyis a 16-17. századi jelent!). Idő-és értékszembesítéssel mutatja be, milyen reménytelen állapotok vannak. A kilátástalanság és a pusztulás mélypontját látjuk itt.
Három párhuzamos ellentétpár állítja szembe a régmúlt értéktelített világát és a jelen értékhiányos világát: vár-kőhalom; kedv, öröm-halálhörgés, siralom; szabadság-rabság.
A jelen jelképe a rom, a romantika kedvelt költői toposza, hiszen egyszerre képes felidézni a múltat, az egészet és foglalja magába a jövőt, a teljes pusztulást.
Kölcsey történelemszemlélete a herderi organikus felfogással rokon, s a Himnusz kifejtő részében a születéstől (Bendegúz, Árpád) a fényponton át (Mátyás) a pusztulásig (jelen, öregkor) tekinti át a históriát.
A halál-vízió a reformkor nemzeti sorsódáinak legfontosabb jellemzője. Állandó említését több ok is motiválja:
– az aktuális költői szituáció, mely reális lehetőségét veti fel a nemzet pusztulásának
– Herder nyelvhalál-elmélete, mellyel minden felelősen gondolkodó 19. századi művésznek szembe kellett néznie
– Herder organikus történelemfelfogása, az emberi élet analógiájára elképzelt nemzetszemlélet
– a nemzethalál mint argumentum, retorikai eszköz, célja éppen a buzdítás, a pesszimizmuson való felülemelkedés
A teljes pusztulás leírása egyben a zárlat előkészítése is, melyben a beszélő újfent Istenhez fordul.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
nagyon jo verselemzés
A legjobb vers elemzés. Holnapra kell irnom egy dogát belőle szuper segítség.
Úgy szintén nekem is.